Gáspár
14 °C
30 °C

Óvakodj a Google-től!

2008.09.15. 00:05
Túl erős. Túl hatalmas. Túl agresszív. Ragadozószerű. Olyan, mint a Stasi. Olyan, mint a KGB. Nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Meg kell szabályozni. Meg kell állítani. Hogyan lett egy kétfős garázscégből tíz év alatt rettegett információs birodalom?

2007. november 14-én Barack Obama szenátor, a világ leghatalmasabb országának elnökjelöltje látogatást tett a Google-nél, a világ leghatalmasabb keresőcégénél. A szenátor elmondta, hogyan kellene rendbe tenni az ország ügyeit, majd a cég zajosan ünneplő alkalmazottai előtt beszélgetett egy jót Eric Schmidttel, a cég vezérigazgatójával. A csúcspont az volt, amikor Schmidt megkérdezte tőle, hogyan rendezne sorba egymillió 32 bites számot. Obama szó szerint azt válaszolta, hogy "a buborékrendezés nem működne", és ezzel a cég píárosai szerint ő lett az első amerikai elnökjelölt, aki felelt egy olyan kérdésre, amilyeneket a Google a felvételiken szokott feltenni a céghez jelentkezőknek. Nem válaszolta meg, de legalább válaszolt rá.

És hogy mit keresett Obama a Google-nél? Valószínűleg ugyanazt, amit Hillary Clinton, John McCain és még négy elnökjelölt, akikről azóta se hallottunk sokat: rájött, hogy a Google nélkül nehezebb lesz eljutni a Fehér Házba, mint vele. "Lehet bárkiből az Egyesült Államok elnöke a Google támogatása nélkül?" - tette fel a költői kérdést idén augusztus közepén a brit Observer, és az egészben az a legérdekesebb, hogy ilyen kérdés feltehető egyáltalán. Lehet, hogy nem lehet? Lehet.

Annyit ér, amennyi a magyar GDP

A sztori közismert: kilencvenes évek vége, két stanfordi diák, egy garázs a kaliforniai Menlo Parkban és egy webkereső, ami figyelembe veszi, melyik oldalra hányan hivatkoznak, és a további eredményeket ennek megfelelően prezentálja. Ami népszerűbb, az feljebb van, ennyi a PageRank nevű algoritmus lényege. Néhány évvel később nagy sikerű tőzsdei megjelenés, majd a YouTube, a DoubleClick, és további 50 kisebb-nagyobb cég bekebelezése a Picasától az Androidig.

A híres Garázs Menlo Parkban - innen indult

Mostanra 143 milliárd dolláros piaci értékével (ez a részvényárfolyamtól függően változik, volt az már 200 milliárd is, több, mint a teljes magyar GDP) a Google az amerikai vállalatok között a 17. helyen áll; szinte hajszálpontosan annyit ér, mint az IBM, többet, mint a Coca Cola, és többet, mint a Disney és a Boeing együttvéve. Mindezt alig 20 000 alkalmazottal, miközben a Disneynél 133 000-en, a Boeingnél 145 000-en dolgoznak. Igaz, a Google tavalyi 16,6 milliárd dolláros bevétele és 4 milliárd dolláros profitja alapján csak a 150. az amerikai cégek rangsorában, viszont első azok között a vállalatok között, ahol a legjobb dolgozni - évente egymillió önéletrajz fut be az álláskeresőktől.

Az amerikaiak nagyjából 70 százaléka keres a Google-lel, ha a neten keres, a további 30 százalékon osztozik a Yahoo!, a Microsoft MSN-je, és az Ask.com, sorban 20, 6 és 4 százalékos arányban. Franciaországban, Nagy-Britanniában a Google gyakorlatilag egyeduralkodó 90 százalék körüli részesedéssel, és csak Kínában küszködik, mert ott a helyi Baidu vezet 60 százalékkal, miközben a Google-nek csak 25 százaléka van. (A Google-nek egyébként a Baiduban is volt ötmillió dollárnyi, 2,3 százalékos részesedése még 2004-ben, de két évvel később megszabadult tőle.)

