Megvan a tökéletes kézfogás képlete

2010.07.20. 12:56 - Index

Brit pszichológusok a Manchesteri Egyetemen bejelentették, hogy elkészültek a tökéletes kézfogás matematikai egyenletével. Kutatásaik szerint az emberek 70 százaléka bizonytalan a kézfogását illetően, és érezte már kényelmetlenül magát bemutatkozáskor, hogy vajon jó benyomást kelt-e a kézfogása. 19 százalék kimondottan utálja a kézfogást, és a megkérdezettek 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt hónapban volt kellemetlen kézfogásos élménye.

A kézfogásokat legtöbbször (38 százalék) az izzadt tenyér rontja el, utána az ernyedt, erőtlen kéz (35 százalék), a további kellemetlenségek ehhez a kettőhöz képest sokkal ritkábban jelentkeznek, ilyen egyébként a túl erős szorítás, a szemkontaktus kerülése, a másikhoz túl közel állás, vagy a kéz túl erős rázása.

A kutatók egyébként a Chevrolet autógyár megbízásából dolgoztak, ahol az üzletkötők külön kézfogási tréningeken esnek át, hogy minél jobb benyomást keltsenek. A pszichológusok szerint a kézfogás nagyon fontos az első benyomás kialakításában, és sok mindent elárul a személyiségünkből: a gyenge szorítás például bizonytalanságra utalhat, a gyors kézrázás arroganciára, és így tovább. Mivel egy ember átlagosan 15 ezerszer fog kezet életében, mindannyiunkban kialakul a tudatalatti képesség az ilyen jelek olvasására.

A brit tudósok végül a következő képlettel álltak elő:

PH = √ (e2 + ve2)(d2) + (cg + dr)2 + π{(4<s>2)(4<p>2)}2 + (vi + t + te)2 + {(4<c>2 )(4<du>2)}2

A PH (perfect handshake, vagyis tökéletes kézfogás) értékét 12 változó befolyásolja, amelyeket egytől ötig osztályozunk:

  • e: szemkontaktus, 1 ha egyáltalán nincs, 5 ha egyenesen a másik szemébe bámulunk
  • ve: szóbeli üdvözlés, annál több pont, minél inkább a helyzethez illő
  • d: mosoly, minél őszintébb, annál nagyobb az érték
  • cg: a kézfogás komplettsége, ha előbb elengedjük a másik kezét, mint ő a miénket, az jelenti a kevés pontot
  • dr: a kéz szárazsága, minél izzadtabb, annál kisebb a pontszám
  • s: a szorítás ereje
  • p: a kezünk helyzete, minél közelebb van a partnerhez, annál több pont
  • vi: a kézrázás frekvenciája
  • t: a kezünk hőmérséklete
  • te: a tenyerünk durvasága: a nagyon finom vagy nagyon durva bőr 1 pont, az átlagos 5
  • c: a kézfogás feletti kontroll, annál több pont, minél inkább mi rázzuk a másik kezét, és nem hagyjuk hogy ő rázza a miénket
  • du: a kézfogás ideje

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Megvan a tökéletes feleség képlete - 2010.03.03.
A boldog házasság titka, hogy öt évvel fiatalabb és okosabb legyen férjénél.
Megvan a válás képlete - 2009.03.28.
Brit matematikusok azt állítják, 94 százalékos pontossággal meg tudják mondani, együtt marad-e egy házaspár.
Megvan az ideális sajtos szendvics képlete - 2008.06.26.
Brit tudósok (naná) kikísérletezték az ideális sajtos szendvics képletét.

Kommentek

  • 2010.07.20 13:05:35CsL

    Brit tudós akarok lenni

  • 2010.07.20 13:09:03Xmas

    Nagyon hiteles... pszichológusok matematikai képlettel, amiben még Pi is van... Nincs több kérdésem.

  • 2010.07.20 13:33:50goumba

    uhhh, nehéz dolog ez a html, az egész tudomány oldalt el tetszett baltázni evvel a képlettel. nem is igazán értem, mit keres benne a és , merthogy ottan van a bibi elásva ;-)))

  • 2010.07.20 13:35:05goumba

    na, ez meg kiszűri... tehát a <s> és <p>

  • 2010.07.20 13:36:17GiveItAway

    Én mindig bizonytalan vagyok, hogy merjek-e erősen kezet fogni.

