Kudarcból szabadságharc

A június elején, alig egy-két nappal a kormány megalakulás után máris újra kellett tervezni a gazdaságpolitikai elképzeléseket. Orbánék egy hosszú hétvége alatt írták meg a 29 pontot, amivel átmenetileg megnyugtatták a piacokat.

Alig telt el egy hónap, máris újabb fordulóponthoz érkeztünk: július elején tárgyalások kezdődtek az IMF-fel és az Európai Bizottsággal a 2008 őszén kötött hitelmegállapodás szokásos felülvizsgálatáról. A találkozók előtt Szapáry György, a miniszterelnök IMF-ügyi tanácsadója és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter felfedte, hogy a kormány év végéig szeretné meghosszabbítani az egyébként októberben lejáró hitelszerződést, sőt abban reménykedtek, hogy sikerül megalapozni egy újabb megállapodást 10-20 milliárd eurós készenléti hitelkeretről.

Ehhez képest nem indultak túl jól a tárgyalások, a Budapestre érkező delegáció kifejezetten hűvös fogadtatásban részesült. Több forrásból származó információnk szerint még június elején, amikor a frissen megalakult kabinet először folytatott hivatalos megbeszéléseket a két szervezettel, a magyar fél azt kérte, hogy a tervezettnél egy-két héttel később, július elején térjenek vissza a magyar fővárosba a küldöttségek, hogy addigra az új kormány képbe kerülhessen, és érdemi gazdaságpolitikai tervekről egyeztethessen.

Ám amikor július 5-én a küldöttségek repülőgépe leszállt Ferihegyen, már a parlament előtt volt a kormány intézkedéscsomagja, a kabinet ugyanis július 2-án, pénteken benyújtotta a 29 pontos intézkedésterv legfontosabb részeit, az év közi változásokat tartalmazó salátatörvényt. A kormány tehát nem várta meg az IMF-et és az EU-t, nem egyeztetett, hanem kész tények elé állította tárgyalópartnereit.

El sem tudták képzelni, hogy megszakadhatnak a tárgyalások

A delegációk a szokásnak megfelelően két hétre érkeztek Budapestre, és több minisztériumba is ellátogattak. Kérdezősködtek egyebek mellett az idei hiánycél tartásához szükséges lépésekről, a jövő évi deficittervről, szerkezeti reformokról, a devizahitelesek megmentésére kitalált Nemzeti Eszközkezelő Társaságról, de a megbeszélések nem voltak eredményesek. Úgy tudjuk, a delegáció kissé értetlenkedve és elégedetlenkedve fogadta, hogy a kormányzat nem tudott (vagy nem akart) konkrétumokkal szolgálni a 2011-es büdzséről, a költségvetési hiány csökkenéséről, a közlekedés és az egészségügy strukturális átalakításáról. Az IMF- és EU-delegáció tagjai egyre inkább úgy érezhették, hogy fölöslegesen vannak itt. Tehát három ok – a fogadtatás, a hiábavalónak tűnő megbeszélések, és néhány kormányzati terv aggodalmas volta – is szerepet játszott abban, hogy a tárgyalások hangulata egyre fagyosabb lett, a küldöttség tagjai be is rágtak egy kicsit a magyar félre.

A tárgyalások már azért sem haladhattak másfél hét alatt, mert a minisztereknek, kormányzati tisztségviselőknek nem volt mandátumuk érdemben egyezkedni. Orbán Viktor miniszterelnök csak a látogatás tizedik napján, a foci-vb után, július 15-én kora délután találkozott az IMF és az Európai Bizottság delegációjának vezetőivel.

Forrásaink egybehangzó állítása szerint a kabinet a megállapodás reményében érkezett a csütörtöki tárgyalásra, egy pillanatig sem fordult meg a fejekben, hogy az IMF és az EU föláll a tárgyalóasztaltól.

Hogy mégis így történt, annak nem egyetlen kiváltó oka volt.

Bizalmatlanság mindkét oldalon

Informátoraink úgy festették le a helyzetet, hogy bizalmatlanná vált a légkör, a felek gyanakodva tekintettek egymásra.

