Stadionkalauz: Marseille

Bárhol is csendül fel a Marseillaise, a francia nemzet himnusza, a marseille-i önkéntesek világszerte ismert indulója, valószínűleg idilli képeket idéz fel mindannyiunkban. „Allons enfants de la patrie!” Azaz: „Előre ország népe, harcra!” – a francia erő, büszkeség, nagyság, a gloire dala ez, amelyet ugyan Strasbourgban írtak, de Marseille-ről neveztek el. Az első benyomás Marseille-ről ezzel szemben távolról sem himnuszba illő, pozitív és idilli: erre nem igazán lehetnek büszkék a franciák.

 

Amikor a reptérről hajtunk be a városba észak felől, Aix-en-Provence irányából, még nyoma sincs mindannak, ami Franciaország második legnagyobb városát egyedülállóvá és szerethetővé teszi. Az út mellett lepukkant házakra, szeméttelepekre, szennyre és mocsokra készüljenek, ritkán fizetünk ilyen látványért 8,3 eurót, ennyi ugyanis a buszos transzfer fejenként. Legszívesebben visszafordulna az ember, és elátkozza a napot, amikor a Magyarország–Izland Eb-meccset az impozáns marseille-i stadionba sorsolták.

Marseille belvárosa felé haladva megérthetjük, mit is gondol egy külföldi, amikor a Liszt Ferenc repülőtérről Budapest belvárosa felé tart, és a ferihegyi gyorsforgalmi mellett lévő szutyok alapján el se tudja képzelni, hogy van ám itt Parlament meg Halászbástya. A marseille-i útikönyvek is elsősorban a tengert, a kikötőt, If várát és a csodálatos Notre Dame de la Garde székesegyházat hangsúlyozzák, de odáig azért rögös út vezet.

A városról

Kékkel a tengerhez, pirossal a piros zónához

Akár nappal, akár este érkezünk Marseille-be, érdemes gyorsan kimenni a tengerhez, hogy feledtessük az odáig vezető utat. Míg Bordeaux-ban a tömegközlekedésnél betűket kellett megjegyezni, itt elég csak színeket. Egyszerű ez, mint a kezdőrúgás: a kék visz a tengerhez (ez az M1), a piros a stadionhoz (M2). Mindkettő megáll a főpályaudvarnál, a Saint-Charles-nál, ide érkezik a busz is a reptérről, szóval kiváló kiindulópont.

A metrók a villamosokkal nagyjából lefedik a várost, érdemes kiváltani a napijegyeket (5,2 euró a 24 órás, 10,8 a 72 órás kártya). A taxizás nyilván sokkal drágább, bár az itt forgatott Taxi filmeket elnézve ez se lassú közlekedési eszköz.

A piros metróról azt kell tudni, hogy déli irányban (Rond-Point du Prado) a stadion és a tehetősebbek lakta villanegyed felé visz. Az északi irány, Bougainville felé, azonban egy másik városba, sőt, világba repít: az arab negyedbe. Marseille-be már a hatvanas években több százezren érkeztek Algériából, úgyhogy az ittenieket biztosan nem lepte meg a mostani menekülthelyzet, évtizedek óta együtt élnek a migránsokkal, a lakosság több mint egyharmada muszlim.

Az északi rész, a 3., 14., 15. kerület a rossz közbiztonsága miatt évek óta szerepel a nem hivatalos no-go-zone-térképeken. Jó azt is tudni, hogy ha ezen a környéken egy boltban például sört kérünk, úgy néznek ránk, mintha egy apácánál a gyereke felől érdeklődnénk. Nem árulnak ilyesmit. És arra vendéglők, pubok sincsenek, leginkább csak teázók.

