Jóval sötétebb lesz a Clark téri hotel, mint ígérték

Na és mi ez a citromsárga oroszlánfej-kapu?

2018.01.25. 13:12
8WFYHFr
Fotó: Qtya / skyscrapercity.com

Nagyon sokáig ment a huzavona, hogy mi is épüljön Budapest talán legértékesebb foghíjtelkére, a Clark Ádám térre. Az eredeti Ybl-palotát visszaépíteni nem lehet, az simán belógna a körforgalom közepébe. Készültek merészebbnél merészebb tervek (ezekről és a telek történetéről korábban is írtunk már az Urbanistán), aztán végül egy nem túl izgalmas külsejű elképzelést kezdtek megvalósítani. Igaz, azt meg kell hagyni, hogy ahogy néhány szinten a kőburkolat és az ablakok síkja más ívet követ a homlokzaton, kifejezetten szellemes.

Építésze, Anthony Gall nem csak tervezett pár jó házat, de történetesen a világ legnagyobb Kós Károly-szakértője, aki egy nagyszerű könyvet is írt a mesterről. Az épület állítólag a szigorú önkormányzati előírások miatt lett ilyen visszafogott, ugyanakkor belül kicsit kiélhette magát a tervező.

A puritán homlokzat ugyanis igen izgalmasan hullámzó belső teret rejtett, amit egy tetőre biggyesztett egyedi kialakítású kávézó fejelt volna meg. Valahogy így:

A 2010-ben bemutatott tervekből (melyekről a hg.hu írt részletesen) nem lett semmi 2011-re. Amikor újra leporolták a terveket, eltűntek az izgalmas részletek a belső térből és a tetőről is. Hogy egy ilyen kiemelt helyen épülő presztízsberuházásnál miért nem lehet nagyvonalúan, valóban luxusszállót építeni, azt nem értem. Mint ahogy azt sem, miért kellett megváltoztatni az épület színét. Ez utóbbi ráadásul nem csak a vendégek, hanem a városlakók szempontjából is fontos változás.

A nyolc évvel ezelőtti látványterveken így nézett ki a ház:

Két éve ezzel hirdették (még rajta volt a különös alakú kávézó):

A Skyscrapercityn pedig már ezek a fotók bukkantak fel pár napja:

39652801091 95da6d1d25 b
Fotó: courage the dog / skyscrapercity.com
25615063 45f932650c2d433eca4a752c118c6664 xl
Fotó: Luchador / skyscrapercity.com

A Városjáró blog szerzője rákérdezett a Budavári Önkormányzatnál, hogy tényleg ez lesz-e a végleges szín, ahonnan azt a választ kapta, hogy 

a Clark Hotel homlokzata a korábban engedélyezett tervek módosításával készül, most látható homlokzatszíne (sötétbarna) megegyezik a végleges engedélyben foglaltakkal.

Biztos lesz, aki szerint elegánsabb és nemesebb ez a sötét szín, de alighanem többen vannak, akik szerint túl komor. Egy biztos: a környező házak színével nem harmonizál, inkább olyan elkormosodott fal hangulata van. Miért tették ezt vajon? Na és nektek hogy tetszik? A Booking.com-on amúgy már szintén ezzel a homlokzatszínnel szerepel a hotel, egy

nagy,  CITROMsárga, oroszlánfejalakú kapuval!

Clark Hotel látványterv
Fotó: booking.com

Ez utóbbi sokkal jobban elszomorít, mint a színezés. Lássuk be, eléggé rendszerváltáskori újgazdagrokokó stílusa van, fűszerezve a 90-es évek balatoni lángossütő-vurstli-dodzsem hangulatával. Legalább jól megy a közeli Várkert Bazár hotdogtáblájához, ha már az épülethez és a patinás környezetéhez egyáltalán nem illik. Remélem csak egy vicc. Lehet, hogy mégiscsak kellene egységes rakpartarculat?

Érdekel, mi épül Budapesten? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!