A nemzetközi szervezetek egyrészt a másfél hét tapasztalatai miatt voltak bizalmatlanok, másrészt ott helyben, az utolsó tárgyaláson is azt érezték, hogy a kormány nem elég konstruktív. Az EU-delegáció szóvá tette, hogy a kormány négy olyan intézkedést is hozott (lex Járai, a devizahitelekkel kapcsolatos jelzálogjog bejegyzésének megtiltása, a jegybankelnök fizetésének azonnali visszavágása, és a pálinkafőzés jövedékiadó-mentessé tétele), amely valószínűleg sérti az uniós jogot, az EU szerint tanácsosabb lett volna elhalasztani a parlamenti szavazást, és módosítani a terveket. Orbánék azonban keményen kitartottak álláspontjuk mellett, és azt közölték, hogy inkább az Európai Bíróságra mennek, ha kell, de most nem lépnek vissza. Az egyeztetéseket ismerő forrásaink azzal magyarázták ezt, hogy a kormány az önkormányzati választások előtt semmiképpen sem akarta vállalni az arcvesztést, inkább választotta az egy-két évig is elhúzódó uniós bírósági eljárást.

A magyar kormány sem fogadta bizalmába a nemzetközi szervezeteket. Három ok miatt neheztelt: az egyik, hogy az IMF és az EU is jóváhagyta a Bajnai-kormány 2010-es költségvetését, júliusra azonban az látszott, hogy az alapfolyamatokból 200 milliárd forint körüli hiánytúllépés jöhet ki, Washington és Brüsszel mégis követelte Orbánéktól a hiánycél teljesítését.

A másik oknak kormányzati forrásaink azt említették, hogy a konzultációk témája lett a 2011-es büdzsé, holott a magyar fél a korábbi jelzések alapján arra készült, hogy az még nem kerül szóba, nem is készültek ilyen tervekkel.

A harmadik, hogy az IMF intenzíven lobbizott a bankok érdekében, arra próbálta meg rábírni a kabinetet, hogy jövőre kevesebb pénzt szedjen be a bankadóból. Ezt úgy értékelték a kormányoldalon, hogy a Valutaalap „olyasmibe üti az orrát, ami nem rá tartozik”, a kormánynak kell eldöntenie, hogy miként csökkenti a költségvetési hiányt. Egyik fideszes forrásunk egyenesen úgy magyarázta az utóbbi ügyet, hogy az IMF nem véletlenül „tévedt idegen területre”, ezt tudatosan tette, mégpedig azért, hogy blokkolja a tárgyalásokat.

Információink szerint a kormányfő még csak-csak belement volna a jövő évi 3 százalék alatti GDP-arányos hiányba, ám ezt azzal együtt már nem tudta vállalni, hogy a bankadóból is jelentősen vissza kell vennni. A két feltétel együtt biztosan oda vezetett volna, hogy keresztet vethet az adócsökkentésre, pedig ez gyakorlatilag az egyetlen és legfontosabb választási ígérete volt. Orbán óvakodott attól, hogy már most megkössék a kezét, korlátozzák jövő évi gazdaságpolitikai mozgásterét – érzékeltette több forrásunk.

A július 15-i beszélgetés szokatlanul hosszú ideig, közel három órán át tartott. Korábban a legfelső szintű tárgyalásokra elegendő volt fele- vagy harmadennyi idő is.

Példát statuáltak, hazautaztak

Bár a júliusi konzultáció végén is elég távol voltak egymástól az álláspontok, a felek nem úgy álltak fel az asztaltól, hogy megszakítják a tárgyalásokat. Az IMF- és EU-delegációk tájékoztatták a washingtoni, illetve brüsszeli főhadiszállást, és pénteken is sokáig egyeztettek házon belül arról, mit tegyenek.

A kormányzat érzékelte, hogy valami nincs rendben, és próbált valamit felmutatni. Péntek délelőtt a Matolcsy-féle nemzetgazdasági minisztériumban az apparátus egy több tízmilliárd forintos költségcsökkentési tervet dolgozott ki villám gyorsan, a kabinet ezt is fölvillantotta a nemzetközi szervezeteknek, de fordulatot nem tudott elérni. Információink szerint péntek estére a Valutaalap illetve az EU küldöttsége eldöntötte, hogy példát statuál, félbeszakítja a tárgyalásokat, idő előtt hazautazik. Elhatározásukat szombat reggel közölték a magyar féllel, és csak késő délután adták ki a közleményt.

Kudarcból szabadságharc

A tárgyalás kudarcának híre hétfőn padlóra küldte a forintot és a tőzsdét, az euró 292 forintos szintre, éves rekordra emelkedett, a magyar államcsődkockázat egyhavi csúcsára ugrott, a CNBC vezető gazdasági hírcsatorna pedig ismét Budapestről jelentkezett élő adásban.

A kormányoldal pár napig igyekezett tompítani a kudarc élét: Matolcsy arról beszélt, hogy nem megszakadtak a tárgyalások, hanem csak egy forduló zárult le eredménytelenül, és szeptemberben folytatódhatnak, Orbán pedig a hiánycél betartásával igyekezett nyugtatni a piacokat.

