Tekla
9 °C
16 °C

55 rajthelyes büntetéssel indul Hamilton

000 FN68C
2016.08.27. 12:54

Ahogy a Mercedes eredetileg is tervezte, mindhárom szabadedzésen új motort építettek be Lewis Hamilton autójába Belgiumban, aki az emiatt pénteken összeszedett 30 rajthelyes büntetés után végül 55 helynél állt meg. Ezzel nem döntött rekordot, azt továbbra is Jenson Button tartja, aki a tavalyi Mexikói Nagydíjon 70 rajthelyes büntetést szedett össze.

A csapat azért döntött úgy a bajnok esetében, hogy a lehető legtöbb motorkomponenst beépíti a Mercedesbe, mert így egyetlen futamon letudják a büntetéseket, Hamiltonnak egyszer kell csak a mezőny végéről rajtolnia, és a szezon maradék, a belgával együtt kilenc futamára három teljesen új erőforrása lesz bevethető újabb büntetés nélkül. Azért is döntöttek a spái helyszín mellett, mert itt könnyen lehet előzni, így az utolsó rajthely ellenére viszonylag könynen fel tud majd kapaszkodni.

Szombaton egy hatodik belsőégésű motort, hatodik kinetikus energia-visszanyerőt, illetve nyolcadik hőenergia-visszanyerőt és turbót raktak be Hamilton Mercedesébe, ezekért kapta a plusz 25 rajthelyes büntetést.

Nem ő az egyetlen spái büntetéshalmozó, a mclarenes Fernando Alonso 35 rajthelyes büntetést kapott szintén motorcsere miatt.

(Borítókép: John Thys / AFP)