  • 2010.07.20 13:46:42goumba

    szóval igazán nem azért, hogy kötekedjek, de egész egyszerűen annak, hogy (4<s>2) és (4<p>2) nincs semmi értelme. megnéztem, az eredeti angolban is így van, de akkor is f&sság.

  • 2010.07.20 13:52:45Bogoj

    az hogy szerepel benne, hogy ha ellenkező neműek fognak kezet? és ez a képlet két nő kézfogására is jó?
    a vi és a c hogy viszonyul egymáshoz? mi van, ha a kézrázás gyors, de csak azért, mert a másik (tfh. schwarzenegger) ráz, mint a kettőhúsz?
    azt hiszem, ezt a képletet mindjárt bepötyögöm a zsebkompjúterembe, és minden kézfogás után számolok, hogy jól csináltam-e...

  • 2010.07.20 13:52:52Pumpa

    Ebből meg lehet élni?

  • 2010.07.20 13:53:02Darkcomet

    En meg utalok kezetfogni. Teljesen idejetmult, oszintetlen szokas. A regi idokben meg volt jelentosege, hiszen nem mancsolt le az ember boldog-boldogtalannal. Egyfajta megtiszteltetes, velemenyntilvanitas volt. Akivel lemancsoltam, azt valamilyen formaba tiszteltem is. Manapsag meg boldog-boldogtalannal kezet kell razni, akkor is, ha eppen a hideg futkos tole a hatamon.

  • 2010.07.20 13:54:13Bogoj

    ez teljesen értelmes, azt mutatja, hogy s és p is nagyobb, mint 2, és még 4-nél is nagyobb :-D

  • 2010.07.20 13:55:56depiscsiga

    nyilván, kézfogás közbe közlöm majd a parnerral hogy elbaszta a D együtthatót :D

  • 2010.07.20 13:59:21SomethinWild

    Ez tényleg érdekes és értelmetlen. Hogy csak ennél a már vitatott kifejezésnél maradjunk, (42), ami azt jelenti, hogy "s" egy 4nél nagyobb szám (nagyobb 4nél és nagyobb 2nél - azaz a kifejezés jobb oldala tök felesleges). Eleve nem értem, hogy mi az, hogy a kezem helyzete egy szám... tehát van, akinek a keze helyzete 5, van akinek meg 1789576? És 5 micsoda? 5 talicska aprómajom? És ezek szerint minden egyes változónak, akár erőről, akár időről akár kéztartás szögéről beszélünk, ugyanaz a mértékegysége? És ki várja el, hogy ezt valaki elhiszi? :)))))

  • 2010.07.20 13:59:34archer

    du: megis melyik az a szam, amelyik nagyobb 4-nel, de kisebb 2-nel?

  • 2010.07.20 14:00:37goumba

    bogoj: az eredetiben a magyarázat: (s) is strength (1= weak; 5=strong) 3; (p) is position of hand (1=back towards own body; 5=other person's bodily zone) 3;

  • 2010.07.20 14:00:46archer

    upsz, beneztem a kisebb 2-nelt, de mondjuk akkor sincs sok ertelme

  • 2010.07.20 14:02:08goumba

    tehát ideális esetben ezeknek valóban háromnak illik lenniük, de akkor is rossz irányban állnak a kisebb-nagyobb jelek!

  • 2010.07.20 14:03:40goumba

    SomethinWild: ha jól értem, nagyobb mint kettő, kisebb mint négy. vagyis 2.0000000000000000001-től 3.99999999999999999999999-ig bármi, ideális esetben 3. de akkor sem tudnak matematikául, akik ezt leírták ;-)))

  • 2010.07.20 14:05:24goumba

    és hát igen, számígálunk, számígálunk, a végén kijön, hogy PH= 5.345792. és akkor mi van? mihez képest öt egész harmincnégy???

  • 2010.07.20 14:07:32Ouroboros

    Szerintem <p> p várható értéke, de miért csak, s, p, c és du változókra szerepel, a többi is lehet véletlen változó.

  • 2010.07.20 14:10:20szvoby

    Az eredmény biztosan 42 :D

  • 2010.07.20 14:11:25goumba

    amúgy kiszámoltam, és nem is csodálkoztam túlontúl, 41.80 lett a végeredmény, vagyis majdnem 42 ;-))))

  • 2010.07.20 14:11:48SomethinWild

    A kíváncsiság kedvéért utána számoltam, mert hülye vagyok. Mindenhol jó értékeket feltételezve, figyelmen kívül hagyva mértékegységeket továbbá alapul véve, hogy a kezdő gyökjel a teljes számításra vonatkozik, a tökéletes kézfogás....
    (dobpergés)
    34,575521 !!!!!
    He????
    (Hát, végülis majdnem 42...)

