- Pest Berlinnek és Párizsnak is tökéletes
- Bruce Willis fia a Nyugatinál lövöldözött
- Razzia a Die Hard 5-ben
- Keressük a legjobb Die Hard-akciójelenetet
Az 57 éves akciósztár április 23. és május 14. között forgatja Budapesten a Good Day to Die Hard címmel jövőre mozikba kerülő ötödik Die Hard-filmet, ezért sokszor kell majd forgalomkorlátozásokra számítani a főváros frekventált pontjain. Az eddigi információk szerint Budapest egy orosz metropolisz, valószínűleg Moszkva lesz a filmben (ezt a várost helyettesítettük a World War Z-ben is), a háttérben konspiráló, gonosz kommunista tábornokot pedig Ben Kingsley alakítja majd. McClane a történet szerint azért megy Oroszországba lövöldözni, mert egy bűnszervezet elrabolta a fiát. A rendező a Max Payne filmváltozatát is jegyző John Moore lett, a forgatókönyvet a Kardhalat és a Szupercsapatot is jegyző Skip Woods írta.
Bruce Willis jelenleg még nincs Magyarországon, a Die Hard 5 sajtósa és a hazai koprodukciós cég, a Mid Atlantic Films a héten fog közleményt kiadni, melyik hétre várható a sztár érkezése.
A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint ma, azaz hétfőn a Szabadság téren a volt tévészékház előtti részt lövik szét: le van zárva a Szabadság tér Vécsey utca és Széchenyi utca közötti szakasza, a Zoltán utca Szabadság tér és Nádor utca közötti szakasza, a Vécsey utca átmenő forgalmú szakaszán az addigi egyirányú forgalmi rend ideiglenesen megfordul, a mélygarázs forgalma azonban zavartalan marad.
Hétfőn és kedden a VII. kerületben a Vörösmarty utca Király utca és Wesselényi utca közötti szakaszán, valamint a Jósika utca Csengery utca és Izabella utca közötti szakaszán lesz forgatás. Ezért április 23-án és április 24-én 6 órától 20 óráig le lesz zárva a Csengery utca Jósika utca és Dob utca közötti szakasza, a Vörösmarty utca Király utca és Wesselényi utca közötti szakasza, a Jósika utca Csengery utca és Izabella utca közötti szakasza valamint a Dob utca Csengery utca és Izabella utca közötti szakasza. Itt hétfő délelőtt a helyszíni beszámolók szerin takarítógéppekkel, locsolókocsikkal kutyaszarmentesítették az utat és a járdát.
A lezárt területen belül csak az ott lakók közlekedhetnek gyalogosan, a helyszínt biztosító kísérettel. A területen 2012. április 22-én 6 órától 2012. április 24-én 20 óráig folyamatos megállási tilalom lesz érvényben. A Wesselényi utcát, illetve az Izabella utcát érintő felvételek idején a közúti forgalom legfeljebb 5 percre leállításra kerülhet. A Wesselényi utcában a 74-es trolibusz Vörösmarty utcai megállóhelye a forgatás ideje alatt 30 méterrel előbbre kerül. Az érintett területet az alábbi térképvázlat mutatja:
Április 29-én, vasárnap a VI. kerületi Városligeti fasorban folytatódik a forgatás, ezért április 28-án 6 órától lezárásra kerül a Városligeti fasor városközpont irányú szervizútjának Dózsa György út és Bajza utca közötti szakasza, a forgatáshoz szükséges technikai berendezések számára az 56-osok terén a Benczúr utca és a Városligeti fasor közötti 300 négyzetméteres terület. A felvételek idején a Dózsa György úton néhány perces forgalom megállítások várhatóak.
Május 3-án, csütörtökön kerül majd sor a legdurvább forgalomkorlátozásra. Május 3-án este 8 órától 2012. május 4-én, pénteken reggel 6 óráig teljes lezárásra kerül a Bajcsy-Zsilinszky út Arany János utca és Andrássy út közötti szakasza, a Révay utca, a Lázár utca, az Ó utca Ó utca 9. és Bajcsy-Zsilinszky utca közötti szakasza, a Bajcsy-Zsilinszky köz, a Révay köz, a Káldy Gyula utca Andrássy út és Révay utca közötti szakasza valamint a Dobó utca.