Akvárium a metróperonon

Érdemes tehát a kék metrónál maradnia annak, aki nem a kultúrák találkozására, hanem a látványosságokra kíváncsi. Aki a tengerhez akar minél gyorsabban eljutni, a Vieux Port állomásnál figyeljen, itt kell leszállni. Összetéveszthetetlen. Metróperonon sok mindent láttunk már Franciaországban, de ez talán még az Edith Piaf-sanzonokat erősítővel éneklő vak kéregetőnél is bizarrabb: a peron közepén beüzemeltek egy hatalmas akváriumot. Remek turistalátványosság persze, és kiváló időtöltés fotózkodni a halakkal, amíg jön a metró. Napközben ötpercenként jár, tehát jut idő a halakra.

A Vieux Port állomás második jellegzetessége az illat. Már a mozgólépcsőn megcsapja az orrunkat a tenger illata, vagy a kényesebbek kedvéért: a tömény halszag. A felszínre érve viszont igazi húha-élmény következik, és egyszeriben megértjük, hogy miért is lehet Marseille-be beleszeretni. A mozgólépcső rögtön a tengerhez visz, nem mértük le szalaggal, de öt méter sincs a víztől való távolság. És rögtön az arcunkba kapunk mindent: tenger, napfény, hajók, kék ég, vendéglők, zsibongás.

A kikötőről persze sokaknak a Rejtő-regények marcona figurái, kétes alvilági alakjai juthatnak eszébe. Különösen azután, ami szombaton történt: itt csaptak össze az angol és az orosz válogatottat kísérő, valamint a helyi futballhuligánok. Vagyis ahol egy átlagos nyári napon szépiasalátát esznek a japán turisták menő éttermek teraszain, ott az Eb első hétvégéjén rohamrendőrök könnygázzal csaptak le a kerti székekkel, botokkal, kövekkel egymásnak eső ultrák utcai harcára.

A kikötő fejjel lefelé

A Vieux Port annyit jelent, régi kikötő, vagyis a hatalmas rakományokat szállító uszályokat nem itt kell keresni. Marseille-nél található Franciaország legnagyobb, Európa ötödik legnagyobb kikötője, ám a Vieux Port-nak nevezett öböl ma már csak a kisebb vitorlások, halászbárkák és persze luxusjachtok parkolója. Ezekből viszont van dögivel, nyilván csak kihalásos alapon lehet itt kikötőhelyet örökölni.

A metró lejáratával szemben rögtön egy látszólag funkció nélküli konstrukcióba ütközünk: egy minden oldal felé nyitott építmény, tulajdonképpen egy tető néhány oszlopon, a plafon pedig egy gigantikus tükör. Amint alá lépünk, elmúlik a kétség, miért is kell ez nagyon ide. A tükörben az egész kikötőt, a vizet, a hajókat, a teret fejjel lefelé látjuk. Persze egy kis idő után a legmerevebb turistából is kibújik a gyerek, és idétlenül bámészkodva elkezdi fotózni a kikötőt, amint tótágast áll.

A tér túloldalán található szerkezet már nem ennyire nehezen megfejthető: egy óriáskerék. Vannak az életben dolgok, amelyekről tudjuk, hogy lehúzás, pénzkidobás, mégis belemegyünk. Na, ilyen az óriáskerekezés a kikötőben: 7 euró három kör, ne is számoljuk át forintra! Mégsem lehet ellenállni annak, hogy felülről, nagyjából 25 méter magasról megnézzük a hajók tengerét, a tengerek hajóját. Úgyhogy nem is kell ellenállni.

Múzeum a tengerben

Az óriáskerékre elszórt pénzt behozhatjuk például azzal, ha elsétálunk a kikötő végéhez/elejéhez, az öböl bejáratához. Mindkét oldalon erőd magasodik a tenger felett, és a Szent János-erődbe (Fort Saint-Jean) – ha szembeállunk a kikötővel, ez jobbra esik – ingyenes a belépés. És mielőtt magyar turisták tízezrei értetlenkednének, miért van kiírva az irányjelző táblákra és az erődre az, hogy „MuCEM”, íme a megfejtés: az erődből lehet megközelíteni a Musée des Civilisations de l'Europe et de la Méditerranée-t, ahol a Földközi-tenger civilizációiról láthatunk kiállításokat.