  • 2010.07.20 14:11:48szamok ember

    A képlet alapján, anélkül, hogy megnézném a többi tagot, megállapítom, hogy nagyon alapos, hosszú ideig tartó rázással tudom partneremet legjobban megkézfogni.

  • 2010.07.20 14:13:12goumba

    szvoby: nyertél! nekem is volt egy ilyen gyanúm, azért számoltam ki ;-)))

  • 2010.07.20 14:14:03goumba

    SomethinWild: na, számoljunk csak utána!

  • 2010.07.20 14:14:53szamok ember

    Ami nyilvánvaló marhaság.

  • 2010.07.20 14:14:56SomethinWild

    @goumba: nem, a 22), de ennek a humbugnak semmi értelme. A tökéletes kézfogás határozott, helyzethez illő és jó benyomást kelt. Aki ezt számokba foglalja, annyit sem ér, mint az óvszer, amivel meg lehett volna előzni a baromságait.

  • 2010.07.20 14:17:18SomethinWild

    goumba: (4*4+5*5)(4*4)+(5+5)+PI*((5+4)(5+4))+(2+36+3)+((4*3)*(4*3))
    Sajnos négyzetre emelés nemigen engedett ebben a kommentboxban, ezért kiírtam a műveleteket.

  • 2010.07.20 14:18:00goumba

    nálam: PH = √ (52 + 52)(52) + (5 + 4)2 + π{(3)(3)}2 + (3 + 3 + 3)2 + {(3 )(3)}2

  • 2010.07.20 14:19:00SomethinWild

    "nem, a 22)" ez a magyarázat akart volna lenni, miszerint: nem, a 4 < s > 2 értelmetlen, amiről te beszélsz goumba az a 4 > s > 2.

  • 2010.07.20 14:19:15goumba

    ááááááááá, nem jó a négyzetre emelés, tényleg

  • 2010.07.20 14:20:29SomethinWild

    52? Egy skálán, ahol 5 a legnagyobb érték? Ez hogy jött ki? Ennyek a gyöke 7,2 lenne.

  • 2010.07.20 14:20:49goumba

    ha jól értem, bizonyos paramétereknél az intervallumot adja meg, hogy szigorúan 2 és 4 közé essen

  • 2010.07.20 14:21:04SomethinWild

    ja, most már világos, oké :D

  • 2010.07.20 14:21:40SomethinWild

    De ha azt adná meg, akkor helytelen a kifejezés, mint fentebb írtam :((

  • 2010.07.20 14:24:01goumba

    tehát: PH = √ (25 + 25)(25) + 81 + π81 + 81 + 81

    nem igazán átlátható, de minden paraméter után ott van egy szám, hogy ideális esetben mennyi kell legyen. a számokat behelyetesítve pedig ez az eredmény...

    kérdés brit tudósainkhoz: oszt mitől képlet ez, ha csak egyszerűen egy számérték???

  • 2010.07.20 14:30:14Cangooroo

    Nekem 3255,76 jött ki =D

  • 2010.07.20 14:30:54tobias2

    szamok ember:

    vi: a kézrázás frekvenciája
    t: a kezünk hőmérséklete

    A hosszú ideig tartó kézrázás mellett nagyon fontos, hogy legalább egy vibrátor frekvenciájával és az öszes ismert kórokozót egy pillanat alatt megölő tenyérhőmérséklettel rázzunk kezet. Nagyon fontos!

  • 2010.07.20 14:31:51Pacho

    a < > között levő érték nem az hogy kisebb vagy, nagyobb, hanem az azt jelenti hogy oda rakd be azt a számot.

  • 2010.07.20 14:35:30goumba

    pacho: nem hinném, s akkor előtte megszorzom néggyel, utána meg kettővel? ha valóban ez lenne a cél, akkor nyolcat írtak volna!

  • 2010.07.20 14:39:37Cangooroo

    goumba: Pacho sztem úgy értette hogy sz ószerint oda rakd be a számot. Vagyis ha az neked 5, akkor 452.

  • 2010.07.20 14:47:49Bambino

    Ez úgy baromság, ahogy van, aki ennyire ráér, azt kihajtanám kapálni, több haszna lenne, nem az adófizetők pénzén húzogatná a gyíkot.