A forgatási területre csak az ott lakó gyalogos és kerékpáros forgalom mehet be, a helyszínt biztosító kísérettel. Az érintett területeken 2012. május 2-án 6 órától megállási tilalom lesz érvényben, 2012. május 3-án 16 órától pedig a Bajcsy-Zsilinszky úton a szélső sávot érintő forgalomkorlátozások előfordulhatnak.
A forgatás ideje alatt a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmát észak felől a Podmaniczky utca – Nagymező utca – Kálmán Imre utca csomópontban, dél felől az Andrássy út – József Attila utca csomópontban eltereljük, a csomópontokban a jelzőlámpák sárga villogó módban üzemelnek majd, folyamatos rendőri irányítás mellett. A Nagymező utca Mozsár utca és Andrássy út közötti szakaszán a behajtási korlátozás ideiglenes feloldásra kerül. A lezárás idején a Szent István tér megközelítése változatlan marad, de a kihajtás ideiglenesen a Hercegprímás utcán keresztül történik.
A forgatás ideje alatt a 109-es autóbuszok terelőútvonalon közlekednek, Óbuda, Bogdáni út felé a Károly körút – Andrássy út – Oktogon – Teréz körút útvonalon, így nem érintik az Arany János utca M és a Podmaniczky utca megállókat, Kőbánya-alsó vasútállomás felé a Podmaniczky utca – Nagymező utca – Andrássy út – Károly körút útvonalat használják, szintén kihagyva az Arany János utca M és Podmaniczky utca megállókat. Az erre közlekedő éjszakai járatok (914, 914A, 950, 950A) ugyancsak ezen az útvonalon tesznek kerülőt.
A lezárások a térképvázlaton láthatók:
A május közepéig tartó forgatás részletes menete és a lezárt utcák teljes listája a BKK honlapján is megtekinthető.
Ha bárkinek információja van arról, hogy az ő háza előtt forog a Die Hard 5 egyik jelenete, azonnal küldjön egy mailt erre a címre.
Hozzászólások
2012.04.23 09:30:117esbusz
Ben Kingsley. Leülhetsz fiam, egyes.
2012.04.23 09:33:29paráznabillegető
heh, nem a gyurcsányi a kommunista főgonosz?
2012.04.23 09:33:38Fräulein Stefanie
Hajrá Fidesz!
Veled vagyunk Viktor!
2012.04.23 09:37:08Atro
Ez vajon mennyire jó biznisz a fővárosnak?
2012.04.23 09:40:40Tapani_SF
"Oldaltól" függetlenül, de miért kell egy mozifilm forgatásáról szóló cikkhez is "politikai" kommentet fűzni???
2012.04.23 09:40:49afiaf
Atro: gondolom jó pénzt kértek, szóval eléggé.
Gyanítom nem véletlen, hogy több nagyváros is rendszeresen meglépi ezt...
2012.04.23 09:46:34bilbull
5-10 millió dollár Budapestnek:)
2012.04.23 09:47:51yaffa
Valakit seggbe fognak rúgni a BKK-nál. A térképen világosan és olvashatóan Roosevelt tér szerepel. Kétszer is...
2012.04.23 09:51:28lifelike
bajcsyt lezárni az nem gyenge :)
közlekedésnek lőttek aznap
2012.04.23 09:58:35egalaB
Amikor vasárnap reggel gyanútlanul elvittem a gyereket a focimeccsére, még semmi jelen nem volt semminek, de mire 13.00 felé hazaértünk, már az egész utcánk le volt zárva. Megdöbbenve érdeklődtem, hogy itt meg mi van, és most végül is hol parkolja, akkor csak egy flegma "oldja meg valahol" választ kaptam.