Ide már kell belépőt fizetni, 9,5 euró, de érdemes kívülről is megnézni a tulajdonképpen a tengerben álló épületet, és átsétálni az erődből a tetejére. Figyelem, a függőhídon lassan lehet haladni, annyi a szelfiző! A 2013-ban átadott modern múzeum – ekkor volt Marseille Európa kulturális fővárosa – nem magától értetődő, mondhatni bizarr összhangot alkot a XII. századi erőddel.

Aki persze inkább a klasszikus erődökhöz vonzódik, mintsem a modern épületekhez, érdemes inkább If várára költenie. A régi kikötőből, nem messze a metróállomástól indul nagyjából óránként a hajó Monte Christo grófjának börtönéhez. Nem nehéz megtalálni a jegypénztárt: napsütéses időben akkora a sor, mintha ingyen croissant-okat osztogatnának.

A híres marseille-i fintor

Az U alakú Vieux Port a hajóival, erődjeivel mára teljesen beépült a város életébe, és inkább szól a turistákról, mint a hajózásról. Nagyban zajlott is a környék felújítása a júniusi Eb-re. Az öböl partján végig kávézók és éttermek hemzsegnek, érdemes valamelyikbe beülni, és csak nézni a nyüzsgést egy olivakrémes pirítós és egy pohár százaz fehérbor társaságában. Még akkor is, ha nyilvánvalóan lehúzóak az árak. Egy pohár bor 4-5 eurónál, a sör 5-6 eurónál, egy ebédmenü 15 eurónál kezdődik, a végződik-et le se merjük írni, de kétszeres szorzót kell használni.

Mielőtt tehát beülnénk bárhová is, nem árt végigjárni a vendéglősort. A szurkolók azonban számítsanak arra, hogy könnyen kifoghatunk olyan éttermet, ahol nyoma sincs a bordeaux-i figyelmességnek és vendégszeretetnek, vagy általában a pedáns francia kiszolgálásnak. Nekünk például egy nap után sikerült a kikötőnél egy olyan brasserie-be beülnünk, ahol a tíz perc után nagy nehezen asztalhoz csámborgó pincérnő nagyjából olyan kedvvel fogadta a rendelésünket, mint egy minisztériumi sajtóosztály az újságírói kérdéseket.

Amikor nagy bátran étlapot merészeltünk kérni, olyan grimaszt vágott, hogy nem kellett különösebb francia nyelvtudás, hogy dekódoljuk ezt. Erről a híres marseille-i fintorról fotónk sajnos nincs, és talán az sem meglepő, hogy itt rögtön ugrott is a kagylóvacsora. Az a szerencse, hogy a választék nemcsak a kikötőnél, hanem két-három utcával beljebb is határtalan, úgyhogy a válogatósok igazán kiélhetik magukat.

Lépcső, panel és székesegyház

Két dolgot semmiképp nem szabad kihagyni Marseille-ben: felmenni a hegyre és lemenni a tengerpartra. Marseille szimbóluma a város közepén, egy kisebb hegy tetején álló Notre Dame de la Garde, amely a város Rózsadombja. Takaros házak, gondozott kertek között vezet az út a hegyre, ahonnan egyre hihetetlenebb a kilátás. Bár néhány otromba panelház azért rontja az összképet – nyilván csak azért kerültek oda, mert az egyik polgármester hajdan a panelprogrammal kampányolt.

Gyalog hosszú az út a kikötő felől, erre az egyik megoldás a 60-as busz, amely a kikötőtől a Notre Dame bejáratáig visz. Túl szép, hogy igaz legyen! Valóban van is egy szépséghiba: ez a japán turisták kedvenc járata. Bár sűrűn jár, mégis minden busz annyira tömött, mint egy Combino csúcsidőben. Mi 26 fokban teljesen leizzadtunk, el sem merjük képzelni, hogy a nyári 38 fokban milyen halmazállapotban érkeznek meg az emberek a templomhoz.

