Fogadjunk, hogy ennek az IRA-terroristának színesebb az élete a sitten, mint az öné
Kis kitekintés: Michael McKevitt a Valódi IRA feltételezett vezetője volt, amiért most 20 éves börtönbüntetését tölti. De sosem adja fel, többedszerre próbálja elérni, hogy engedjék ki, többek között azzal érvel, hogy
mintarab,
aki ráadásul egy csomó szociális tevékenységet végez, mint például a
- színjátszás
- retorikaképzés
- webdesign-kurzus
- kreatív írás
- franciaórák és
- jóga
McKevitt 65 éves, 2003-ban 20 évre ítélték. A Valódi IRA félkatonai ír csoportot gyanítják egyebek között Észak-Írország egyik legvéresebb terrorista merénylete, az 1998-ban Omagh-ban végrehajtott pokolgépes robbantás mögött, amely 29 embert ölt meg, és százakat megsebesített. A Valódi IRA 1997-ben vált ki az Ír Köztársasági Hadseregből (IRA), amikor az tűzszünetet hirdetett az észak-írországi brit uralom ellen folyó fegyveres harcában. A civilben üzletember McKevittet terrorcselekmény megszervezése, illetve illegális szervezetben való részvétel miatt találták bűnösnek, büntetése akár életfogytiglan is lehetett volna.