Felháborítónak tartom, hogy annyi fáradságot se vettek, hogy a házak kapuira kitegyenek egy tájékoztatást pár nappal előbb, hogy mi várható. Bezzeg ha a léhűtő bandát kell megválasztani x évente, akkor kint vannak a nemzeti mintás tájékoztató plakátok mindenhol...
Az autóm pedig lemerült aksi ürügyén épp mozgásképtelenül álldogált a hipp-hopp kirakott szalagok mögött, lehetett kiszerelni, tölteni, mert felhívtak telefonon, hogy el fogják szállítani, hanem nem... Úgyhogy ez úton is kösz a kellemes extra vasárnapi programért.
Az meg gondom legyen az én bajom, hogy ha épp vidéken, vagy külföldön vagyok, akkor egyszer csak nem találom otthon az autót, és ahová elviszik még haza sem tudom hozni, mert nem indul be.
De minderre biztos az a hivatalos állásfoglalás, hogy "benne volt az Erzsébetvárosban", vagy kinn van a honlapukon, mint ha ezeket mindenki napi rendszerességgel olvasná, vagy egyáltalán elérné.
Legalább kárpótolhat a tudat, hogy a filmben ott lehet a házunk, ami nem is mutyiországban, most épp nem is Berlinben, hanem az oroszoknál van.
2012.04.23 10:03:37-=Z=-
McClain-nek volt fia?
2012.04.23 10:08:52mikice
Volt fia. Az első részben a hülye tévériporter el is megy a családhoz. Nézd meg a keretezett fotót, ami lebuktatja Hans előtt a feleségét, Holly-t.
2012.04.23 10:16:07Pepibubó
"Az eddigi információk szerint Budapest egy orosz nagyváros lesz a filmben, a kommunista főgonoszt pedig ben Kingsley alakítja majd."
Hehe, kell ehhez nálunk bármilyen díszlet, vagy színész? Csak el kell indítani a filmfelvevőt :)
"Bruce Willis májusig megbénítja a fővárost"
Az ilyen fogalmazás meg minősíthetetlen felelőtlenség. Felelős médiának inkább azt kellene sugallnia, hogy fülig érő mosollyal fogadjátok kedves zemberek az ide pénzt és munkát hozó külföldieket. Ha már egyes szervezetek mindent megtesznek, hogy elzavarják innen a Brad Pitt-féle "teroristákat" a színházi fegyverek körül csapott balhéval. (Mennek is tavaly ősz óta az eredetileg Budapestre írt filmek Bukarestbe sorba egymás után.)
Viseld el azt a pénzt hozó kellemetlenséget lécci-lécci, kedves zember, amitől talán kevesbé fognak a fogyasztói árak akkora sebességgel emelkedni, mint egyébként! Mer az neked jó -, az okos média meg igyekszik ezt megértetni veled. Már ha okos...
Már ha nem igaz, hogy egyeseknek, tényleg annál jobb, minél rosszabb - ha épp nem az ő nyerőautomatájuk üzemel.
2012.04.23 10:25:18A nép fia
Atro: Nagyjából 14 milliárd forintot tapsolnak el nálunk, ebben a belvárosi és az M1-es en forgatott rész is benne van. Szerintem elég jó üzlet.
2012.04.23 10:32:00andraszuzu
A film végén Vili bácsi legyőzi az IMF-t!
2012.04.23 10:35:34nyünyüge
Bizonyára jó üzlet, csak ebből az üzletből részesülnie kellene valahogyan azoknak is, mondjuk társasházi szinten, akiknek az életét ez a forgatás napokra igencsak megnehezíti.
2012.04.23 10:38:49okostjás
Az igaz, hogy a főváros kaszál, de ki fizeti meg a fővárosi lakosok kellemetlenségeit, többletköltségeit. Én azt hiszem, hogy a közel egy hónap alatt időnként lezárt területek miatt több millióan kénytelenek kerülőúton közlekedni, máshol parkolni, rostokolni a forgalmi dugóban, mert itt forgatnak egy agyament filmet. És ha ezt összevetjük, már megint többe került a leves mint a hús.
