Egy éve azt hitte, vége, hétvégén világbajnok lett

Alejandro Valverdére már sokszor elsütötték azt az elcsépelt hasonlatot, hogy olyan, mint a bor, ahogy öregszik, egyre jobb lesz, de már azt is mondták róla, hogy egy vámpír, aki fiatal bringások lelkéből él. Olyan korban halmozza a sikereket, amikor mások már rég visszavonultak volna. Az egynaposokon és a háromhetes körversenyeken is sikeres kerékpáros 38 évesen ért a csúcsra világbajnok lett. Alig több mint egy évvel borzalmas sérülése után.

„A világbajnokság és a Tour de France voltak azok a versenyek, amelyeknek a megnyeréséről mindig álmodtam. A Tourral nem működött, de végre világbajnok vagyok. Nem ez az első eset, hogy sírok egy győzelem után, de emögött van a legtöbb érzelem. Tartottam attól, hogy sosem szerzem meg a szivárványszínű trikót" – mondta győzelme után Valverde.

A spanyol bringás elég régóta küzdött a világbajnoki címért, 2003-ban, saját maga szerint is meglepetésként ezüstérmet szerzett, aztán ezt követte még egy ezüstérem és négy bronz, amelyek már a taktikailag érett, és a mezőnyben domináló Valverde sikerei voltak.

Valverde amatőr bringásként félelmetes volt, akkor ragadt rá a Verhetetlen név.  Nyilvánvaló volt, hogy profi lesz. 2002-ben a Kelme-Costához igazolt, az első amolyan tanulóév volt neki, de már ekkor kipróbálták minden típusú versenyen. Hajtott tavaszi klasszikusokon, többnaposokon és háromheteseken is, különösebb sikerek nélkül. 2003-ban viszont már megmutatkozott fegyvertára, egész jól ment időfutamot, az ütős, robbanékonyságot igénylő hegymeneteken a legjobbak között volt, és a hosszú emelkedőket is bírta. Kisebb versenyeken szerezte meg első profi győzelmeit, aztán szeptemberben a spanyol háromhetesen, a Vueltán is nyert két szakaszt, végül harmadik lett összetettben. Ezután jött még az említett vb-ezüst. Egy 23 éves bringás nem nagyon álmodhatott jobb évről. 

2005-től már a Caisse d'Epargne-ban, majd jogutódjában a Movistarban hajtott, egyre ismertebb lett, azzal is nevet szerzett, hogy a 2005-os Tour de France-on Lance Armstrongot lehajrázva nyert szakaszt az Alpokban. 2006-ban először győzött tavaszi klasszikuson, a rövid, de meredek emelkedőkkel megszórt Liege-Bastogne-Liege-n húzott be győzelmet, és ekkor nyert először a Fléche Wallone-on is – itt a Mur de Huy nevű kegyetlen emelkedőn kell jól menni – , amiről aztán elterjedt, hogy csak Valverde terepe lehet. 2012 és 2017 között még négyszer nyerte meg, és idén sem sokon múlt neki.

Karrierje egyik csúcspontja a 2009-es Vuelta-siker volt, ahol szűken, 55 másodperccel győzte le honfitársát, Samuel Sánchezt. De sikeréért nem lehetett feltétlenül lelkesedni, ekkor már folyamatban volt doppingügye. 2009-ben az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) kitiltotta az olasz versenyekről, mert kapcsolatba hozható volt a Puerto-üggyel. A vádak szerint Valverde is együtt dolgozott Eufemiani Fuentesszel, aki sportolók vérével mahinált. A laboratóriumában megtalált egyik vérplazmás tasakot Valverdéhez kötötték. Piti volt ráírva, ami a bringás német juhász kutyájának a neve is. A klasszis tagadott, de végül kétéves eltiltást kapott 2010-ben, visszamenőleg több győzelmét törölték.

2012-ben a Movistarban tért vissza, ahol már nemcsak magáért versenyzett, hanem afféle mentorszerepet is betöltött az ekkor ismertté váló kolumbiai Nairo Quintana mellett. Neki is jól zárult a szezonja, második lett egy nagyon sűrű mezőnyű Vueltán Alberto Contador mögött és vb-bronzot szerzett. Erre a két versenyre mindig ki tudta magát hegyezni, de az utolsó lépés mindig hiányzott. A 2013-as vb-n pedig kisebb botrány is kialakult körülötte. A megint harmadikként befutó Valverdére támadt ezüstérmes honfitársa, Joaquím Rodriguez, mert úgy érezte, nem kapott tőle segítséget a hajrában. Így a portugál Rui Costa nyert, aki amúgy Valverde klubtársa volt a Movistarban.

