48 megabitet tesztel a T-Mobile

2010.03.04. 16:17 - Tóth Balázs

Január közepe óta boltban kapható eszközökkel is teszteli a T-Mobile a negyedik generációs mobilhálózatokat. Már elérték a 48 megabites sebességet.

Egyértelműen a nagy sávszélességnek köszönhető a mobilinternet elterjedése, de néhány éven belül a mostaninál sokkal gyorsabb hálózatokra lesz szükség, mondja a T-Mobile, aki szerint a jövőbeni multimédiás igényeket a LTE (Long Term Evolution) technológiával lehet majd jól kiszolgálni. Már készülnek a bevezetésére.

Még nem tudni, hogy Magyarországon mikor indul be az LTE-szolgáltatás, ehhez ugyanis ki kell osztani plusz frekvenciákat, amelyeken nagyobb adatátviteli sebesség érhető el. A T-Mobile mindenesetre már 2009 októberében elkezdte kiépíteni a teszthálózatát a Szerémi úti központjában. Az Ericsson eszközeit használják, és idén január közepétől valós körülmények között kísérleteznek az LTE-vel.

Az Ericssontól elárulta, hogy a svéd TeliaSonera LTE-hálózatán is használt usb-modemekkel, és különböző prototípus eszközökkel csatlakoznak az LTE-bázisállomásra. A próbákhoz a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól kaptak egy 20 MHz széles sávot a 2,6 GHz-es frekvenciatartományban. Ez nem zavarja a már működő mobilszolgáltatásokat, ami a 900MHz-es, 1800MHz-es és 2,1GHz-es tartományban van.

A jelenlegi 3G-rendszerénél négyszer nagyobb sávszélességű rádiócsatornán már 48 megabites letöltési sebességet is mértek, de később 100 megabites maximális letöltési sebesség is elérhető lesz.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Készülhetünk a 100 megabitre - 2010.03.02.
Skandináviában már van 4G-szolgáltatás, az USA jövőre kiépíti a rendszerét. A gyors mobilnethez a HSPA+ vagy az LTE technológiát kellene bevezetni, de vajon melyiket válasszuk?
100 megabittel kísérletezik a Pannon - 2010.02.10.
Áprilisban elkezdődik az LTE nevű technológia tesztje, de a szolgáltató szerint a 3G utódja csak 2012 után kezd elterjedni.
Skandináviában 100 megabites a mobilnet - 2009.12.15.
Stockholm és Oslo belvárosában bevezették a 4G-s szolgáltatást, a díjcsomagok drágák és nem is korlátlanok.

Friss kommentek

  • Dr.Wan_mikrohullámú_sütőtök?: Ez szép, de kevés lesz. Nem oktatási segédanyag kell, hanem oktatóanyag. Nem lehet elvárni a tanároktól, hogy (megfelelő színvonalon) még ezt is felvállalják. Szerint... 2012-02-09 18:26
    Médiatudatosságot fejleszt a Telenor
  • Tomi Kristály: HTC nem a semmiből jött, a windows mobiljaival már anno megszórta a piacot, köszönhetően a gagyi felületet felváltó sense-nek. 2012-02-09 12:58
    Rosszul áll a HTC szénája
  • Tomi Kristály: autos1980 - tudomásom szerint nincs is igazi képviselete itthon a HTC-nek, hanem a szlovák cég intézi a magyar ügyeket. 2012-02-09 12:56
    Rosszul áll a HTC szénája

Keresés

Shopline

  • Virágszál
    Fábián Janka: Virágszál Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!