Százévesen meghalt Joao Havelange, a FIFA volt elnöke

2016.08.16. 15:16

Kedden, százéves korában meghalt Joao Havelange, aki 1974 és 1998 között volt a FIFA elnöke. Havelange hazájában, Brazíliában, egy kórházban hunyt el. Ő volt a szervezet hetedik elnöke, 1998-tól az addigi főtitkár Sepp Blatter váltotta a posztján.

Havelange vezetésével vált igazán világméretű szervezetté a FIFA, előbb 24, majd 32 csapatosra bővítette a világbajnokságot. 2013-ig a FIFA tiszteletbeli elnöke is volt, erről a posztról akkor a korrupciós botrány, illetve a szervezetet ért vádak miatt mondott le. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak ugyanakkor tagja maradt, bár korábban erről a posztjáról is le akart mondani szintén korrupciós vádak miatt.

Tavaly a svájci szövetségi ügyészség őt is érintettnek találta a FIFA korrupciós botrányában, a vádak szerint észak- és dél-amerikai futballtornák televíziós és marketingjogainak értékesítése során történtek visszaélések. A szövetségi igazságügyi hivatal által átnyújtott iratok között az ISL sportmarketing-ügynökséggel kapcsolatos feljegyzések voltak megtalálhatók. Ez a – 2001-ben csődöt jelentő – cég a gyanú szerint korábban szinte rutinszerűen vesztegette meg Joseph Blattert és Joao Havelange-t, írja az MTI.

Az ő nevét viseli Rióban az Olimpiai Stadion is, itt rendezik a mostani olimpia atlétikai versenyeit. Az 1916. május 8-án született brazil sportvezető úszóként és vízilabdázóként részt vett az 1936-os berlini, valamint az 1952-es helsinki olimpián.

Havelange régóta betegséggel küzdött, tavaly novemberben rövidebb időre kórházba is került.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport