
Izland rokonszenvesen tudott még kiesni is, mentek előre az utolsó percig, annak ellenére, hogy a franciák ma egész más kategóriát jelentettek, de túlzás lett volna, ha a négy közé jutnak. Didier Deschamps nem Roy Hodgson, a franciák nemcsak továbbjutottak, de gáláztak is, és még eltiltottjuk se lesz, míg a németeknek nélkülözniük kell majd Hummelst, valamint a sérült Gomezt és valószínűleg Khedirát is.
Ugyanis jó nehéz csoportba kerültek az ősszel induló vébéselejtezőkön: Horvátország, Törökország, Ukrajna, Finnország és Koszovó ellen kell kivívni a továbbjutást, úgy, hogy csak a csoportelső továbbjutása biztos, a csoportmásodik pedig reménykedhet. Hiába nincs igazi sztárcsapat, alig lesz könnyű meccs a csoportban, a törökök és az ukránok is többet tudnak annál, mint amit most az Eb-n mutattak.
Sima francia siker, de azért Izland minden dícséretet megérdemel.
annyit gólt lőttek a mai meccsen a franciáknak, amennyit Lloris összesen kapott eddig az Eb-n. És ráadásul ők mindkettőt akcióból, míg az eddigi kettőt 11-esből szerezték a franciák ellen.
Meg hát újoncként a 8 között kiesni – nekem legyen mondva.
Az Eb egyik hősei biztosan ők, azon meg el kell gondolkodni, hogy ez a francia védekezés mennyire lesz elég a németek elleni elődöntőben
Most már ez a leggólgazdagabb mérkőzés az idei tornán, de a teljes Eb-történelemben is holtversenyben a második. A 2000-es Eb-n volt a hétgólos holland-jugó meccs (6-1), amit már említettem, és volt az 1960-as Eb-n egy francia-jugó meccs, ami 4-5-tel, vagyis jugoszláv továbbjutással zárult (és nem, nem hosszabbításban, a 78. percre elintézték a csapatok mind a 9 gólt).
Saevarsson lépett el, majdnem be tudta adni. Szöglet, majd ójabb szöglet lett belőle
Ez ugyanis a svájci FC Baselben focizó Birkir Bjarnason beceneve. Akinek 52. meccsén ez a 8. gólja.
Ez a két csapat tesz róla, hogy emelkedjen az a gólátlag, amely eddig igen alacsony volt. Ráadásul a lebonyolítás miatt pont a csoportmeccseken taktikáztak inkább a csapatok, az egyenes kieséses rendszerben már több a gólzápor.
Éles szögből. Védte a kapus
Eidur Gudjohnsen, aki a meccs utolsó perceire állt be a gólszerző, az Eb-t két góllal záró Sigthorsson helyére. Ez a 88. válogatott meccse az egykori Barcelona-játékosnak.
Mondtuk, hogy nem adják fel. Sohasem.
Mármint a most borítékolható végeredmény után talpon maradt négy csapatból.
A franciák, de a fehér mezes izlandiak nem viccelnek, mennek előre, és nem fogy az erejük.
De azért mégis csak tény, hogy a ma kétgólos Giroud arsenalos, a most lecserélt Koscielny arsenalos, míg a helyére beállt Mangala a Manchester City játékosa. És hát ott van a pályán Sagna (szintén Manchester City), a kapuban az Eb egyik legnagyobb védését épp ma bemutató Lloris (Tottenham), nem is beszélve az Eb-felfedezett Payet-ről (West Ham United).
A franciák meg a hatodikat akarják.
Ettől, és csak ettől izgalmas a meccs.
Győzött a pragmatizmus: Giroud után levitte a másik sárga lapost, Koscielnyt is. A helyére viszont az az Eliaquim Mangala állt be, akiről a Manchester City szurkolói tudnának mesélni ezt-azt - ő és a korántsem magabiztos újonc, Umtiti vannak a védelem tengelyében, lehetnek még itt izgalmak a francia kapu előtt.
mert így a franciáknál egy eltiltott se lesz a németek elleni elődöntőn, vagyis a legjobb csapatukkal játszhatnak (míg Löw keretéből három meghatározó játékos is hiányozni fog sérülés, illetve sárga lapok miatt).
Payet juott el az ötösön belülre a labdával, de szöglet csak belőle.
Mennek és mennek előre. Az Eb egyik legnagyobb csapata, persze utánunk
Az Eb eddigi leggólgazdagabb meccse a magyar-portugál 3-3 volt, most már ezen a meccsen is hat gólt láttunk, és még van bő húsz perc a végéig.
Az persze kérdés, hogy a franciák már kiengedtek kicsit, vagy csak a védelmük szokásos bénázása. Izland most simán szerezhetett volna még egy gólt, és még egy tizenegyes is elmaradt. Matuidi kapott egy nagy rúgást, de még bírja, Giroud viszont ott lehet az elődöntőn, őt kapta le elsőként Deschamps.
Ugyanis az ellenük meg nem adott büntetőt követő kontrából hatalmas helyzetbe került (3 francia vitte 2 izlandira a labdát), de belevágta egy védőbe.
A szöglet után Ingasson senkitől sem zavartatva, öt méterről fejelte rá, de Lloris elképesztő nagyot védett
A válogatottban most már 20 gólos csatár (ehhez az 53. meccsét játszotta ma) éppúgy 3 gólos, mint Payet, eggyel van Griezmann mögött, igaz, ma már biztos nem fogja behozni a lemaradást. A spanyol Morata és a walesi Bale is 3-3 gólos, közülük Morata már kiszállt a versenyből egy körrel ezelőtt.
A 26 éves játékos nem most jár először Franciaországban, hiszen a Nantes játékosa. És kétmeccseként lő gólt a válogatottban: a mai épp a 44. meccse.