Orbán szerencséje lehet, hogy nem vagyunk fontosak

Törökország is a NATO tagja maradt

– válaszolta az Indexnek egy diplomáciai forrás arra, vajon kiépülhet-e egy illiberális állam Magyarországon a jelenlegi szövetséges rendszeren belül. A kérdés a CEU-botrány miatt lett különösen aktuális. A Soros György által alapított egyetem megregulázása nem valami véletlen, ad hoc döntés következménye, „nem butaságból fakad”, hanem a kormányfő 2014-ben nyilvánosan meghirdetett hosszú távú politikai programjának része. Orbán meggyőződése, hogy az illiberális állam kiépíthető az Európai Unión belül, és a NATO-tagságunk sem lenne veszélyben, Törökország esete is ezt bizonyítja. 

Már nem volt idő, hogy figyelmeztessék, nem lesz ez így jó

Azt már 2010 óta tudjuk, hogy Orbán gátlás nélkül beleáll azokba a konfliktusokba, amelyeket egy-egy belpolitikai intézkedése vált ki. Ezekbe a konfliktusokba természetesen nem ész nélkül megy bele, hagyományosan jó érzéke van ahhoz, hogy felmérje, mit nyerhet és mit veszíthet – ez persze nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen lenne. A lapunknak név nélkül nyilatkozó diplomáciai források szerint például rosszul mérte fel Trump politikáját, ha azzal kalkulált, az új amerikai elnök és az ő világa annyira hasonló, hogy Washington szemet fog hunyni az amerikai egyetemet megcélzó CEU-törvény felett.

Nem így történt: a Trump-adminisztráció a Fidesz által csak Soros-egyetemnek nevezett CEU mellett állt ki. Igaz, Washingtonnak még arra sem maradt ideje, hogy mielőtt a kormány törvényjavaslata nyilvánosságra került volna, informális úton jelezze Orbánnak: ez nagyon nem lesz jó így. Részben azért maradt el az előzetes figyelmeztetés, mert a kormányzati döntésekről már csak egy igen szűk kör tud előre. Természetesen előfordulhat, hogy Orbán elszámolta magát, és egy olyan konfliktusba állt bele, ami nagyobb hullámokat vetett, mint gondolta volna. Ez magyarázat lehet arra is, hogy a törvényjavaslat nyilvánosságra kerülése után felgyorsította az eseményeket, és hipergyorsasággal megszavaztatta a törvényt. Ezzel előreugrott, egyben megkímélte a fideszeseket, hogy hosszú időn át ki legyenek téve annak a nyomásnak, ami kívülről érte őket. Az, hogy ebben a kérdésben nem engedett, az illiberális állam kiépítése során egy teljesen érthető lépés. Míg a vasárnapi boltzár, a netadó vagy éppen az olimpia kérdése nem függvénye az illiberális államnak, addig a CEU ellehetetlenítése igen, nem beszélve annak szimbolikájáról, üzenetéről. 

Egyezkedni? Soha!

Abban ugyanakkor tévedésben van Orbán, hogy egy ilyen húzással kikényszeríthet egy találkozót Trumppal, vagy tárgyalásokat kezdeményezhet az Egyesült Államokkal – feltéve, ha ez volt az eredeti szándéka, vagy akár csak az, hogy felhívja magára a figyelmet. Nonszensz ezt remélni – magyarázták forrásaink, már csak azért is, mert ahogy arra a CEU rektora is utalt, oktatási kérdésben nem tárgyal az elnök, és ha létre is jön egy megállapodás, azt nem szövetségi szinten, hanem New York állammal kellene megkötnie Magyarországnak, márpedig utóbbi megállapodást már régen megkötötték. Ezért hamvába halt ötlet volt, ha esetleg Orbán arra számított, hogy a CEU-törvénnyel „zsarol” ki magas szintű kétoldalú találkozókat, egyezkedéseket. Valószínűleg Washington nem fog egyezkedni a CEU ügyében, mert nincs miről egyezkednie.  

Ugyanakkor azok is tévedésben vannak, akik szerint a magyar kormányfőnek mindenképpen vissza kell táncolnia a külföldi nyomás hatására. Az ugyanis, hogy mi folyik Magyarországon, egyáltalán nem központi téma Washingtonban, a Trump-adminisztrációnak sok más, ennél jóval fontosabb problémát kell megoldania. Elég csak Kínára, Szíriára, Oroszországra, Mexikóra gondolni, nem beszélve azokról a belpolitikai történésekről, amelyek az amerikaiakat foglalkoztatják a választások óta. Ez pedig akár Orbán malmára is hajthatja a vizet. 

Az amerikai–magyar kapcsolatok egyáltalán nem jók, de ez nem jelenti azt, hogy a két ország között ne lennének olyan, elsősorban a katonai területen jelentkező együttműködések, amelyek mindkét félnek megfelelnek. Ezeket a win-win szituációkat semmiképpen sem áldozná be az Egyesült Államok egy magánegyetem miatt, akkor sem, ha az a magánegyetem amerikai. Az tehát nem valószínű, hogy a bilaterális kapcsolatok teljesen gajra mennének akkor, ha a CEU-t elüldöznék Budapestről, vagy elfogadnák azt a törvényt, amely a civilekből „külföldi ügynököket” csinálna. 

