A lágymányosi istennők csókolták életre a Gárdonyi teret

Mit keres egy kötelező olvasmány vidéki írója Buda legfranciásabb kis terén? Karinthy Frigyest, a legnépszerűbb kortárs térfoglaló törzstagot is meglepte a bronzba öntött Gárdonyi Géza felbukkanása a sokáig névtelen, utcák találkozásánál kialakult zsebkendőnyi placcon. A Hadik kávéházat divatba hozó lágymányosi istennők legvadabb vörösrúzsos szája csókolta életre a teret, amelynek környékén írók párhuzamos életei kuszálódtak: egymás lábnyomába lépett Nemes Nagy Ágnes és Karinthy, Kosztolányi és Ottlik.

Ezek a történetek és más városi legendák is előkerülnek az idei Budapest100-on. A tavasz legizgalmasabb programja a terekre és környékbeli házakra nyitja rá a kaput május első hétvégéjén. Less be.

 

Élő és holt írók randevúja egy elhagyott téren

  Karinthy 1932-ben írta le az esetet Az Estben:

A törzskávéház ablaka előtt, ahol délelőttönkint ülni szoktam, háromszögletű kis tér, füvecskével. Még soha nem láttam rajta eleven embert. Ma délelőtt valami van. Egy kis csoport, bent a középen, urakat ismerek fel a városból, Horvay mester is közöttük. Két munkás éppen most állít fel valami furcsa lécet, ember formájú körvonalakkal, mint azok a kivágott fényképfigurák. Valaki megismer a társaságból, megmagyarázza, miről van szó. Gárdonyi Géza szobrát fogják itt felállítani, éppen szemben a törzsasztalommal. Ez a markírozott ábra jelzi a szobor alakját és nagyságát, most azt vizsgálja a bizottság, hogy fog majd festeni készen, a háztömb hátterében, hová tegyék a talapzatot...”   

Mi köze van Gárdonyinak, a kötelező olvasmány Egri csillagok, a mulattató Göre Gábor vagy éppen a Karinthy által merész regényeknek titulált (mára elfelejtett) A láthatatlan ember és A hatalmas harmadik szerzőjének a környékhez? Itt lett volna a legtöbb olvasója? A lágymányosi lélek különösen fogékony lett volna az „egri remete” szavaira? Talán erre lakott, zsurnalistáskodott, szeretett, kapucinerezett? Az ok a lehető legegyszerűbb: a fővárosi szoborbizottság az akkori Horthy Miklós út és a Bercsényi utca kiágazásánál keletkezett kis téren talált helyet neki. Az író halálakor, 1922-ben létrejött  Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság kezdettől fogva gyűjtött az emlékállításra. A három szoborból álló kompozíciót végül 1933-ban méltó beszédek, postászenekari koncert és a magyar hiszekegyet szavaló fiúiskolások kíséretében.

Karinthy húszéves sihederként a New York kávéházban találkozott először személyesen Gárdonyival. Az akkor még „fiúka” Karinthy elhebegte a nevét a nagy írónak, és

egy vékonyka, alacsony, vörhenyesbajszú, kékszemű iparosféle bácsi kicsit felemelkedik. Egy percre megengedik, hogy leüljek, pohár vizet iszom. Gárdonyi udvariasan bátorít, hogy jól tudja, ki vagyok s ha Egerben járok, látogassam meg. Elfogultan hebegek köszönetet, hálás közönsége vagyok [...]. De minderről nem beszélek. Egy percig tart az egész diskurzus, mennem kell tovább, a karzaton Osvát Ernő vár, Tóth Árpád a rács fölött kihajolva integet, hogy jöjjek.”

Aztán Karinthy a nőket követve Pestről szépen átszokott Budára, a New Yorkból a Hadikba – annyira, hogy haláláig ez volt törzshelye.

Fehérvári, Horthy, Bartók

A századforduló körüli évtizedekben alakult ki a környék mai arca. Az egykori Sárosfürdő helyén felépült Szent Gellért Gyógyfürdő és Szálló 1918 óta nyitja az akkor épp Fehérvárinak nevezett utat, amely tele volt l egendás kávéházakkal (Műegyetem, Gebauer, majd Gellért) és vendéglőkkel (Próféta, Kis Rabló, Ketter). A Gárdonyi tér közelében álló Hadik kaszárnya fontos igazodási pont lehetett, nemcsak kávéháznak, hanem egy kis penziónak is névadója lett.