2012.04.23 10:40:22okostjás
Az igaz, hogy a főváros kaszál, de ki fizeti meg a fővárosi lakosok kellemetlenségeit, többletköltségeit. Én azt hiszem, hogy a közel egy hónap alatt időnként lezárt területek miatt több millióan kénytelenek kerülőúton közlekedni, máshol parkolni, rostokolni a forgalmi dugóban, mert itt forgatnak egy agyament filmet. És ha ezt összevetjük, már megint többe került a leves mint a hús.
2012.04.23 10:46:36gösser
Nem kell aggódni, a forgatás elhalasztva... Fegyverek a TEK-nél!
2012.04.23 10:51:11kurgan
ezt mér nem tiltja be a rendőrség indokolatlan forgalomkorlátozásra hivatkozva?
2012.04.23 10:56:04Szelid sunmalac-Elmeny designer
Hat kurva jo, hogy a varosgazdak zsebet megtomik penzzel, de kerdem en hogy jut ez vissza a lakokhoz, akike valojaban a kerulet? Mert ha a kedves jaj-de-jo-itt-filmet-forgatnak irok ezt is meg tudjak mondani, akkor aldasom ra. Arrol pedig, hogy mennyien fogjak megismerni Budapestet, mint orosz varost, inkabb nem is szolnek.
2012.04.23 10:56:13Orcsány_Virenc
én csak azt nem értem, hogy a moszkvai részeket miért nem Moszkvában forgatják?
2012.04.23 11:10:11Iza Béla
@Orcsány_Virenc: Egyszerű: Moszkva a világ egyik legdrágább városa. Olcsóbb itt a terület, a munkaerő meg a kaja.
@egalaB: "De minderre biztos az a hivatalos állásfoglalás, hogy "benne volt az Erzsébetvárosban", vagy kinn van a honlapukon, mint ha ezeket mindenki napi rendszerességgel olvasná, vagy egyáltalán elérné."
=Helyben szokásos módon. A helyi jogszabályok is itt vannak. Ha nem olvasod, a te bajod.
2012.04.23 11:10:16mallac
Ez csak egy becslés ez 14 milliárd forint, és ennek is a java része a nagystílű szállodaláncok gazdáinak a zsebébe vándorol.Nem a piacon fog vásárolni a stáb, Mari nénitől.Amit pedig a főváros kaszál, hát az mintha az ablakon lenne kidobva.
2012.04.23 11:18:23Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer
@Pepibubó
"Felelős média" muhahaha. A nap vicce, komolyan, zseniális vagy.
2012.04.23 11:40:04Aceton
Nem olvastam el a cikket, nem is fogom.
Csak annyit akarok behányni, hogyha a forgatásból származó milliókat játszóterekre, graffiti eltávolításra, és egyéb hasznos dolgokra kellene költeni, nem pedig arra, hogy a semmirekellő politikusaink elszopassák.
Elvégre mi szopunk most a lezárások miatt.
2012.04.23 11:41:19Pepibubó
"zseniális vagy"
Köszönöm, komolyan jólesik a dicséret.
2012.04.23 11:43:48mesz86
@nyünyüge, @okostjás, @Szelid sunmalac-Elmeny designer
Ad1: a közterület nem a lakóké. Ad2: hol van az leírva, hogy mindenkinek garantálni kell a lehető legrövidebb, leggyorsabb, dugó-mentes hazajutást? Ad3: Bezzeg amikor havat lapátolni, szemetet és kutyasz*rt szedni, fákat metszeni, virágokat ültetni, közterületet felügyelni, stb. kéne, akkor miért nem sírtok, hogy a közterület a tiétek?
2012.04.23 11:47:51mesz86
@Aceton
Ez teljesen jogos felvetés, mivel a játszótereket mind egy szálig politikusok rongálják meg és a házakat, aluljárókat is ők fújják le graffitivel.