Trump nem lesz olyan jó fej, mint amilyennek hitték

De akkor mit veszíthet Orbán? A CEU-botrány a Trumppal való viszonyra is kihat. Orbán bízott abban, hogy Trump megválasztásában javulás áll majd be a két ország kapcsolatában. Nem így lesz, legalábbis akkor biztosan nem, ha a kormány folytatja ezt a politikáját. Diplomáciai forrásaink szerint Orbán túl egyszerűen látja a Trump-adminisztrációt. Bár lehet, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben egyeznek vagy hasonlóak az álláspontok (például a bevándorlás kérdése), egy sor más kérdésben nem. Ráadásul a Trump-adminisztráció sem homogén.

Különösen izgalmas lesz az Oroszországhoz fűződő viszony alakulása. Míg Orbán nyílt oroszbarátságát az előző amerikai adminisztráció rossz szemmel nézte, a magyar kormány okkal bizakodott abban, hogy Trumppal ez megváltozik. Csakhogy a legújabb szíriai események épp azt vetítik előre, hogy az orosz–amerikai kapcsolatok romlani fognak, és talán még rosszabbak lesznek, mint korábban. Ez Orbán oroszbarátságának sem tesz majd jót. Figyelemre méltó egyébként, hogy az orosz titkosszolgálathoz köthető legnagyobb magyar nyelvű orosz propagandaoldal a kormány mellé állt CEU-ügyben, és ugyanazt a retorikát folytatja, mint a magyar kormány.  

Az biztos, hogy ha a civilek ellehetetlenítése nem is rontaná el teljesen az amerikai–magyar kapcsolatokat, a magyar kormány reputációja tovább csökkenne, diplomáciai eseményeken az amerikai fél nem a két ország között jól működő együttműködéseket dicsérné, hanem állandóan a CEU és a civilek ügyét kérné számon. Ezáltal Orbán még kínosabbá válna Nyugat-Európában, még jobban elszigetelődne. Annak, hogy Washington nem nézi ölbe tett kézzel azt, ami Budapesten történik, egyéb jelei is lesznek. Például az, amiről a Magyar Nemzet értesült, miszerint hétfőn és kedden Budapesten tárgyal az amerikai külügyminisztérium eurázsiai és európai ügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettese, Hoyt Yee. 

Nehéz védeni a védhetetlent

Azon túl, hogy Orbán reputációját rombolja, hogy hosszú évek óta nem fogadják Washingtonban, a frontvonalban dolgozó magyar diplomatáknak is fájó lehet az elszigetelődés. Az atlanti elkötelezettségű diplomata az Antall-kormány alatt külügyminiszterként szolgáló Jeszenszky Géza például 2014 októberében hagyta ott az oslói nagyköveti posztot, miután a Norvég Alapokat kezelő magyar civilek kormányzati vegzálása rendkívül megnehezítette a munkáját. Úgy tudni ugyanakkor, hogy Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet visszahívása nem a CEU-üggyel függ össze, bár a külügy úgy érezte, nem azonosul kellően Magyarország Amerika-politikájával. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyébként egész jól állja a sarat, lényegében bárkivel képes konfrontálódni és ellenvetés nélkül végrehajtja, amit Orbán Viktor mond, a menekültválság kellős közepén a külügy mindennapi rutinjává vált a külföldi nagykövetek berendelése, és most, a CEU-botrányban sem volt ez másképpen. Igaz, Szijjártó külföldi szövetségeseit ma már keleten kell keresnünk, bevallottan jó barátságban van például a török külügyminiszterrel. A barátság kifizetődő mindkét félnek: sem Törökország nem aggódik a magyar demokrácia állapota miatt, sem Magyarország nem tartja antidemokratikusnak azt, ami odaát történik.   

Washingtonban azért is kezelik sokadik kérdésnek a magyar ügyet, mert Magyarország végső soron mégiscsak az EU tagja, így elsődlegesen az uniós tagállamok és Brüsszel dolga lenne, hogy valahogyan kezelje ezt a helyzetet. Próbálkozások ugyan vannak, de amint látjuk, még a Fidesz európai pártcsaládja, az Európai Néppárt sem tudja vagy akarja kiebrudalni a magyar kormánypártot, mert szüksége van a fideszesek szavazataira.

A nagyobb befolyással bíró országokat lekötő események – a szíriai háború, a nemzetközi terrorizmus, a brexit vagy éppen a nyugat-európai választások – tehát egyben kellő mozgásteret adnak Orbánnak az EU-n belül is. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a végletekig tolerálni fogják, de amíg szövetségeseket talál egy-egy konkrét ügyben vagy politikai helyzetben, addig különösebb akadály nélkül tudja végig vinni, amit akar. Arról már nem is beszélve, hogy a fő ütőkártyája adott: erős felhatalmazással korlátoz és ügyel arra, hogy az illiberális intézkedéseibe jogilag nehezen lehessen belekötni.