Így állt az amerikai részesedés 2008 májusában. Forrás: Hitwise

A cég deklarált missziója, hogy "összerendezze, univerzálisan elérhetővé és hasznossá tegye a világ összes információját". De ha most úgy képzelik el a Google-t, mint joviális könyvtárost, aki annyit csinál, hogy az olvasottabb könyveket kiteszi az előtérbe, a népszerűtleneket meg lehordja a pincébe, gondoljanak bele jobban.

Ez a jóindulatú könyvtáros ugyanis olyan komolyan veszi a "világ összes információja" kitételt, hogy a fejébe veszi: digitalizálja a világ összes könyvét (Print, vagyis Book Search), aztán digitalizálja a nyomtatott újságok archív példányait. Megveszi a Föld felülnézeti képét, és kereshetővé teszi (Earth és Maps), majd ha nem tartja elég jónak, inkább fellő egy saját műholdat, hogy azzal még jobb képeket készítsen. Itt lent a Földön lefényképezi és kereshetővé teszi az utcákat, a házakat (Street View), sőt érdekeltségei révén feltérképezi a vállalkozók genomját, szóval ha elég önkéntes akad, a géntérképünk is meglesz neki. Közben folyamatosan próbál saját hálózatot építeni: a FON-on keresztül wifirútereket osztogat, optikai kábeleket vásárol, most meg éppen 16 újabb műholdat akar az űrbe juttatni, hogy elérje a Föld még nem internetező hárommilliárd lakóját is. Ja, megvásárol és egyúttal létrehoz egy saját mobiltelefon-szabványt (Android), ingyen ad email- és webtárhelyet (Gmail, Sites), online naptárat, táblázatkezelőt, szövegszerkesztőt. Aztán beledob a csomagba egy böngészőt (Chrome), hogy legyen mivel használni azt a sok alkalmazást. Szorgalmas egy könyvtáros.

A könyvtáros vízierőművet vásárol

A Google tevékenykedését nyomon követő szakértők sokszor megjósolták, hogy a cég előbb-utóbb teljes értékű médiavállalattá növi ki magát. Ez mindeddig nem történt meg, és valószínűleg nem is fog, de nem azért, mert a Google-nek nincsenek ambíciói. Épp ellenkezőleg, a példátlanul ambiciózus Google-nek a hagyományos értelemben vett média egész egyszerűen kispálya. Mi abban a poén, hogy emberekkel pénzért cikkeket, fotókat, filmeket készíttetünk? Az emberek - pénzért vagy ingyen - amúgy is készítenek cikkeket, fotókat, filmeket, ezt kell mind ügyes algoritmusok segítségével, innovatív úton összegyűjteni, tárolni, feldolgozni, tálalni, és akkor jöhetnek a hirdetők. Így válik minden médiacég akaratlanul is a Google-birodalom részévé.

The Dalles, Oregon - innen jön az áram

Épp ez történik most; a Google-nél ott van minden, ami a neten megjelenik - elvben azért, mert technikailag indexelni kell az összes tartalmat ahhoz, hogy a keresés jól működjön. Gyakorlatilag ez annyit tesz, hogy ami az utóbbi időben megjelent online, az a Google-nek megvan, még ha az eredeti szájtról rég el is tűnt. A Google-könyvtár méretéről a cég nem mond konkrétumot, de az IT-költségekből kis ügyeskedéssel ki lehet számolni, hogy az adatok tárolásával és a kérések kiszolgálásával világszerte most úgy egymillió szerver foglalkozik. A Google egyes becslések szerint évi 400 000 új szervert állít hadrendbe, miközben az egyik legnagyobb szervergyártó, az IBM éves kapacitása mindössze 300 000 szerver. Amerikában a Google szervereit gyakorlatilag a cég saját vízierőműve hajtja. Ilyen az, amikor vérszemet kap a szorgalmas könyvtáros.