Azért javaslom, hogy olvasd el a cikket, mert csak egy félmondat esik a becsült költésről, de te máris a korrupció és politikusok miatt sírsz.
2012.04.23 11:50:00slowmotion
Ben Kingsley egy igazi, karakteres szláv arccal rendelkező színész. mondjuk még így is jobb választás, mint Denzel Washington, az biztos...
2012.04.23 11:53:56mesz86
@mallac
Szerencsére a nagystílű szállodaláncok fehéren működnek, mondjuk a piacos Mari nénikkel ellentétben. Tehát amellett, hogy munkát adnak sok magyarnak, a becsült összeg alapján is többmilliárdos bevétel az államnak és a fővárosnak/kerületnek.
2012.04.23 12:20:16Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe
Szerintem tök zsír hogy nálunk forgatnak, még ha álmoszkva akkor is. Ja én nem Pesten lakok :D
2012.04.23 13:07:38cworm
"Ha bárkinek információja van arról, hogy az ő háza előtt forog a Die Hard 5 egyik jelenete, azonnal küldjön egy mailt erre a címre." De azonnal! :D
2012.04.23 13:43:04Szelid sunmalac-Elmeny designer
Kedves mesz86! Majd ha mar kijottel a fosulirol, es elarultad melyik keruletben tartod fenn a sajat laakasod a sajat fizetesedbol, amibol termeszetesen az adokat is fizeted, es elmondtad, hogy hogyan szalitod a csaladod Budapesten, akiknek bevasarolsz a vacsorahoz, megveszed a gyogyszereket stb...na AKKOR majd beszelgethetunk erdemben.
2012.04.23 13:54:48dln449
Baz+, nem igaz, hogy a sok idióta nem tud közösségben gondolkozni, csak az egyéni, kézzel fogható hasznát lesi.
2012.04.23 14:02:38mesz86
@Szelid sunmalac-Elmeny designer
Ha befejezted a személyeskedést, akkor szívesen vitázok veled érdemben.
2012.04.23 14:07:10mesz86
@Szelid sunmalac-Elmeny designer
Ha befejezted a személyeskedést, AKKOR szívesen vitázok veled érdemben.
2012.04.23 14:13:01Szelid sunmalac-Elmeny designer
Mesz86: Szoval beletrafaltam :)
2012.04.23 14:19:10Budapesti Szeretkezési Vállalat
És ebből a 14 milliárd forintból vajon mennyi kárpótlást kapnak azok a környéken lakók, akiknek tönkrebasszák a napjait?
Azért vicces, hogy ha mondjuk ott lakik a 90 éves nagymamám, nem mehetek fel hozzá - akár a gyógyszerével -, mert forgatás van, és az én lakcímkártyám nem oda szól.
Már megint kinyaljuk a seggét pár hírességnek.
A pénzt meg majd Tarlós Pista jól ellopja Vitézy Dávidkával.
2012.04.23 14:35:45Budapesti Szeretkezési Vállalat
Orcsány_Virenc:
Gondolom, Moszkvában egy ilyen ötlettel, hogy egy hónapra lezárják a fél belvárost, kapásból elküldenék őket a halál faszára.
mesz86
"Ad1: a közterület nem a lakóké"
Hát ki a ferde faszé?
Amikor pl. havat lapátolni kell, akkor pont a lakóknak kell megoldani, te agyhalott.
slowmotion:
Meg mondjuk az orosz négerek száma is elhanyagolható, míg orosz zsidók azért vannak páran. Biztos ez is szempont volt.
dln449:
És a közösségnek ez miért is jó, te kevés idióta?
2012.04.23 14:56:37mesz86
@Szelid sunmalac-Elmeny designer
Dehogy, csak a téma szempontjából irreleváns. De hogy megnyugodj, saját fizetésből élek a belvárosban és fizetem a lakbért és az adókat.
@Budapesti Szeretkezési Vállalat
Az önkormányzaté és a fővárosé. És nem, attól hogy évente egyszer el kell tolnod a havat a ház melletti kis járdarészen, még nem lesz a tied az egész belváros.