Aki ezt szeretné megúszni, annak megsúgjuk: van egy kevésbé kézenfekvő járat is, az 55-ös, amely a másik oldalról kerüli meg a hegyet, és egy hosszú, ám mesebeli lépcső aljáig visz el. (A Tellène Valentin megállónál kell leszállni.) Nyilván itt meg kell mászni ezt a lépcsőt, cserébe viszont a buszon olyannyira nincs tömeg, hogy akár a buszvezetővel is lehet csevegni. És a látvány fokozatosan tárul elénk: annyira képeslapszerű innen a kilátás, a körpanoráma, hogy a totális giccshez már csak az hiányozna, hogy Charles Trenet La mer (A tenger) című sanzonját játsszák le hangszórókból.

A legolcsóbb plázsbusz

A tengerhez sokkal könnyebb eljutni. Szerencsére rengeteg kisebb-nagyobb öböl, homokos plázs közül választhat a csobbanni vágyó. A legnagyobb buli pedig minden bizonnyal a Plage du Pradón lesz, ide telepítik a futball-Eb idejére a fanzone-t. Több tízezer embert várnak a partra, ahol a fürdés, sörözés, kivetítő előtt szurkolás háromszögben simán el lehet tölteni pár napot.

Aki alaposabban is fel akarja mérni a plázshelyzetet, pattanjon fel a 83-as buszra. Nevezhetnénk akár a helyi plázsbusznak is, amely az összes hop on hop off járatnál jobb és olcsóbb. Ez a régi kikötőtől indul, végig a tengerparton halad, érinti a fanzone helyszínét, majd egészen a marseille-i stadionig visz.

A stadionról

Kék és narancssárga szurkolók

Helyben is vagyunk: a Nouveau Stade de Vélodrome a legnagyobb stadion, amelyben a magyar csapat játszani fog (már ha nem jut a párizsi döntőbe, ugye). Vélodrome-nak, vagyis kerékpárstadionnak nevezik, mert az alakja ehhez hasonlít, ám a biciklihez ezen kívül nem sok köze van. A stadion történetéről annyit érdemes tudni, hogy régi bútordarab a városban: eredetijét 1937-ben építették. Eddig három világeseményre újították fel: az 1984-es Eb-re, az 1998-as világbajnokságra, majd most, 2014-ben az idei Európa-bajnokságra.

A marseille-iek imádják a focit. Ennek számos jelét tapasztaltuk, amikor kinéztünk a Marseille–Bordeuax francia bajnokira egy kellemes áprilisi vasárnap estén. Már önmagában az a foci szeretetéről árulkodik, hogy 40 ezren képesek kimenni egy izgalmasnak nem ígérkező meccsre. Ugyanis semelyik csapat sem volt a legjobb formában, sőt, a nagy múltú klubok a kiesés ellen küzdöttek a 2015–2016-os kiírásban. Ezt fényesen bizonyította is a lejátszott 0-0-s meccs, amely a színvonala alapján egy magyar bajnokinak is beillett volna.

Egy marseille-i viszont nem csak a jóban tart ki szeretett klubja mellett, ilyenkor is fanatikusan szurkol. Olyannyira, hogy Marseille-ben két nagy szurkolótábor is kialakult: a kék és a narancssárga, az északi és a déli. Egy fanatikus marseille-i ultra az ellenfél csapatainál csak egy valamit utál jobban: a másik tábor szurkolóját. A meccs előtt, alatt, után is ment a beszólogatás, üzengetés a két tábor között oda-vissza, a verseny persze abban teljesedik ki, hogy ki tud nagyobb botrányt okozni, nagyobb görögtüzet előidézni és több rohamrendőrt megmozgatni. Amikor ott jártunk, a kékek nyertek.

Magyar ultrák, erre készüljetek!

Ezekről az ultrákról feltehetően az Eb idején is fogunk hallani. Azért merünk erre fogadni, mert a meccs előtt, amikor a találomra kiválasztott marseille-i szurkolókkal a magyar fociról próbáltunk beszélgetni, egy tizenéves ultra érdeklődött az iránt, hogy érkeznek-e majd magyar ultrák az Izland elleni meccsre. „Szétverjük őket, üzenem nekik!” Mi ezennel átadtuk az üzenetet.