    A "képlet" értelmetlen, mi a francnak kell egyáltalán négyzetre emelni, gyököt vonni, és a PI is mi a francot keres benne, amit köztudottan a matematikában és a fizikában használunk, jogos lenne a kérdés: HOGY JÖTT KI????!!!
    Egyébként tegnap volt egy 245,434342334-es kézfogásom, az jónak számít?

  • 2010.07.20 15:01:01kokavec

    saját magyar kutatásaimat figyelembe véve felhívom a figyelmet arra, hogy kimaradt egy fontos paraméter a brit tudósok képletéből. Az ti., hogy a függőlegestől eltér-e és mennyivel az összefogott két kéz által meghatározott sík. Tehát, hogy valaki fölül akar-e kerekedni egy kis csavarással, mintegy a dominancia kifejezéseként, illetve a másik aláveti-e magát ennek a behódolás kifejezéseként.
    Van olyan is, aki eleve tenyérrel félig lefelé fordított kezet nyújt, ez egyértelmű jelzés arra nézve, hogy igényt tart a domináns pozícióra (még akkor is, ha neki erről a jelről fogalma sincs).
    Saját tapasztalataim szerint az ilyen embert mindig komoly meglepetés éri, ha egy határozott mozdulattal visszafordítod függőlegesbe a kezét. A testbeszéd szintjén azt a jelzést kapja, hogy nem fogsz neki behódolni.

  • 2010.07.20 15:10:49Nemlineáris

    Itt szo sincs semmilyen tudosokrol vagy kutatasrol. Ez a Chevrolet ceg reklamja. Eleg megnezni az eredeti sajtokozlemenyt (http://www.newspress.co.uk/public/ViewPressRelease.aspx?pr=23313), ilyenek vannak benne:
    The Chevrolet 5 Year Promise is the best ever combined warranty and aftersales package in the UK. It extends to every model in the value-for-money car manufacturer’s line-up and includes 5 year warranty, breakdown cover, servicing, MoT test warranty and annual vehicle health checks.

    Nyilvan olcsobb volt generalni egy ilyen kamu hirt mint megvenni a reklamfeluletet. Szegyellheti magat a pszichologus, aki penzert ehhez a nevet adta, valamint az osszes media (indexestol), amelyik terjeszti.

  • 2010.07.20 15:36:43valaki23

    Ez a brit tudósok egy ideig vicces volt, de szvsz már elég fárasztó. Ráadásul nem mindenki érti, hogy ez csak vicc, semmi köze a tudományhoz. El kéne felejteni.

  • 2010.07.20 15:36:46Bambino

    kokavec @ : Valóban így van, ezt én is így gondolom, sőt szerintem ez és a szorítás erőssége az a két dolog, ami meghatározza a kézfogást és az adott illetővel való kapcsolatunkat, a többi az csak pillanatnyi hangulat kérdése.
    A tudósok meg menjenek a ****ába. :D

  • 2010.07.20 15:52:18töröttszárnyú angyal

    lagymatag nőises a kézfogásom, de a számok kedvéért kiszámoltam, hogy a tökéletes sugár=3,656366396

  • 2010.07.20 16:09:36Babu2000

    Ezeket ki fizeti meg???

  • 2010.07.20 16:12:59töröttszárnyú angyal

    chevrolet

  • 2010.07.20 16:19:12Nemlineáris

    Idióta képletek

    [link]

  • 2010.07.20 16:28:36Reggie

    Tehat a keplet alapjan a frekvenciaval kompenzalhato minden problema. En mar a megahertzes tartomanyban jarok, es ti?:)

  • 2010.07.20 17:00:50VRbagoly

    Rajzolhattak volna bele egy napocskát is.

  • 2010.07.20 18:42:10Yooha

    Akarooooom!
    Még!
    Brit tudósokaaaaat!
    (ostorcsattogás a háton)

  • 2010.07.20 18:53:17jdavidpeter

    "Nagyon hiteles... pszichológusok matematikai képlettel, amiben még Pi is van... Nincs több kérdésem."

    Ez mindent visz, még mindig röhögök!

  • 2010.07.20 19:43:46johevi

    Nem szeretek nőkkel kezetfogni. Ha megszorítom normálisan eltöröm a kezét, ha finoman megrázom buzinak néz....