Azonban csütörtökön, június 22-én a kabinet kommunikációs stratégiát váltott:  "Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé" – nyilatkozta Matolcsy miniszter, nemsokára pedig megjelent „gazdasági szabadságharc” terminológia is, Orbán Viktor pedig kihirdette, hogy Magyarországnak nincs szüksége újabb IMF-hitelre.

A kormányfő egyébként végig visszafogottan nyilatkozott a Valutaalapról, sosem mulasztotta el említeni, hogy Magyarország hálával tartozik az IMF-nek, amiért a szocialista kormány okozta csődhelyzetben segítségünkre sietett. Egyáltalán nem voltak ilyen udvariasak a kormánypárti sajtó publicistái és a Fidesz jobbszárnyához közel álló megmondóemberek: egymást követték a népnyúzó nemzetközi pénzhatalmi rendszerről, és természetesen a vele szembeszálló bátor kormányról szóló cikkek és nyilatkozatok, erőteljes antikapitalista svunggal. Ez az irányvonal a jobb- és a balszélen is talált támogatókat: az IMF "elzavarását" lelkesen üdvözölték a Jobbik vezető politikusai és az MSZP egyik látens platformja is. (A külföldi sajtóban is elsősorban a balos publicisták szimpátiáját nyerte el az IMF-verő magyar a kormány, de Szerbiában például a radikális nacionalisták találták követendő példának.)

Úgy tudjuk, a retorikai fordulat, a harciasabb kommunikáció egy belső használatra készült közvéleménykutatás és a pénzpiaci fejlemények eredménye, nem csak reflexszerű előremenekülés. A tárgyalások megszakadása utáni napokban végzett felmérések azt mutatták, hogy a lakosság nagy többsége (még baloldali érzelműek is) szimpatizál a kormánnyal azért, amiért nem hajtott fejet a Valutaalap előtt. A forint piacán a hétfői aggasztó gyengülés után keddtől normalizálódni kezdett a helyzet, lassan visszaerősödött az árfolyam, az állampapírhozamok sem ugrottak meg tartósan.

Most akkor mégis? Vagy mégsem?

Mindezek ellenére továbbra sem látható világosan, mi a magyar kormányzat stratégiája IMF-ügyben. Az újra egyre pesszimistábbá váló világgazdasági hangulat, és az emiatt növekvő kockázatok, a devizában eladósodott tömegeket frusztráló árfolyammozgások még mindig indíthatják arra a kormányt, hogy újabb hitelkeretről állapodjon meg a Valutaalappal, és bizonyos jelekből úgy tűnik, hogy az IMF is megállapodásra törekedne.

A Fideszhez igen közel álló közgazdász, Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató kutatási igazgatója pédául, annak ellenére, hogy júliusban még üdvözölte a magyar kormány pénzügyi függetlenségi harcát, augusztus végén már nem tartott elképzelhetetlennek egy újabb megállapodást az IMF-fel. A napokban szintén az IMF-megállapodás mellett érvelt Urbán László, az Európai Újjáépítési Bank (EBRD) vezetésébe delegált magyar képviselő, az első Fidesz-kormány gazdasági programjának egyik kidolgozója. Urbán nyilatkozata – amely a Magyar Nemzetben jelent meg – azért is érdekes, mert ugyan egyetért a gazdasági függetlenedés gondolatával, tulajdonképpen leleplezi a kormány fordított logikáját: a közgazdász szerint nem az állítja vissza az ország gazdasági önrendelkezését, ha a kormány "mozgásteret bővít", azaz növeli a költségvetési hiányt, hanem épp ellenkezőleg, az adósságállomány csökkentése, a fegyelmezett gazdálkodás jelent nagyobb gazdasági függetlenséget.

A bizonytalanságot jól mutatja, hogy augusztus végén furcsa nyilatkozatcsata bontakozott ki egy állítólag félreértett kormányközlemény miatt: a Bloomberg egy lehetséges újabb IMF-megállapodásról adott hírt, a kormány pedig hevesen cáfolt.

Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az önkormányzati választás előtt nem várható fordulat. A szükségből előrántott gazdasági szabadságharc pedig immár a kormány kommunikációjának központi témája, az önkormányzati kampány előtt a leghatásosabb sikerpropaganda-eleme: Orbán Viktor tegnapi, a kormány első száz napját értékelő beszédében is kitért az ország pénzügyi függetlenségének visszaszerzésére.