Amúgy ha a magyar fociról kérdezzük a marseille-ieket, ne számítsunk hosszú csevegésre. Inkább értetlenkedő, zavart arcokra. Nagyjából olyan képet vágott mindenki, mint egy valóságshow-versenyző, amikor az atomfizikáról kérdezik. A legnagyobb marseille-i focitudorok is csak annyit tudtak összeokoskodni, hogy a leghíresebb magyar focista Puskás, de egy szurkoló Berbatovot és Ibrahimovićot is felhozta, hátha ők is magyarok. Talán, ha Izlandnak bevágunk négy-öt gólt, helyben is megtanulják Dzsudzsák, Szalai vagy Gera nevét.

Ebben a stadionban az Izland–Magyarország meccs mellett az angol–orosz, a francia–albán, az ukrán–lengyel csoportmeccseket, valamint az egyik negyeddöntőt és az egyik elődöntőt rendezik. A leghasznosabb információ minden ide érkezőnek: büfé csak az épület aljában van, így komoly lépcsőmászásra kell felkészülnie annak, aki nem vásárol be eléggé. Van viszont 73 büfé a stadionban, amire valószínűleg szükség is lesz, ha mind a 67 394 helyet elfoglalják a nézők.

A helyi fociról

Az egyetlen francia csapat, amely BL‑t nyert

Az Olympique de Marseille-t még a XIX. században, 1899-ben alapították. Kilencszeres francia bajnok és tízszeres kupagyőztes. 1993-ban, a belga Raymond Goethals vezetésével eddig egyedüli franciaként megnyerték a Bajnokok Ligáját is. Ez volt a legszebb, egyben legborúsabb korszak a klub életében. Ekkor ért véget ugyanis a Tapie-éra. A hírhedt Bernard Tapie volt a klub tulajdonosa, amikor az 1993-ban kirobbant vesztegetési ügy miatt elvették a klub bajnok címét, és bár az UEFA is eltiltotta a csapatot, a BL-győzelmét megtarthatta. Az ügy Tapie-t is elsodorta, korrupció miatt a börtönt sem kerülte el.

A Tapie-t követő Robert Louis-Dreyfust szerették a Marseille szurkolói, de 2009-ben bekövetkezett halála után az elnöki székben őt követő feleségét már nem annyira. Könnyen lehet, hogy a főnök asszony miatt, de a 2010-es bajnok egy évvel később csak második, míg 2012-ben már csupán a tizedik volt. Az idei szezonban pedig a kiesés réme is fenyegette a klubot, amelynek a szurkolói is elpártoltak az utóbbi időben.

Nehéz lenne felsorolni azt a rengeteg játékost, aki pályafutása során megfordult a klubban. Így nézzük azokat, akik valamilyen díjjal öregbítették az OM hírnevét. Ketten, Jean-Pierre Papin és George Weah kaptak Aranylabdát. 44 góljával Joszip Skoblar 1971-ben Aranycipőt nyert. Didier Drogbát 2004-ben a profi liga legjobb játékosának választották. A legendás Franz Beckenbauer pedig – igaz, csak hat hónapig – a klub edzői közé tartozott.

Meccs előtt és után

Kocsmák, éttermek, látnivalók

Kocsmák

  •  
    Pub O’Malleys

    A közvetlenül a Vieux Port, a régi kikötő partján található bár hatalmas terasszal 15 óra és fél 2 között várja a vendégeket. Elvileg mindennap 17 és 21 óra között – tehát éppen akkor, amikor a magyar csapat meccsei is lesznek – happy hour van, azaz olcsóbban, már 5 euróért lehet válogatni a sörök közül. A kikötő hangulata miatt is az egyik legkedveltebb kocsma a városban.

