Inkább füveznének, hogy ne legyenek gyógyszerfüggők

GettyImages-596921516
2016.11.02. 16:44

Közel 1700 amerikaifutballistát alkalmaznak az NFL-ben, ebből 226-ot kérdezett meg az ESPN a gyógyszer- és marihuánafogyasztási szokásokról. Nem túl vidám a helyzet, de ez nem újdonság. 

A játékosok közel kétharmada gondolja úgy, hogy a fájdalomcsillapítók fogyasztása jelentősen visszaesne, ha a liga engedélyezné a marihuána használatát rekreációs célokra. Orvosi célokra huszonhárom államban legális a használata, a november 8-ai elnökválasztáson további négy államban erről is szavaznak majd, viszont az NFL-nél továbbra is tiltólistán van nyolc másik szerrel együtt. Rendszeresen buknak meg miatta sztárjátékosok is. 

Ne maradjon le semmiről!

Továbbra is a Toradol a leginkább használt fájdalomcsillapító a ligában, a játékosok 64 százaléka állította azt, hogy injekció formájában már kapott ebből, vagy másik fájdalomcsillapítóból. Ez az a szer, aminek hosszabb távon káros mellékhatásai lehetnek, például veseelégtelenséghez vezethet. Emiatt nem is meglepő, hogy a megkérdezett

amerikaifutballisták 60 százaléka fél attól, hogy maradandó károsodást okoznak a beléjük tömött fájdalomcsillapítók,

és 42 százalék mesélt arról, hogy valamelyik csapattársuk gyógyszerfüggő lett a kezelések hatására. Az egyik legriasztóbb eset az Indianapolis Coltsból 22 évesen visszavonult Tyler Vargáé volt a közelmúltban: a magyar felmenőkkel is rendelkező futójátékos visszautasította, hogy a csapat orvosai Parkinson-kór kezelésére használt szerrel kezeljék agyrázkódását. A gyógyszer komoly függőséghez is vezethet. 

A most megkérdezett játékosok 41 százaléka szerint a marihuánával hatásosabban lehetne kezelni a fájdalmat, ráadásul a mellékhatásoktól sem kellene félni. Ugyanakkor azt is beismerték, hogy az NFL drogtesztjén nagyon könnyű átmenni, mivel akinek nincs priusza, azt csak évente egyszer tesztelik egy meghatározott időszakban, április és augusztus között. 

Arról, hogy az NFL-ben milyen hagyománya van a felelőtlen gyógyszerezésnek, ebben a cikkünkben írtunk. A módszerek miatt a közelmúltban többen is vallottak már arról, hogy rekreációs célból használnak marihuanát, sőt, olyan is volt, aki betépve játszott.