2012.04.23 15:09:38derülőjános
jó látni a sok hozzáértőt itt, akik a politika nézeteiket sem tudják félretenni most sem és még csak közgazdaságilag sem jártasak... Vannak közösségi érdekek, amik sok esetben az egyéni érdekek felett állnak.
14 milliárd forint a városnak sok pénz. Ezt a pénzt nem egyének fogják visszakapni. Nem is kell arról beszélni, hogy az ott lakókat, hogyan kárpótolják... Ugyanis a közösség, aki jelen esetben a budapesti lakosság, együttesen kapják vissza módon. Ez történhet az említett játszótér építésével, grafiti mentesítéssel, útjavítással stb stb... (tekinthetik az ott lakók is ezt kárpótlásnak) A lényeg, hogy a budapesti költségvetéshez járul hozzá, amiből a város működését finanszírozzák, ami egy közös érdeke minden itt lakónak...
Az már más kérdés, hogy elhiszed, hogy jóra fordítják vagy sem a befolyt összegeket...
2012.04.23 15:19:45Hiryu2,0 , xsak máshonnan
hát......szép lenne ha éleslőszert/robbanóanyagot használna.... csak javítana a városképen...
2012.04.23 15:21:04Démonmac1
Mivel nem kevés pénzt hagynak itt, szerintem teljesen rendben van a dolog.
Lakó szemmel nézve is (ahogy nézem a szomszédban lesznek:))
2012.04.23 15:21:53Hiryu2,0 , xsak máshonnan
hát......szép lenne ha éleslőszert/robbanóanyagot használna.... csak javítana a városképen...
2012.04.23 15:22:06Démonmac1
A környéken használtak éleslőszert, még 56 - ban:/
2012.04.23 15:35:24KancsiPista
...ésakkormajd Vili bácsi Viki bácsit is likvidálja a die hard jegyében? Há valamit mi is hasznozzunk má ebbő, na..
2012.04.23 20:08:00steery
Más már nem is hiányzik nekünk, minthogy ez a kopasz két stukival lövöldözve rohangásszon az utcákon, mint az eszelős. Nem a második részben mondta: "Hogy léphet az ember kétszer ugyanabba a szarba?" Ehhez képest már az 5. kutyagumiba készül beletapickolni! Hajrá Brúsz! Csak keményen! Teherautóval végig a 4-es metróban, mint a 3. részben!
2012.04.23 20:49:13luciferko
Vajon csak nekem van olyan érzésem, hogy ez a buli a népnek megint a szopást, a főváros vezetésének meg újból a kaszálási lehetőséget jelenti?
Érdemes lenne utánajárni, ki, mikor, mennyiért foglalta le a közterületeket bagóért, és adta tovább súlyos százmillákért a forgatáshoz.
Magyarisztán, így szeretünk.
Nem igazán értem, az öreg Benre miért van szükség.
Ott van szeretett vezérünk, szeret szerepelni is, a gonosz kommunista jelző is ül, max. a tábornoki címre kell várni, de ami késik, nem múlik, azt is lazán megadná magának, és megmagyarázná, hogy a gonosz kapitalisták követelték ki tőle ezt az áldozatot.
2012.04.23 20:53:23luciferko
Még egy apró kérdés.
A sok értelmes, nagyon okos agyas a millák árnyékában arra vajh gondolt, hogy az a környék nem csak lakókkal van tele, hanem irodákkal, irodának kiadott lakásokkal. Azok bemehetnek? Ki fogja koordinálni a munkába járókat? Vagy mindenki zárjon be 2 hónapra, mert a nyüves komcsi városvezetés kaszálni akar?
2012.04.23 20:58:24luciferko
derülőjános:
"14 milliárd forint a városnak sok pénz. Ezt a pénzt nem egyének fogják visszakapni. "
Van egy rossz hírem. Ezt a pénzt egyének fogják elrakni.
Felesleges közgazdasági ismereteket számon kérned, Magyarisztánban a szakértelem a legutolsó dolog, amire az államgépezet működéséhez szükség van. Mint mindig, most is megvan az a szűk kör, akinek ez vastagon megéri, és ne álmodozz arról, hogy abból a 14 milliárdból bármennyi is közösségi érdekekre lesz felhasználva.
2012.04.23 21:15:45inmemancsi
mesz86 ja a polgárok az önkormányzatért és lakókért vannak és nem fordítva persze, baromságokat írsz, de biztos megéri mert megélsz belőle..
2012.04.23 22:19:37COLT
Azért nem lesz ez rossz. Mármint a film valószínűleg de, mert egy (majdnem) mindenre alkalmatlan tökéletes balfasz rendezi, McTiernan úrfi ugyebár meg be lett baszva a kóterbe. Egyébként meg örüljetek neki hogy végre lehet véleményt írni, és tessék szépen zsidózni.
2012.04.23 22:43:41zembertelen
Elgondolkodtam:
vajon miért nem forgatnak ilyen feltételekkel:
- Párizsban
- Londonban
- Berlinben....
mert jó valagba rúgnák a városvezetést!
Miért nem mennek Moszkvába moszkvai jelenetet forgatni?
nehogy valami agyament el kezdje magyarázni, hogy ez mennyire jó nekünk, ha nézik a filmet és a közönség sikítja: - né má' Budapest! és azonnal repüllőre ül és gyün ide! Hova? Hisz ez éppen Moszkva! vagy Bukarest? Na hol is van eza.... ez a...tudod.. az a...szabdságharcos nép meg ország...
2012.04.23 22:44:53mallac
Szóval az elvárható lenne, hogy a bérleti díj legalább egy része realizálódjon a környék arculatában.Hehe, mondjuk állítsanak belőle egy szobrot a John McLane-nak vagy kinek, ekkora hősnek ez már kijár,amennyi keletnémet(!)terroristát hidegre tett.Esetleg lehetne szobrot csinálni az Angelina Jolinak is, az meg önfeláldozóan gyűjti a néger gyerekeket.
2012.04.23 23:11:13gbalas
ja, ja, a belvárosi suttyókat csak és kizárólag az érdekli, hogy dugómentesen hazaérjen és tudjon parkolni...
Az nem számít, hogy térdig járnak a kutyaszarban, a lépcsőházak úgy néznek ki, hogy az ember még hányni sem menne be, az udvarokon pedig - tisztelet a kivételnek -az elszáradt gazokon kívül nincs semmi.
Bruce legalább megszínesíti a kis szürke életüket...
2012.04.24 14:10:03Tibo
Mondjuk az jogos, hogy kárpótolni azokat akiknek életét felforgatja a forgatás, de ez a 14 milliárd körüli összeg nagy része a stábra és igényeikre kerül kifizetésre. De ami, tényleg befolyik az önkormányzatokhoz, azt arra kéne fordítaniuk, hogy a tisztességes polgárok járjanak jól vele. De ez nem fog bekövetkezni valószínűleg.
Amit, pedig McTiernan illeti az eddigi 4 részből kettőt ő rendezett, az esőt és a harmadikat, de a második és a negyedik is jó. Bár azért jó lenne ha újból McTiernan rendezne egy Die Hard részt. De így is valószínűleg jó lesz. Én várom az új részt.
2012.04.24 15:23:12Patreides
Hát, ha már a szarjainkat senki nem veszi külföldön, nekünk meg csak kell a nagy lcd meg plazma tévé, meg okostelefon, akkor örüljünk, hogy néha legalább a fővárosunkat bérbe veszi valaki.
2012.04.24 19:20:40Tibo
Patreides; Hát...ebben is van valami. És általában szeretnek ide jönni a színészek.
2012.04.25 15:31:08bumbur
A gyarmatlakó magyarok ezt is jól beszopták! Velem együtt. Fikázó dávid ismét kaszál és nevet.