  • 2010.07.20 19:56:05vészmadár (pica pica)

    2 < c > 4 azt jelenti, c, amelynek értéke 2 és 4 közé essen. Jó lenne, ha nem desiffrírozna matematikai képleteket olyan, aki még nem tart a kétjegyű számoknál a suliban:)

  • 2010.07.20 20:30:48KÉK MAKY

    az agyam eldobom ettöl a tudosoktól
    én is az akarok leenni

  • 2010.07.20 20:30:50Karchy

    A képletből kimaradt a hőmérséklet mint befolyásoló tényező, illetve az újjak száma, mérete, tenyér mérete, tisztasága, és az hogy ezek a kezek hány brit tudós életét oltották ki :)

  • 2010.07.20 20:54:11pannonfunk

    ez mekkora hoax...

    Most ki monja meg, hogy mi a hármas és mi négyes szemkontaktus? Az egész képlet ilyen, teljesen mérhetetlen számokból áll. Nincs két ember, aki ugyanarra a kézfogásra ugyanazt az értéket mérné.

  • 2010.07.20 21:10:33Cangooroo

    vészmadár (pica pica):

    1.) 24 azt jelenti, hogy c nagyobb mint 2, és nagyobb, mint 4.
    2.) A képletben 42 van.
    3.) Jó lenne, ha nem desiffrírozna matematikai képleteket olyan, aki még nem tart a kétjegyű számoknál a suliban, de még az első osztályos olvasás óránál sem :)

  • 2010.07.20 21:12:21Cangooroo

    sry a "" jeleket kivágta a szerver

    szval 24 => 2 < c > 4
    42 => 4 < c > 2

  • 2010.07.20 21:34:23Dörmögő_Dömötör

    A képletnek semmi értelme, azaz mégis. Valaki unatkozó húgyagyú írt egy cikket, amin rágódhattok ebben a kánikulában.

  • 2010.07.20 21:37:36OftF

    A tenyérhőmérséklet nagyon nem mindegy, hogy Fahrenheit vagy Celsius. Vagy Kelvin.

  • 2010.07.20 21:38:58OftF

    Ne dörmögj már, pont ez a célja, igen. Valaki élvezi is. :)

  • 2010.07.20 22:46:31valaki ellopta a nevem

    ez a fickó, száraz kézzel igencsak odaverne mki-t kézfogásban:D
    [link]

  • 2010.07.21 00:45:46hosegriado

    Én ezeknek csak annyit üzennék, hogy "ANYÁD"
    Amit rögtön kifejeznék a x-y/z+q√3,14333 deriváltjával, amelynek reciprokja éppen pont, vagy pont éppen megegyezik a k-1/345,236789123√1/2 statisztikai átlagával. Vagy mifenével:-DDD

  • 2010.07.21 04:10:58vadparаszt

    aztakurva

  • 2010.07.21 05:16:51nem1rem1

    A statisztikai adatokból hiányolok egy adatot:

    Mikor egy erőteljes longitudinális impulzussal a feljebbvalód szándékosan beveri a könyöködet a mögötted álló falba - Az esetek hány százalékában jut eszedbe erről a főnök anyja, és hány százalékában valamelyik nálad is balekabb beosztottad?...

  • 2010.07.21 07:51:28szlan

    Ez szép és jó, de kíváncsi vagyok a bizonyítására is.

  • 2010.07.21 09:28:20endre69

    Nobel díjat nekik!

  • 2010.07.21 09:44:51betépett felhasználó

    ez mar meghaladott keplet
    a π{(42)(42)}2 reszbol hianyzik egy 1/Q kobgyok alatt, ahogy Q=aQrvaeletbe,hogymennyimarhasagotoszehordanak, az 1= egyesek.

    teccikerteni?|

  • 2010.07.21 10:12:04sink.for.webjunk

    Mennyivel tudományosabb lenne, ha magasabb hatványok is szerepelnének benne, esetleg irracionális számok a kitevőkben... Ez így olyan lapos :D

  • 2010.07.22 23:10:03Kit_fisto

    A Brit tudósok unatkozhatnak...

  • 2010.07.27 15:21:35Caravallo

    Na, azt a kézfogást én is rühellem, amikor olyan, mintha egy darab pacalt raktak volna a kezembe.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
ÚJ Gillette Fusion ProGlide
A borotválkozás korszaka lejárt! A Gillette legvékonyabb pengéi az akadálytalan siklásért!