  •  
    The Shamrock

    Ha esetleg nincs hely az O'Malleys-ben, a tőle pár méterre található The Shamrockban érdemes próbálkozni. Délután 3 óra és éjjel 1 óra között van nyitva. Tizenötféle csapolt és kilencféle üveges sör található az itallapon. A terasszal együtt körülbelül 150 embernek jut hely. 5 és 8 euró között kell egy-egy korsó sörért fizetni.

  •  
    Café Simon

    Egyutcányira a régi kikötőtől található ez a kellemes vendéglátóhely. Azért ajánljuk, mert a belváros közelében, viszonylag csendes helyen, viszonylag jó áron – 15 euró környékén – lehet megebédelni, és sörből is háromféle kapható.

  •  
    O’Bradys Irish Pub

    A Stade Vélodrome-tól egy kellemes, 20 perces sétára található. Kilencféle csapolt sört mérnek 5 és 7 euró közötti áron a pubban, ahol 12 eurótól már meleg ételt is felszolgálnak. Amit még tudni érdemes erről a hangulatos kocsmáról, hogy ez volt Marseille első ír pubja. Mindennap délelőtt 11-től éjfélig van nyitva. Akár itt is érdemes kezdeni a meccset.

  •  
    The Red Lion

    A szurkolói zónának otthont adó Plage du Pradótól 10 perc sétára, a tengerparton található ez a hely, amely délután 4 órától éjjel 2-ig tart nyitva mindennap. 17 és 21 óra között happy hour (a magyar meccsek idején!), amikor már 4,5 euróért is árulnak söröket. De amúgy folyamatosan változó és bőséges a kínálat sörökben és egyéb alkoholokban. A tengerpart közelsége miatt is nagyon hangulatos. 5–8 euróba kerül egy pint sör.

Éttermek

  •  
    O’Bidul

    Mit tud ez a régi kikötő közelében található kis bisztró, hogy első helyre értékelik a Tripadvisoron? A leírások szerint a kaja persze finom, az árak nem kétségbeejtőek (a déli menü 17 euró), a legnagyobb vonzerő mégis a tulajdonos, aki maga csinál mindent. Ő felügyeli az alapanyagok beszerzését, állítólag ő főz, kijön társalogni a vendégekkel. A mai rohanó világban ez sem utolsó. De mindehhez előzetes foglalás szükséges.

  •  
    Au Falafel

    Ha már az állunk kopik fel, falafelre fel! Ez is lehetne a jelmondata a régi kikötőtől két sarokra található kis étteremnek, ahol az étlap alapján a keleti ízek szerelmesei érezhetik magukat a legjobban. Az egyszerű kis étterembe akár egy szendvicsre is be lehet ülni (6–8 euró), de a keleties meleg ételek is ott vannak az étlapon, egy falafeltál 15 euró. Az étterem azzal is büszkélkedik, hogy egy külön hentes válogatja ki a legjobb húsokat számukra.

  •  
    Le Four Des Navettes

    Az egyik legmenőbb pékség a városban, majdnem a Szent Miklós-erőd tövében, de nem egyszerűen arról van szó, hogy jól néz ki a croissant és a briós. A hely először is egy önálló pékárut teremtett, a nevében is szereplő navette-et, amely csónakot jelent. Egy olyan bagettet kell elképzelni, amely úgy néz ki, mint a csónak. Édeskés ízű, laktató, és olyan jól mutat, hogy a Facebookon sorra szelfiznek vele. Természetesen minden egyenesen a sütőből jön!

  •  
    La Table De Casimir

    Egy étterem, ahol állítólag akkor is jut előbb-utóbb asztal, ha nem foglalunk előre. A régi kikötőtől ez ugyan picit távolabb esik, de érdemes erre sétálnia annak, aki kíváncsi az olaszos ételek és a dél-francia vendégszeretet házasságára. Az árak marseille-i viszonylatban borsosak, egy mezei marhahúsos tagliatelle, lasagne vagy egy gorgonzolás gnocchi 16 euró, de akkora adagokat adnak, amitől garantáltan jól lehet lakni.