A Wired temeti a tudományt

Nincs is ezzel semmi baj, ezért a legnépszerűbb kereső a Google, ezért kell sokat fizetni a részvényeiért, ezért ér annyit, mint az IBM. És mint azt Schmidt vezérigazgató el szokta mondani: "Aki azt mondja, hogy a Google túl erős, arra céloz, hogy a felhasználók valahogy rossz döntést hoznak." A Google tehát értünk erős, általunk erős. A baj azzal van, hogy az irdatlan információtömeg és az effektív monopólium miatt a Google kezében mérhetetlen hatalom összpontosul, akkora hatalom, ami nemcsak az amerikai elnök megválasztását képes befolyásolni, de nagy múltú cégeket tehet tönkre akár véletlenül is, sőt akármekkora közhely, örökre megváltoztathatja a világról alkotott képünket.

Vicces kis példa a napokból a gazdasági hatásra: a United Airlines részvényeinek értékesítését fel kellett függeszteni, mert a Google News-ban véletlenül megjelent egy 2002-es hír a légitársaság csődjéről. A Google hírszolgáltatása automatikusan listázza a cég által megbízhatónak ítélt hírforrások anyagait, a Google szerint tehát az eredeti hír közlője, a Chicago Tribune volt a hibás, a Tribune szerint a Google, de mindegy is: a United részvényei 76 százalékot zuhantak, mire az egész kiderült.

A Wired magazin 2008 júniusi címlapja: A tudomány vége

Ez persze csak apró ballépés; Chris Anderson, a techvilágban véleményformáló Wired magazin főszerkesztője viszont júniusi vezércikkében egyenesen az elméleti tudás, sőt a tudományos módszerek halálát jósolja a Google és társai által dominált petabájt-korban. "A Google alapfilozófiája, hogy fogalmunk sincs, miért jobb ez a weboldal, mint a másik" - írja Anderson. "Ha a bejövő linkek statisztikája azt mutatja, nekünk az már jó."

Anderson szerint ebben a korban az adatokat (minél több adatot, lehetőleg az összes adatot) kell először is matematikai módszerekkel megvizsgálni, és elég őket azután kontextusba helyezni. "Kidobhatjuk az összes emberi viselkedést leíró elméletet, a nyelvészettől a szociológiáig. Elfelejthetjük a taxonómiát, az ontológiát és a pszichológiát. Ki tudja, miért viselkednek az emberek úgy, ahogy? A fontos, hogy viselkednek, és mi ezt példátlan hűséggel tudjuk követni, mérni. Ha elég adat áll rendelkezésre, a számok magukért beszélnek."

Google túlerőben

Az egészben nem a Wiredre régóta jellemző, főszerkesztőtől független techfetisizmus a félelmetes, hanem hogy ezt a véleményt nagy valószínűséggel nemcsak a Google-nél, hanem az egész Szilícium-völgyben osztják, legfeljebb nem fogalmazzák meg ilyen szépen, sarkosan.

Európa ezzel szemben évek óta retteg.

"Túl erős a Google?" - kérdezte cikkének címében már 2003-ban a BBC szerzője, Bill Thompson. "Talán eljött az ideje, hogy a domináns webkeresőt annak ismerjük el, ami: közmű, amelyet a köz érdekében szabályozni kell" - írta Thompson. "Az a kormányzat, amely komolyan gondolja, hogy a társadalomnak java kell származzon az internetből, neki is állhatna a Google átvizsgálásának".

Itt álljunk is meg egy pillanatra, és tekintsünk meg együtt egy jó kis ijesztegetős videót még 2004-ből:

Thompson aggodalmában rögtön egy a webkeresők fölött őrködő szervezett, az Ofsearch felállítását is javasolta, nyilván a brit médiafelügyelet, az Ofcom mintájára.

"Túl erős a Google?" - kérdezte cikkének címében négy évvel később, 2007-ben az amerikai Business Week szerzője, Rob Hof. "Az, hogy [a Google] az adatok felsőbbrendűségét hirdeti az emberi ítélet felett, keresőalgoritmusától kezdve egészen az alkalmazottak felvételének tudományosításáig, egyeseket borzongással tölt el."

