Van Basten sírhat, rémisztő, hogy ennyit tud az Ajax-gólkirály
Az Eb első 0-0-s meccsét játszotta egymással Lengyelország és Németország csütörtökön, pedig a helyzetek alapján akár 4-5 gólos mérkőzés is lehetett volna.
Csak Arkadiusz Milik legalább két gólt vághatott volna, de a fiatal lengyel csatárnak semmi nem jött össze, vagy sokkal inkább mindent elrontott. A 46. percben, közvetlenül a második félidő elején pedig nem sok kellett volna a gólhoz: Kamil Grosicki beadásánál csak bele kellett volna fejelnie (rendesen) a labdába. A védők mögött járt már, Jerome Boateng is lemaradt róla, de a beadás csak súrolta a homlokát, így két méterről a kaput sem találta el.
A hajrában aztán megint villanhatott volna: újra Grosicki volt az előkészítő, kis szerencsével oda is passzolt Miliknek egy elcsúszó német mellett, de az Ajax-csatár akkora luftot rúgott, amit még az NB II.-ben is megirigyeltek volna.
Ha Milik a kettőből csak egyet bevágott volna, a Lengyelek biztos továbbjutóként állnának a C csoport élén két meccs után, igaz, a mostani 4 pontjukkal sem lehetnek elégedetlenek, hiszen így már egy Ukrajna elleni döntetlennel is a nyolcaddöntőben találják magukat.
Arkadius Milik 24 góllal ebben a szezonban az Ajax gólkirálya lett, a holland futball fénykorában ezt a címet a csapatnál Marco van Basten birtokolta, később a Milantól lett Európa-bajnok, 1988-ban. A két középcsatár közti tudásbeli különbséget mindenki láthatta a csütörtöki meccsen.