Mészáros Lőrinc végre interjút adott, nem a Fidesz-kormányoknak köszönhetően gazdagodott meg
Persze a Heti Válasznak nyilatkozott. „Én már 91-ben vállalkozóként dolgoztam. A településeken akkor kezdték el kiépíteni a gázhálózatot, és a mi kft.-nk a környéken rengeteg munkához jutott. Később is sikeresen vállalkoztam tovább, tehát nem a Fidesz-kormányoknak köszönhetően gazdagodtam meg. (...) A beruházás zöme akkor valósult meg, amikor az alapító, tehát Orbán Viktor ellenzékben politizált, tehát hamis az a vád, hogy az akadémia közpénzekből épült volna fel. Olyan támogatók is az ügy mellé álltak, mint Demján Sándor vagy Csányi Sándor" - többek között erről beszélt a lapnak.
Azt is elmondta, hogy „a méretből is látszik, hogy nem egy profi klub, hanem egy utánpótlás-bázis stadionja épült fel, amely nem Felcsúté, hanem a Puskás Akadémiáé. Nem egy falusi csapaté, hanem egy bennlakásos, több száz gyereknek futballozási lehetőséget nyújtó akadémiáé. És persze az egész országé. Közpénz egyetlen fillér sem jött a stadionra, hacsak valaki a társasági adó felajánlásának a lehetőségét nem tekinti annak." A teljes interjú holnap jelenik meg.