"A Google-t meg kell állítani" - jelentette ki tavaly év végén Hermann Maurer professzor, a Grazi Egyetem informatikai tanszékének vezetője. "A Google nyílt célja, hogy mindent tudjon, ami a világon megtudható. Nem lehet eltűrni, hogy egy magáncégnek ekkora hatalma legyen: kénye-kedve szerint zsarolhatja, irányíthatja és uralhatja a világot."

Maurer és kutatótársai azt állítják, hogy a Google valóságunk első számú interfészévé vált, ugyanakkor nagy mértékben behatol az emberek magánszférájába, és olyan sok információt tárol, hogy a világ legnagyobb detektívügynöksége válhatna belőle.

"Még ha a Google most nem is használja ki ezt a potenciált, elképzelhető, hogy később a részvényesek nyomására rákényszerül" - írja Maurer tanulmányában.

Hasonlóan látja a helyzetet a brit Andrew Keen, Az amatőr kultusza című könyv szerzője, az internet és főleg a Web 2.0 önjelölt kritikusa, aki szerint "a Google-höz képest a Stasi és a KGB olyan, mint az ártatlan nagymama a szomszédból". Ha még lehet ennél is tovább menni, akkor George Dyson amerikai tudománytörténész még ennél is tovább megy: mivel "a Google egyetlen hatalmas adattárház, az információs gazdaság nyersolaja", eljöhet az idő, hogy a kereső puszta léte egyenesen nemzetbiztonsági kockázatot jelent majd.

Rossz hír: Ön nem létezik

A Google információs egyeduralma, interfészjellege a hétköznapokban gyakorlatilag azt jelenti, hogy amit a kereső megtalál, az létezik, amit nem talál meg, az nem létezik. Tegyen egy próbát, keressen saját magára: ott van a neve az első tíz találat között? Ha nincs, ön nem létezik.

És bár a Google folyamatosan a szent - és természetesen titkos - algoritmusra hivatkozik, amelynek alapján megjeleníti a találatokat, mondván, mindenről a matematika tehet, számos bizonyíték van arra, hogy a cég, ha akar, simán manipulálja az eredményeket. Vagyis, ha elfogadjuk a petabájt-korban hívők logikáját, megváltoztatja a valóságot. Talán emlékeznek még Elinor Millsre, a Cnet újságírójára, aki azzal igyekezett bizonyítani a cég veszélyességét a magánszférára, hogy rákeresett a Google vezérigazgatójára, Eric Schmidtre, és megírta, amit talált. A Google válaszul fogta magát, és eltávolította a találatokat a keresésből, mellesleg egy évre feketelistára tette a Cnetet. Ha pedig valaki olyan szerencsés, hogy éppen Kínában tartózkodik, keressen már rá Tibetre, és mesélje el, mit talált.

Dick Cheney pixelerdőben lakik

Házi feladat a többieknek itt Európában: próbálják megtalálni Dick Cheney alelnök házát a Google Mapsen (még segítünk is, a cím: 1 Observatory Circle, Washington DC). Esetleg keressék meg a Google Street View-ban a garázst, ahonnan a Google indult (232 Santa Margarita Avenue. Menlo Park, CA).

Hogyan lehet megállítani a Google-t? Maurer professzor szerint célzott stratégiával sehogy; ahhoz a Google túl nagy. Ő azt mondja, a megoldás a speciális, egy-egy területen jó keresők elterjedésében lehet. Fakultatív házi feladat: csináljon valaki gyorsan egy jó keresőt, ha már a Yahoonak meg a Microsoftnak nem sikerül.

Az igazán optimisták, mint Geoffrey Moore szilícium-völgybeli techszakértő, a versenyben és a piacban bíznak: "az egyes ökoszisztémák mindig úgy szerveződnek, hogy megregulázzák a túlságosan megerősödő vállalkozásokat". Ez persze nem mindig jön be, a világ egyik legerősebb, és kétségtelenül monopolhelyzetben lévő cégét, a Microsoftot például nemhogy a piacnak, de még az amerikai kormányzatnak sem sikerült megreguláznia. Talán majd a Google-nek sikerül.