  •  
    Le Panier À Burgers

    Aki irtózik a tenger gyümölcseitől, ne aggódjon, a kikötőnél a hamburgerhívők is megtalálhatják a számításukat. Helyben vagy elvitelre, menüben vagy önmagában, véresen vagy jól átsütve – a Szent János-erődnél található hamburgerező mindent a vendég ízlése alapján készít, és nem is drágán. Egy hamburger, sült krumpli (pommes frites), pohár bor hármast akár 12 euróból is kihozhatunk.

  •  
    La-Goulette

    Egy falat Tunéziát kóstolhatunk a régi kikötőtől pár utcányira lévő Goulette-ben, amely állítólag annyira rabul ejti a vendégeket, hogy másnap mindenki kénytelen visszamenni. Mindenki a kuszkuszt dicséri, az étterem ezt külön elvitelre is kínálja. A sok dicséret mellett a lenyűgözött vendégek egy dolgot azért kiemelnek: a WC-től ne várjunk nagy tisztaságot.

Látnivalók

  •  
    Basilique Notre Dame De La Garde

    Marseille egyik legfőbb látványosságát alapvetően erődnek építették a város tengerhez közel eső legmagasabb pontján. A neobizánci stílusú Notre Dame egy 149 méter magas sziklán, 1853 és 1864 között épült Henri-Jacques Espérandieu tervei alapján. Helyén egy azonos nevű templom volt korábban, amelyet már 1214-ben felépítettek. Egykor a tengeri bejárat őrzése volt a feladata, sok csatát megélt. Belsejében bazilika, alatta pedig kripta található. A Vieux Port-ról busszal közvetlenül is megközelíthető. Csodálatos a panoráma, az egész város belátható innen.

  •  
    Vieux Port

    Az ókori görögök voltak az elsők, akik időszámításunk előtt 600-ban elfoglalták a régi kikötő területét. A IX. századra már majdnem kiépült, később XII. és XIII. Lajos telepített ide először rakpartot. Területe 200 000 négyzetméter. A két oldalán éttermek, sörözők, szállodák sorakoznak hangulatos teraszokkal, míg a kikötő végében a kikötőről elnevezett metróállomás és egy hatalmas tér található, amelyet minden hétvégén halárusok lepnek el. Innen indul az a komp is, amellyel eljuthatunk If várába.

  •  
    Abbaye Saint Victor

    A 303-ban vagy 304-ben elhunyt Szent Viktorról kapta nevét a korábbi apátság, amelynek kolostorát a francia forradalom idején lerombolták. Alapjait már az V. században elkezdték építeni, a Vieux Port kijáratánál található. Az építkezést 1365-ben fejezték be, akkor nyerte el mostani formáját. Helyén egykor a római és görög időkből származó temetkezési hely volt. Itt van eltemetve a névadó Szent Viktor is. Az apátság alatt kripta található.

  •  
    Fort Saint-Jean

    A Szent János-erődöt a régi kikötő bejáratánál, annak védelmére építette 1660-ban XIV. Lajos. Itt található az első francia nemzeti múzeum. Bár a király azt üzente a marseille-ieknek, hogy az erőd a város védelmét szolgálja, valójában a helyi felkelés megfékezése volt az első számú cél. Ezt jól mutatja, hogy az ágyúk nem a tenger, hanem a város felé vannak irányítva. A forradalom idején itt fejezték le Chevalier de Beausse-t, a királyi helyőrség parancsnokát, aki nem volt hajlandó átadni a vár kulcsát. Később innen indult Afrikába a francia légió. A II. világháborúban sok más mellett az erőd egy részét elpusztították a németek.

  •  
    Cathedrale De La Major

    Római katolikus székesegyház, amely Franciaország nemzeti emlékműve. A régi székesegyház a XII. században épült román stílusban, az új 1852 és 1896 között Léon Vaudoyer és Henri-Jacques Espérandieu tervei alapján. Monumentális méretű, 142 méter hosszú, a főkupolával 70 méter magas, befogadóképessége 3000 fő. Ezzel a legnagyobb katedrális Franciaországban.

 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?