Totális háború: Microsoft vs. Google vs. Apple
További Cellanapló cikkek
Kedden a Microsoft leleplezte a Surface Pro 4 és Surface Book tableteket, a Lumia 950 és 950 XL okostelefonokat, tehát most már mindhárom amerikai óriáscég vadiúj eszközökkel tudja feszegetni az old school számítógépezés és az érintőkijelzős kütyüzés határait. A mobilok és a tabletek brutálisan erősek, a pc-k kellemesen könnyűek és vékonyak lettek, és innentől már csak a hardvertervező mérnökök ügyességén múlik, hogy képesek-e számítógépesíteni a mobil eszközöket.
Az Apple az iPhone felől indult, és a gigantikus méretű iPad Próval lépett a laptopok területére. Még nem volt a kezünkben a gép, de a képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy lesznek kihívások, amikor ezt a drága pixelserpenyőt a térdünkre akarjuk állítani.
A Microsoft a laptopok irányából közelített az okostelefonok felé, és minden méretre van valamilyen hibrid megoldása. A Surface azonban laptopként jobban bevált, mint tartalomfogyasztó tabletként. Még a most bemutatott Pro 4-es modell is kissé túlsúlyos a riválisaihoz képest. A Google pedig láthatóan jobban érzi, hogy mi kell egy mobilba, mint azt, hogy mitől lesz hatékony a munka egy nagyobb méretű kijelzőn. A Pixel C tablet a furcsa tajvani laptopgyártók furcsa hibridjeire emlékeztet. Más androidos rendszereket kipróbáltunk már, és nem vagyunk biztosak abban, hogy ez lenne az ideális rendszer a tabletekre és a laptopokra.
A platformok sikeréhez először is szükség van nagyon jó szoftverekre. Ebben az Apple és a Google most a császár, hiszen nekik 1,5, illetve 1,6 millió különböző app kapható a boltjaikban. A Microsoft nem árulja el a számait, de mindenki tudja, hogy le van maradva. Ez abból is látszik, hogy olyan népszerű appok, mint a Facebook és az Instagram, nagyon ritkán frissülnek Windows Phone platformon. Most a Windows-főguru Terry Myerson azt mondta a bemutatón, hogy
ma már 110 millió eszközön fut Windows 10.
Ráadásul pont az említett két appnak lesz univerzális verziója, vagyis minden Windows 10-es eszközön futtathatók lesznek. Ha ilyen jól terjed a Windows 10, és a fejlesztők valóban ráharapnak arra, hogy egy lendülettel tudnak mobilra, tabletre és pc-re appokat írni, akkor a következő évben a Microsoft komolyabb sikert könyvelhet el.
Optikai tuning
A másik fontosabb dolog, amiben egy mobilnak remekelnie kell, az a fényképezés. A Microsoft hasznos dolgokat örökölt a Nokiától, a hardver mellett rengeteg szoftver segíti a jobb minőségű felvételek készítését. Az iOS átlátható kamerafelülete azonban verhetetlenül egyszerű, és ez kell ahhoz, hogy gyorsan, gondolkodás nélkül tudjunk fotózni.
Ugyanez igaz a rendszerbeállításra, az egyszerűségén sok minden múlik. Ha nehéz ügy, akkor utálni fogjuk a mobil eszközünket, ha viszont kényelmes, gyors, akkor pillanatok alatt megoldjuk, hogy minden az igényeink szerint működjön.
Ebben mindegyik platformnak éppúgy vannak erősségei, mint gyengeségei. A Windows 10 tableten nagy káosz, hiszen a modern beállítások mellett megvan még a Vezérlőpult nevű őskövület is. A Windows 10 Mobile szerencsére csak a modern eszközöket kapta meg, és ebben például az adatvédelem ugyanolyan átlátható, mint az iOS-en. Az Android ebben lemaradt, de nem meglepő, elvégre a Google a személyes adatainkból és az azokra épülő reklámokból él.
Az adatforgalom vezérlése – hogy mi működhet mobilneten, és mi csak wifin – iOS-en a legkifinomultabb, az appokat egyesével tudjuk letiltani a mobilnetről. Az Androidon ez nehezen megoldható (és nem is működik minden gyártónál), míg a Windows 10-en túlságosan leegyszerűsített: vagy mindegyik appot letiltjuk a háttérben történő adatforgalmazásról, vagy egyiket sem. Pedig ez olyan dolog, amire mindegyik platformfejlesztőnek illene odafigyelnie, mert ezen múlik a hó végi mobilnetes számlánk végösszege.