Ahogy Valverde említette, szinte rögeszméjéve vált egy Tour-győzelem, de a francia körön sosem volt igazán szerencséje, 2013-ban törött kerék miatt szállt el minden esélye, amikor pedig kirobbanó formában volt, 2015-ben, akkor Quintanánért is dolgoznia kellett. Az akkori harmadik helye ezért is kiemelkedő. Azt nyilatkozta, ez a siker felszabadította, nyomás nélkül versenyezhetett ezután, és ennek nagy szerepe volt későbbi sikereiben. Többek szerint az is, hogy kétéves eltiltása alatt feltöltődött, nem facsarta ki magát versenyekkel.

Az utóbbi években Valverde egyértelműen a mezőny egyik legrafináltabb biciklistája lett, tökéletesen megtanulta, kire kell tennie a kereket, mikor kell támadást indítani. Fiatalabb korában jóval agresszívebb stílusa volt, de az sokszor nem fizetődött ki. A kivárás mestere lett, és ha leapasztott mezőny érkezett a célhoz, viszonylag jó sprintjében még bízhatott síkon és emelkedőn is, illetve bízhat ma is.

Valverde lassan a legidősebb a World Tour mezőnyében, de nemcsak ezért figyelnek rá: tavalyi Liege-Bastogne-Liege-győzelme után könnyezve nyilatkozott, halott versenytársának, Michele Scarponinak ajánlotta győzelmét, pénzdíját pedig a családjának.

Valverde tavaly megdöbbentően jól rajtolt a szezonban, ő is karrierje legjobb tavaszának nevezte. Április végéig tucatnyi győzelmet szerzett, csapata, a Movistar joggal bízott abban, hogy Nairo Quintanával valami nagyot alakítanak a Touron. Valverdének viszont néhány kilométer után véget ért a verseny. Az első szakasz időfutamán az eső miatt iszonyú csúszóssá vált a pálya, egy kanyarban Valverde is kisodródott, beleszállt a kordonba.

Valverde nem így gondolta. „Ha az orvos azt mondta, négyórányi rehabilitációs munkát végezzen, akkor ő nyolcat csinált. Mindennap ez volt. Panasz nélkül" – idézte fel Valverde felesége, mennyire elszánt volt a bringás. Közel féléves kihagyás után ott folytatta, ahol abbahagyta. Februárban nyert a valenciai körön, majd az Abu Dhabi Tourt és a Katalán körversenyt is behúzta. A Touron a Movistar elmaradt a várakozásoktól de a Vueltán már a győzelemért is hajthatott Valverde, igaz, nem ezzel a céllal indult. Végül csak ötödik lett, de a vb-felkészülése jól sikerült.

Korábban tíz vb-n indult, ebből haton érmet szerzett, amikor nem, akkor is még kétszer top 10-es volt. Teljesítménye konzisztens, de arról persze lehet vitatkozni, hogy ezek az eredmények inkább bravúrok voltak, vagy ő hibázott, hogy az arany nem jött össze neki sosem. Vasárnap még egy démonját legyőzte, 122. győzelme meghozta neki a világbajnoki aranyat. Miden idők második legidősebb országúti világbajnoka lett Joop Zoetmelk után.

Még van egy kis időm a visszavonulásig, de ezzel a győzelemmel boldogan hagyhatom itt a sportágat. Minden, ami ezután jön, már bónusz. De minden plusz volt már a bukásom után is. Azt hittem, Düsseldorfban vége a karrieremnek. Visszatértem, 14 versenyt nyertem, világbajnok lettem – ez elég nagy öröm.

Győzelme alighanem a legtöbb vetélytársának is örömöt szerzett, elég rögös útja volt az aranyig, megérdemeltnek gondolja mindenki. Nem véletlenül adta át az érmet az előző három vb nyertese, Peter Sagan. Tisztelgés is volt ez Valverde előtt. A szlovák bringás is mondta, ha nem ő nyerne, akkor Valverde szerezzen aranyat.

A spanyol kerékpáros 40 éves koráig akar profi lenni, addig van esélye begyűjteni még pár hiányzó győzelmet, például az olimpiai bajnoki címet. Az Il Lombardia és az Amstel Gold Race fekszik neki, de ezeket egyszer sem tudta megnyerni, pedig lételeme a győzelem:

Őszinte leszek. Azért folytatom a versenyzést, mert mindig arról álmodtam, hogy ezt csinálom. Persze sok biciklista mondaná ugyanezt. Valójában azért versenyzek, mert jó vagyok ebben, megvan hozzá a tehetségem. Adottságom a versenyképesség. Amikor csapatban edzek, azt veszem észre, hogy versenyezni kezdek a többi sráccal, hogy első legyek a jelzőlámpánál vagy a falutábláknál, ez így megy.

Borítókép: Alejandro Valverde (MTI/EPA/Sebastien Nogier)