Aztán 1919-ben fehér lovon érkezett egy Hadik Andrásnál is nagyobb hatású névadó: Horthy Miklós bevonulása után egy évvel már a kormányzó nevét viselte a Fehérvári út (illetve a Kelenföldi pályaudvarig tartó Átlós út) és a körtér. Akkoriban a mai Móricz Zsigmond körtér kültelki, a Gellérthegy vidékies hangulatban éldegélt. Előbbi nagy részén még a harmincas években is cirkuszosok vertek sátrat, volt körhinta, céllövölde, bábszínház.  Utóbbi napos déli lejtője nevezetes baracktermő vidék volt, a Ménesi és a Villányi úti kertkapukon minden nyáron tábla hirdette: sárgabarack kapható. Aki elolvassa Karinthy Ferenc Baracklekvár című novelláját, a Verpeléti (ma Karinthy Frigyes) úti befőzésről és sorsokól is sokat megtud.

Az 1939-es jubileumi filmhíradón a Gellért tér és a Fehérvári út eleje. A filmkockák 1919. november 16-án készültek, amikor Budapest polgármestere üdvözölte a nemzeti hadsereg élén bevonuló Horthy Miklóst. Bár a filmhíradó nem őrizte meg Horthy emlékezetes tetemrehívó szózatát, a lapok igen:

Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város letagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, sárba tiporta a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözködött. Börtönre vetette és elűzte hazájukból a nemzet legjobbjait, azonkívül elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban olvadt le szívünkről a jég és mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához!”

Az út 1945-ös névcseréje sem volt kevésbé szimbolikus: a nem sokkal korábban a fasizmus elől Amerikába emigrált és ott elhunyt Bartók Béla nevét kapta.

A lágymányosi istennők (tér)hódítása

A Gárdonyi teret, vagyis a téren elhelyezkedő kávéházat négy egzaltált, nyughatatlan nő hozta divatba –   Karinthy Aranka, Klug Böske, Kondor Lívia és Guthi Erzsébet a Lágymányosi utcában és a Verpeléti (ma Karinthy Frigyes) úton lakott.

Az orosz irodalmat és Wodehouse-t fordító Devecseriné Guthi Erzsébet  Búvópatak című könyvében (1961) élesen meghúzta a magántörténelmi korszakhatárokat: a történelem előtti időkben a nagy négyes és gyerekeik lakták be a környéket, majd az ókorban tanúi voltak Pestről történő beszivárgási kísérleteknek.  

Ezeket mi, mélylágymányosiak, tősgyökeresek, teljesjogúak, akik még a Mayfloweren jöttünk, felsőbbrendűségünk tudatában gőgösen, de kiváncsian figyeltünk.”

A Hadik kávéház sokat köszönhet annak a négy nőnek, aki az ihatatlan kávé ellenére minden nap ötkor itt adott randevút egymásnak: Újbuda egykor legvörösebb és legveszélyesebb szájú úrhölgyei is érdemelnének egy emléktáblát a kávéházi kultúra széleskörű megalapozásáért és terjesztéséért. Őket követték a férjek és más, még vagy már nőtlen  férfiak a szomszédos utcákból, Buda más tájairól, sőt pesti(!) illetőségűek is, például  Somlyó Zoltán, Déry Tibor, Aszlányi Károly.  

Elözönlöttük, kisajátítottuk, elfoglaltuk ezt a senki földjét, amely klub-jellegűvé, második otthonukká vált.”

A helyet és a vidéket Karinthyné uralta („nagy tiszteletnek örvend, mert az egész háztömbben ő a legszebb nő”), aki családi életének apró sikereiről és a Hadikhoz való szoros kapcsolatról vallott a Szinházi Életnek.

Bár az ebédsáv kiharcolása nyilvánvalóan nagy eredmény, ahogy az irodalmi ízlésformálás is és a lugasvarázslatot megirigyelné bármelyik magyar vagy nemzetközi varázslószakiskola tanonca – valójában nem volt ilyen jó híre Arankának és a Karinthy-asztaltársasághoz tartozó többi nőnek sem. Devecseriné legbarátságosabb hangon is a „kávéháztöltelék, silány fajta, Hadik-hölgy” megnevezéseket sorolja önmagukkal kapcsolatban.