A biztonság is lényeges, és ezt mindhárom cég komolyan veszi: megjelentek a biometrikus azonosítók. A PIN-kódok és jelszavak könnyen kifigyelhetők, ellophatók, de éppen elég gond az is, amikor elfelejtjük őket, és kizárjuk magunkat a mobilból. A többség ujjlenyomatot használ, és ez tűnik a legjobb iránynak, mert kevésbé befolyásolja a környezetünk. Akármilyen jó kamerát használunk, az arcfelismerés rossz szögben tartott mobillal és félhomályban is problémás lehet.
Nexus 5X | Nexus 6P | iPhone 6S | iPhone 6S Plus | Lumia 950 | Lumia 950 XL | |
Ár (16 GB) | kb. 480 euro | kb. 650 euro | kb. 740 euro | kb. 850 euro | kb. 660 euro | kb. 750 |
Mobilnet | HSPA: 42,2/5,76 Mbps LTE: 300/50 Mbps |
HSPA: 42,2/5,76 Mbps LTE: 300/50 Mbps |
HSPA: 42,2/5,76 Mbps LTE: 300/50 Mbps |
HSPA: 42,2/5,76 Mbps LTE: 300/50 Mbps |
HSPA: 42,2/5,76 Mbps LTE: 300/50 Mbps |
HSPA: 42,2/5,76 Mbps LTE: 300/50 Mbps |
Méret | 147 × 72,6 × 7,9 mm | 159,3 × 77,8 × 7,3 mm | 138,3 × 67,1 × 7,1 mm | 158,2 × 77,9 × 7,3 mm | 145 × 73,2 × 8,2 mm | 151 × 78,4 × 8,1 mm |
Súly | 136 gramm | 178 gramm | 143 gramm | 192 gramm | 150 gramm | 165 gramm |
SIM-kártya | nano | nano | nano | nano | nano | nano |
Biometrikus beléptetés | ujjlenyomat | ujjlenyomat | ujjlenyomat | ujjlenyomat | arcfelismerés | arcfelismerés |
Kijelző | 5,2 col 1080×1920 pixel |
5,7 col 1440×2560 pixel |
4,7 col 750×1334 pixel |
5,5 col 1080×1920 pixel |
5,2 col 1440×2560 pixel |
5,7 col 1440×2560 pixel |
Rendszer | Android 6.0 | Android 6.0 | iOS 9 | iOS 9 | Windows 10 | Windows 10 |
Csipkészlet | Qualcomm MSM8992 négymagos 1,44 GHz és kétmagos 1,82 GHz Adreno 418 GPU |
Qualcomm MSM8994 négymagos 1,55 GHz és négymagos 2 GHz Adreno 430 GPU |
Apple A9 kétmagos 1,84 GHz PowerVR GT7600 GPU |
Apple A9 kétmagos 1,84 GHz PowerVR GT7600 GPU |
Qualcomm MSM8992 kétmagos 1,82 GHz és négymagos 1,44 GHz Adreno 418 GPU |
Qualcomm MSM8994 négymagos 1,5 GHz és négymagos 2 GHz Adreno 430 |
Tárhely | 16 vagy 32 GB, nincs kártyás bővítés |
32, 64 vagy 128 GB, nincs kártyás bővítés |
16, 64 vagy 128 GB, nincs kártyás bővítés |
16, 64 vagy 128 GB, nincs kártyás bővítés |
32 GB, van kártyás bővítési lehetőség | 32 GB, van kártyás bővítési lehetőség |
Kamerák | 12 mp (4608×2592) 2160p@30 fps videó 5 mp |
12 mp (4608×2592) 2160p@30 fps videó 8 mp |
12 mp (4608×2592) 2160p@30 fps videó 5 mp |
12 mp (4608×2592) 2160p@30 fps videó 5 mp |
20 mp (4992×3744) 2160p@30 fps videó 5 mp |
20 mp (4992×3744) 2160p@30 fps videó 5 mp |
Wifi, bluetooth | 802.11 a/b/g/n/ac BT 4.2 |
802.11 a/b/g/n/ac BT 4.2 |
802.11 a/b/g/n/ac BT 4.2 |
802.11 a/b/g/n/ac BT 4.2 |
802.11 a/b/g/n/ac BT 4.1 |
802.11 a/b/g/n/ac BT 4.1 |
Akku | 2700 mAh, nem cserélhető |
3450 mAh, nem cserélhető |
1715 mAh, nem cserélhető |
2750 mAh, nem cserélhető |
3000 mAh | 3340 mAh |
Azon túl, hogy tudjunk telefonálni, üzeneteket küldeni, macskás képeket és vicces videókat nézni, mire van még szükség egy mobil eszközben? Az például elég fontos, hogy gyorsan elérjük a tennivalókat, névjegyeket, naptárbejegyzéseket vagy más személyes tartalmakat. A hangvezérelt személyi asszisztensek is felgyorsítanák a hozzáférést az információkhoz, de ezek ma még erősen korlátozottak, főleg a magyar nyelv megértésében.
