Az Index információi szerint Balogh Zsolt a munkahelyén lett rosszul. Úgy tudni, az emésztőrendszerével van baj, és elképzelhető, hogy a probléma oka a cég vezetésével kapcsolatos idegesség, stressz.
A történelem ritkán ismétli önmagát, de tény, hogy az előző vezérigazgató, Antal Attila pályafutása úgy ért véget a BKV-nál (pontosabban a véget érés úgy kezdődött), hogy február 18-án kórházba került. Neki a szívével voltak bajok. Amikor felmentését kérte, búcsúlevelében maga írta, hogy "a támadásoknak köszönhetően megromlott az egészsége".
Akkor két fontosabb botrány zajlott a BKV-nál. Aránytalanul drágán akartak használt buszokat venni attól a cégtől, ahol Antal fia dolgozott, valamint az is kiderült, feltűnően nagy, milliárdos összegre kötöttek tanácsadói keretszerződést.
Most is két - összefüggő - téma okoz problémát a közlekedési vállalat menedzsmentjének. Az egyik a paraméterkönyv-botrány, vagyis az, hogy a politika járatritkítást kívánt előírni a BKV-nak, a másik az elsősorban éppen emiatt kitört sztrájksorozat.