Emma
5 °C
8 °C

A Barcelona-uralom megtörhetetlen

2011.12.11. 00:07
A címvédő, Bajnokok Ligája-győztes Barcelona 3-1-re győzött a Real Madrid pályáján a spanyol bajnokság 16. fordulójának szuperrangadóján. A katalánok ezzel megszakították a fővárosiak 15 tétmérkőzéses győzelmi sorozatát.

A 162. bajnoki El Clásicót négy fokban, szakadó esőben kezdték a csapatok. A meccs előtt a Real 3 ponttal állt a katalánok előtt úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott.

A 22. másodpercben Benzema használta ki Valdes kapitális hibáját: a Barcalona kapusa rosszul szabadított fel, a bepasszolt labdát Özil lőtte rá a tizenhatosról, a védőkről levágódó labdát a francia az ötösről bombázta a léc alá. Ez az El Clásicók leggyorsabb gólja.

A 7. percben Messi került helyzetbe, de Casillas hatalmasat védett, a 2. vendégszögletből nem lett gól. Az első 15 perc egyértelműen a Realé volt, a Barcelona nem tudta birtokolni és járatni a labdát. A 23.-ban Xavi kemény szabadrúgását ütötte ki Casillas, de a 3. Barca-szögletből sem lett semmi.

Mourinho keményen támadó Realt játszatott, uralták és szűrték a középpályát, a 25. percben C. Ronaldo lőhette volna a másodikat, de Benzema nagyszerű passzát csúnyán ellőtte a tribünre. A Barcelona meg volt fogva, Messihez alig jutott el a labda, egyértelműen a hazaiaké volt a meccs.

A 30. percben második helyzetéből egyenlített a Barcelona: Messi passzából Sanchez hagyta le Pepét, és a chilei a vetődő Casillas mellett a hosszú alsóba lőtt. A vendégek is beszálltak a meccsbe, félidőben már 57-43 volt a labdabirtoklási arány a javukra.

A második félidő elején is beszorult a Barcelona, C. Ronaldónak egy percen belül két 18 méteres szabadrúgása is volt, az egyiket a sorfalba lőtte, a másikat Valdés fogta.

Az 53. percben helyzet és előzmény nélkül fordított a Barcelona: Xavi nem túl veszélyes lövése megpattant a blokkoló Marcelón, a vizes füvön Casillas nem ért le a sarokra, 1-2.

A 62. percben Messinek volt egy veszélyes szabadrúgása, de mellé lőtt, két percre rá C. Ronaldo egyedül fejelhetett az ötösön, ez is mellé. Az ellentámadásból az addig semmit sem mutató Fabregas az ötösről, bevetődve fejelte be Dani Alves beadását, a Real-védelem becsődölt, 1-3.

A 75.percben Xavi, a másik kapunál Benzema lőhetett volna gólt, mindkettő kimaradt, és a Real lassacskán feladta a meccset, még a csereként beállt Kaká volt a legaktívabb.

Cristiano Ronaldo nem mutatott semmit, Messinek is volt már sok ennél jobb meccse, de az argentin passzaival két gólban is benne volt. Az utolsó percek a Barcelona-meccseken megszokott módon teltek, az ellenfél térfelén gurigáztak, többször is helyzetbe kerültek.

A Madrid kikapott, mert Cristiano Ronaldo két ziccert hagyott ki, sem Marcelo, sem Di María és a később beállt Kaká sem hozta, amit várni lehetett tőle, egyedül Benzema játszott elfogadhatóan.

A Barcelona zsinórban hetedszer verte meg bajnokin a Realt, behozta ponthátrányát, vezeti a bajnokságot, de a Madrid egy meccsel kevesebbet játszott. Pep Guardiola 2008-as kinevezése óta a katalánok még nem szenvedtek vereséget a Santiago Bernabeu Stadionban. A madridiak bajnoki mérkőzésen utoljára 2008. május 7-én tudták legyőzni a Barcelonát.

Primera División, 16. forduló

Real Madrid-FC Barcelona 1-3 (1-1)
gól: Benzema (1.), illetve Sanchez (30.), Xavi (53.), Fabregas (66.)

Real Betis-Valencia 2-1 (0-0)
g: Castro (90., 94.), illetve Dorado (66., öngól)

Levante-Sevilla 1-0 (0-0)
g: Nano (57.)

vasárnap:
Rayo Vallecano-Sporting Gijón 12 ó  
Getafe-Granada 16  
Villarreal-Real Sociedad 16  
Málaga-Osasuna 18  
Real Zaragoza-Real Mallorca 18  
Athletic Bilbao-Racing Santander 19:45
Espanyol-Atlético Madrid 21:30

Az élcsoport:
1. FC Barcelona         16   50- 8   37 pont
2. Real Madrid           15   50-13   37
3. Valencia               15   24-16   30
4. Levante                15   24-17   29