Androidon régóta megtalálható a főmenüben a kereső, csak érdemes jó helyre tenni a widgetet, hogy ne kelljen nagyon nyújtózkodni az ujjukkal. A iOS-en egyszerűbben, a főmenüben egy suhintással indíthatunk keresést, és most már a Microsoft is felzárkózott: a mobilokon a jobb oldali keresőgomb nemcsak a Binget aktiválja, a Windowsban is keres.
Az információk kezelésében a többablakos mód segít a legtöbbet. Az Androidot tableten sem erre optimalizálták, a létező megoldások eléggé fapadosak. Az iOS többablakos módja is erősen korlátozott, csak az iPad Pro van erre igazán felkészítve, de az sem olyan jól, mint a Windows 10. A Microsoft a telefonokon kevésbé ügyes a riválisainál, a tableteken azonban már egyértelműen ő a nyerő. A Windows a legrugalmasabb, ezen a rendszeren tudunk a leggyorsabban egyik appról a másikra átlépni, vagy párhuzamosan több szoftver futtatni.
Kiki nyugalomba
Van egy vevőkör, ahol kiemelten fontos a biztonság és a használat szabályozása: a családban. Ebben az iOS a király, mert mindegyik családtag használhatja a többiek által letöltött vagy megvett appokat. Egyszer beállítja az ember, hogy mely fiókok tartoznak a családba, és azon belül kik a gyerekek, és onnantól működik az egész. Az ingyenes appok letöltése előtt is szülői jóváhagyást kérhetünk a rendszertől, így elkerülhetők a gyerekre és/vagy a személyes adatokra káros appok telepítése.
A Windows 10 Mobile-ban elkülönített személyes, céges, és gyermeknek szánt terület van, míg a tableten futó Windowsban külön fiókot állíthatunk be mindenkinek. Itt is van lehetőség appok megosztására, de több beavatkozást igényel, mint az iOS-en. A Google van a legnagyobb lemaradásban: a korlátozott fiók túl szigorú, ebben a gyerek gyakorlatilag semmit sem tehetnek meg önállóan, saját fiókkal viszont a ló túloldalára esünk át, és a gyermek bármilyen gyanús és káros appot letölthet. Márpedig rengeteg ilyen app létezik.
