Natália
-3 °C
8 °C

Az amerikai egyetemisták fizethetnek a letöltésekért

2003.03.08. 10:14
A New York állambeli Cornell egyetem az eddig átalánydíjon biztosított internet helyett bevezette a "felhasználó fizet" elvet. A hallgatók és az alkalmazottak számára így költségessé válhatnak az "irracionális mértékű letöltések". Az általunk megkeresett hazai egyetemi kollégiumokban a nagy letöltéseknek csak akkor van retorziója, ha az másokat a szakmai munkában akadályoz, vagy ha a felhasználói szabályzatba ütközik.
A Cornell egyetem jelenleg évi 1,4 millió dollárt költ az internetes hozzáférésre, és az összeg évente 40 százalékkal növekszik. Az egyetem vezetése elhatározta, hogy tesz valamit a költségek visszafogása, vagy legalább részbeli visszatérítése érdekében. Ugyanis túl sok felhasználó űz sportot abból, hogy elkerülje a hálózat használatából rá háruló terheket, mondta el a The Chronicle of Higher Education felsőoktatási lapnak R. David Vernon, a Cornell informatikai rendszerének igazgatója.

Fizethetnek a nagyfelhasználók

Az új számlázási rendszert július 1-jével tervezi bevezetni az egyetem. Az ígéretek szerint sokkal igazságosabb, és persze sokkal bonyolultabb lesz, mint az eddig alkalmazott átalánydíj. A hálózati logokból kigyűjtött adatok alapján egyértelműen bizonyítható, hogy az egyetem mely intézetei és felhasználói foglalják el a legnagyobb sávszélességet.

Bár az adatforgalom alapján számlázás nem új ötlet, alig néhány egyetem szánta el magát hasonló számlázási rendszerek kialakítására, idézte a lap Mark A. Lukert, az Educause oktatás-műszaki konzorcium alelnökét. Az amerikai egyetemek rendszerint az alapján kérnek hozzájárulást az intézeteiktől, hogy azok hány végpontot használnak. A kollégiumok lakói rendszerint fix havi összeget fizetnek a hálózat használatáért.

Olvasói kommentár
A Cornell-lel kapcsolatos cikk miatt irok. Jomagam a Cornellen vegeztem, ket diplomat is szereztem. Erdemes lett volna megemliteni hogy a szamlazasi problema kulonosen erdekes azert is, mert a Cornell volt az egyik legnagyobb bazisa az internet kiepitesenek. Ha jol tudom, minden Mail-Daemon-os uzenet is a Cornell-rol indul. Csak ugy erdekessegkeppen emlitem.
IH
A Cornell számára különösen égető a gyorsan növekvő sávszélesség-igény, mivel viszonylag messziről kell elérnie New York állam oktatási gerinchálózatát, a Nysernetet. Az egyetem korábban a végpontok száma alapján próbált számlázni, de a felhasználók gyorsan megtalálták a módját, hogyan csatlakoztathatnak egynél több számítógépet a hálóra. A kiesések fedezésére az egyetem emelte az átalánydíjat, de az intézkedés nem volt túl népszerű.

Számlázás IP-címenként

Az új számlázási rendszer kifejlesztése 250 ezer dollárba került. A legvitatottabb eleme az adott IP-hez tartozó forgalom alapján kirótt díj. A hallgatók havi 26,35 dollárért 2 GB adat tölthetnek le. Ezt túllépve minden további megabájt után minimális, de a zérusnál nagyobb összeget: a cent töredékét kell leróni. Mivel a küszöböt 2 GB-nál húzták meg, a Cornell azzal számol, hogy a kollégiumi felhasználók 90 százalékának nem kell a forgalom után fizetnie. A különböző szolgáltatásokat, például a webkamerákat nem korlátozzák, de mindenki maga mérlegelheti, mire áldoz a sávszélességből.

Az egyetemen az utóbbi időben az internetes kiadások egyre nagyobb hányadát adták a fájlcserélő hálózatok. A Cornell statisztikái szerint a legnagyobb önálló forgalmat KaZaA fájlok outbound, azaz kimenő letöltése generálta. 2002-ben több mint 100 terabájtnyi (100x1000 GB) fájlt töltöttek le KaZaA felhasználók a Corhell hálózatáról.

Itthon ingyenes a háló

A Semmelweiss Egyetem öt budapesti kollégiumából kettő rajta van az egyetem optikai hálózatán. Ezekben az intézményekben a hallgatók napi 24 órában térítésmentesen hozzáférnek az internethez, mondta el az Index kérdésére Godó Ferenc, a kollégiumok főigazgatója.

A szobákban akinek saját számítógépe van, azzal kapcsolódhat a világhálóra. Akinek nincs, a számítógépes laborokban használhatja az internetet, mondta a főigazgató. Az egyetem egy további kollégiumát heteken belül rákapcsolják az optikai hálózatra, egy másikban pedig az informatikai központtal kiépített mikrohuhllámú átvitellel oldották meg a kapcsolatot, mondta Godó Ferenc.

Az ötödik szakkollégium távolabb fekszik az egyetem központjától. Mivel ide nem tudták kivinni az egyetem rendszerét, csak a bérelt vonali megoldás volt alkalmazható. Ez az egyetlen kollégium, ahol a hallgatóknak havi 500 forinttal hozzá kell járulniuk az internetes kapcsolat költségeihez. A kiadások kétharmadát egy alapítvány vállalja magára, mondta a főigazgató.

A letöltéseket és a sávszélességet az egyetem kollégiumaiban műszakilag nem korlátozzák. Az optikai kapcsolat esetében nem is jelent gondot a terhelés. Godó Ferenc utalt arra, hogy a szakkolégiumban és ahol az optikai hálót még nem sikerült megoldani, önkéntes korlátozások vannak érvényben.

A hallgatók ezekben az intézményekben elfogadták, hogy elsőséget élvez a szakmai, tanulmányi célú használat, a más típusú letöltéseket a kevésbé frekventált napszakokban bonyolítják.

A BME szabályzatban fegyelmez

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kollégiumaiban nincs korlátozva és szűrve az internet, a hallgatók pedig nem fizetnek külön a szolgáltatásért, mondta el az Indexnek Hajós Róbert, az egyetem gazdasági főigazgatósága üzemeltetési osztályának igazgatója. A hallgatóktól kollégiumonként változó, 1000-1500 forint körüli összeget többletszolgáltatási díj címén szednek be, de ebben több, nem műszaki szolgáltatás egyszerre szerepel, mondta el az igazgató.

A Villamosmérnöki és Informatikai Kar Schönherz Zoltán kollégiumában nagysebességű hálózat működik. A 6 havonta fizetett hálózatfejlesztési hozzájárulás minimális összeg - mondta el az Indexnek egy neve elhallgatását kérő egyetemista.

Az egyetemi hálózat 47 paragrafusból álló felhasználási szabályzatát a BME informatikai szolgáltató központja (EISZK) állította össze. Játékokat és más warezt évek óta tilos letölteni. Az akadémiai hálózat célja, hogy az oktatási tevékenységet segítse. Egy másik kollégiumban a közelmúltban az egyetemi szabályzat megsértése miatt volt felelősségre vonás, mondta el forrásunk.