Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A Fradi a kilencedik legnépszerűbb futballklub a világon

2005.08.02. 12:42
Hiába írják a lapok szinte minden nap, hogy a mostani minden idők leggyengébb ferencvárosi futballcsapata, úgy tűnik a klub népszerűsége így is "világméretű". A Famousteams.com internetes oldal ugyanis megszavaztatta olvasóit, melyik a világ legnépszerűbb egyesülete és a jelenleg Budovinszkyt és Grószt felmutatni tudó magyar együttes az előkelő kilencedik helyen áll a harmincnégy csapatot tartalmazó listán.
A Ferencváros labdarúgó-csapata az elmúlt hétvégén kiesett az UEFA-kupából, miután az eddig teljesen ismeretlen MTZ-Ripo Minszk együttese 3-2-es összesítéssel búcsúztatta, a kupa selejtezőjében. A zöld-fehérek játéka finoman fogalmazva is gyenge volt, ami talán érthető is, hiszen jelenleg több olyan játékos is Fradi-mezt húzhat magára, aki még a szurkolók szerint sem üti meg az első osztály színvonalát.

A múlt maradt

Ez azonban nem volt mindig így, hiszen a klub korábban huszonnyolc magyar bajnoki címet szerzett, emellett huszonegyszer megnyerte a Magyar Kupát (korábban Magyar Köztársasági Kupát). Ezen kívül a nemzetközi szinten is egyedülállót nyújtott, hiszen eddigi egyetlen magyar csapatként megnyerte az UEFA-kupa elődjét a VVK-t, valamint bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe is.

Minden bizonnyal ezeknek a régi sikereknek köszönheti a klub, hogy szerepel a Famousteams.com sportoldal listáján, melyen a világ legjobb klubcsapatára lehet szavazni.

A csapatok, melyekre a Fradin kívül szavazni lehet:
Ajax Amsterdam, Anderlecht, FC Barcelona, Boca Juniors, River Plate, Borussia Dortmund, PSV Eindhoven, Celtic, Glasgow Rangers, Dinamo Kijev, Benfica, FC Liverpool, Arsenal, Chelsea, Olympique Lyon, Real Madrid, Manchester United, Marseille, AC Milan, Internazionale, Szpartak Moszkva, Bayern München, AC Parma, FC Porto, AS Roma, Lazio, Feyenoord, FC Santos, FC Sao Paulo, Schalke 04, CSZKA Szófia, Juventus, FC Valencia.

A lista kedd déli állása szerint a Bayern München a legnépszerűbb klub, a bajorok eddig a szavazatok 26,8 százalékát kapták, szám szerint 9338-at. A második helyen a Real Marid található 21,8 százalékkal (7595 voks), míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az idei BL-győztes Liverpool került 11,7 százalékkal (4073 szavazat).

Milánóiak közé szorítva

A bolgár szurkolók aktivitását jelzi, hogy a negyedik helyen a CSZKA Szófia együttese áll, 7,8 százalékal, őket pedig két spanyol csapat, a Valencia és a Barcelona követi egyaránt 4.5 százalékkal. Utánuk világ leggazdagabb klubjának tartott Manchester United következik (3,1 százalék), majd a két milánói csapat között található a Fradi. Az Internazionale 2,8, a zöld-fehérek 2,6, míg a Milan 2,4 százalékkal szerepel a listán. Lipcseiék eddig kilencszáz szavazatot kaptak.

A Ferencváros így elmondhatja magáról, hogy a lista alapján népszerűbb a Juventusnál, az Arsenalnál, az Ajaxnál, vagy a Benficánál. A listát egyébként is az európai csapatok uralják, mindössze négy dél-amerikai található rajta. Közülük a Santos a huszadik, de rögtön utána következik a Boca Juniors és a Sao Paulo, míg a River Plate a huszonnyolcadik.

Mi az a famousteams.com?
A famousteams.com csak az egyike a szavazással foglalkozó oldalaknak, amelyek a poll24.com-ról érhetőek el. A poll24.com-ot a német webimperium.com tartja fenn. Az oldal készítői leírják, hogy szavazásaik természetesen semmilyen szempontból nem reprezentatívak, de az adattorzítás érdekében egy gépről naponta legfeljebb egy szavazat adható le.