Nexus 9 | iPad mini 4 | iPad Pro | Pixel C | Surface Pro 4 | Surface Book | |
Ár (legolcsóbb változat) még nincs hivatalos európai ár, csillaggal jelöltük a becslésünket |
kb. 400 euro | 389 euro (16 GB) | 800 euro (32 GB)* billentyű: 170 euro* toll: 100 euro* |
kb. 500 euro (32 GB)* | 900 euro (32 GB, tollal)* billentyű: 130 euro* |
1500 euro (128 GB)* |
Mobilnet | HSPA: 42,2/5,76 Mbps LTE: 150/50 Mbps |
HSPA: 42,2/5,76 Mbps LTE: 150/50 Mbps |
HSPA: 42,2/5,76 Mbps LTE: 150/50 Mbps |
? | - | - |
Méret | 228,2×153,7×8 mm |
203,2×134,8×6,1 mm | 305,7 ×220,6×6,9 mm | ? | 201,4×292,1×8,4 mm |
232,1×312,3×13-22,8 mm |
Súly | 425 gramm a wifis 436 gramm az LTE-s |
299 gramm a wifis, 304 gramm az LTE-s |
713 gramm a wifis 723 gramm az LTE-s |
? | 766-786 gramm | 1515/1579 gramm |
SIM-kártya | nano | nano | nano | - | - | - |
Biometrikus beléptetés | - | ujjlenyomat | ujjlenyomat | ? | ujjlenyomat | arcfelismerés |
Kijelző | 8,9 col, 1536×2048 pixel |
7,9 col 1536×2048 pixel |
12,9 col 2048×2732 pixel |
10,2 col 2560×1800 pixel |
12,3 col 2736×1824 pixel |
13,5 col 3000×2000 pixel |
Rendszer | Android 6.0-ra frissíthető | iOS 9.0.2 | iOS 9.0.2 | Android 6.0 | Windows 10 Pro | Windows 10 Pro |
Csipkészlet | Nvidia Tegra K1, kétmagos 2,3 GHz Kepler DX1 GPU |
Apple A8, kétmagos 1,5 GHz PowerVR GX6450 GPU 2 GB RAM |
Apple A9X 4 GB RAM |
Tegra X1 és Maxwell GPU 3 GB RAM |
Intel Core M3, i5 vagy i7 Intel HD 515, 520 vagy Iris grafikus kártya 4, 8 vagy 16 GB RAM |
Intel Core i5 vagy i7 Intel HD 520 vagy Nvidia GeForce |
Tárhely | 16 vagy 32 GB | 16, 64 vagy 128 GB | 32 vagy 128 GB | 32 vagy 64 GB |
128, 256, 512 GB vagy 1 TB | 128, 256, 512 GB vagy 1 TB |
Kamerák | 8 mp, 1080p@30fps 1,6 mp, 720p |
8 mp, 1080p@30fps 1,2 mp, 720p |
8 mp, 1080p@30fps 1,2 mp, 720p |
? | 8 mp, 1080p 5 mp, 1080p |
8 mp, 1080p 5 mp, 1080p |
Wifi, bluetooth | 802.11 a/b/g/n/ac BT 4.1 |
802.11 a/b/g/n/ac BT 4.0 |
802.11 a/b/g/n/ac BT 4.0 |
? | 802.11 a/b/g/n/ac BT 4.0 |
802.11 a/b/g/n/ac BT 4.0 |
Akku | 6700 mAh | 5124 mAh | ? | ? | ?, 9 óra videózás | ?, 12 óra működés |
Van még két igen fontos tényező, ami befolyásolhatja a platformok sikerét. Az egyik az, hogy korábban milyen eszközünk volt, mire vettünk meg fogcsikorgatva több tucat fizetős appot, hogy eltűnjenek a felületéről a reklámok, vagy csupán azért, mert annyira jó az adott szoftver. Akinek több tízezer forintja áll iOS-es appokban, vagy tízszer ennyi pénze Adobe Creative Cloud csomagban meg Office-ban, az nem fog egy szupervékony alumíniumház vagy egy bikaerős Intel processzor miatt váltani. A családok is az eszközpark egységesítésével járnak jól. Akárcsak az ebédnél, amikor a gyerekeknek is azt kell enni, amit a szüleik főztek nekik.
Már csak egy dolog van hátra: hogy ezt a sok új hardvert ki is tudjuk próbálni. Ezzel kapcsolatban van egy rossz hírünk vannak: csak az Apple hozza be Magyarországra az összes létező hardverét. A nemrég megírt Surface 3-tesztünk után kiderült, hogy a Microsoft hardveres részlege nem igazán érdeklődik a régiónk iránt, inkább meghagyják nekünk azt az élvezetet, hogy az ázsiai gyártók egzotikus eszközei közül válogassunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy a Google sem töri magát azért, hogy a Nexus világszerte elérhetővé váljon, a Nexus tableteket külföldről sokkal hamarabb be tudtuk szerezni, mint a hazai forgalmazóktól. Emiatt sajnos a verseny nemcsak a gyártócégek mérnöki teljesítményétől függ, hanem a marketingesek szorgalmától is.
Rovataink a Facebookon