Párhuzamos életek a Gárdonyi téren

Irodalomórák régi kérdése, hogy ki kinek a köpönyegéből bújt ki, itt most azt göngyölítjük fel, hogy ki kinek a  lábnyomába lépett a Bartók Béla úton – hiszen ez egy várostörténeti írás. Ezért hát éppencsak beleborzongunk egy kicsit, amikor felfejtjük a kis Nemes Nagy Ágnes és Frici bácsi, vagy a kis Ottlik Géza és Kosztolányi Dezső közötti láthatatlan szálakat és kapcsokat.

Nemes Nagy Ágnes az 1920-1930-as években gyerekként, majd 1949-ig férjével, Lengyel Balázzsal is a Bartók Béla út 28-ban lakott, a hátsó, második számú épület földszintjén. A lakás ablakai nem az útra néztek, és Nemes Nagy Ágnes és húga akácfák, ecetfák, gesztenyefák, virágágyások között játszottak a grundszerű kertben. A lakás „kivételesen csendes volt. Olyan csendes, mondhatni titokzatos lakás, ami még a legnagyobb forgalmú nagyvárosok útjai mentén is találhatók” – emlékezett vissza a költő, de a környék „népes volt és izgatott.”

A Bartók Béla út már akkor is Buda egyik főútvonala volt. Ha kiléptem a ház kapuján, akkor beléptem az állandó nyüzsgésbe, ahol villamos járt, autóbusz, személyautó, és akkoriban még lovas kocsi is. Azt a környéket természetesen könyv nélkül ismertem, ahogy csak az ember a gyerekkori vidékét ismeri. Szülőföldem Buda. A szemben lévő elemi iskolába jártam, végigjátszottam, végigsétáltam a Gellért-hegyet meg a Műegyetem előtti Dunapartot, fürödtem a lágymányosi kiöntésben igen sok ebihal között, csak úgy rezsegtek a gyerekek meg az ebihalak a vízben. A Németh-féle papírkereskedésben vettem az irkáimat; a Szent Imre herceg kollégium sarkán volt egy patika, a Magyari-Kossa patika, ott vettem a cukrot. Ez furcsán hangzik, de akkoriban a patikában is árultak cukrot. Nagy, átlátszó patikaedényekben álltak a titokzatos, izgalmas színű cukrok a pulton. Fekete medvecukor, például. Fekete cukor!”

A szomszéd sarkon álló Hadik kávéház pedig maga volt a megtestesült világvárosiasság, az ablakában a híres és a családban állandóan emlegetett, idézett, távolról csodált íróval. A kis Ágnes és a környék minden kölyke tudta, hogy „lám, az ott Karinthy Frici bácsi”. Ekkor még nem bandázott a vele egykorú Karinthy-fiúkkal, Gáborral és Ferenccel, bár később az irodalom révén összekerülve biztosan felemlegették a kívülről és belülről megélt Hadik-időket. 

A tértől kicsit távolabb esik az A és B épületekből álló Bartók Béla út 15. Kosztolányi Dezső 1912 és 1916 között lakott az A épület ötödik emeletén lakott a feleségével, majd a fiával egy „olcsóbérű, négyszobás lakásban”. Kosztolányiné minden leírhatót leírt az egykori lakásról.

Két szobát bútoroztunk be, kettő üresen maradt. […] Fürdőszoba nem volt a lakáshoz, ezért vásároltam egy horganylemez kádat is és beállítottam ennek a szobának az egyik sarkába sárga eponge körfüggöny mögé. Az uram boldogan dolgozott otthon, kávéházba csak ritkán járt: szépen gyarapodtunk, vettünk egy új pianinót, néhány kisebb perzsaszőnyeget, ezeknek kiválasztásában férjem unokaöccse, Csáth Géza segédkezett. Férjem mindennek roppantul örült, csupán a konyhaszekrénnyel nem tudott megbékülni, pedig mindössze tizenegy koronába került, a legkisebb volt minden konyhaszekrények között. Minek ez?– kérdezgette. Fölösleges kiadás. Azután tizennégyben kitört a világháború, tizenötben megszületett fiúnk. Az ötödik emeleten laktunk, a felvonó hol járt, hol inkább nem járt, a víznyomás gyöngült, víz nem volt, hiába volt már a kád is, a földszintre kellett lejárnunk ivóvízért is, gyereket, gyerekkocsit cipelgetni le, föl, segítséget nem kaptunk, kénytelenek voltunk más lakás után nézni.”

Kosztolányit egy másik író, az akkor még szinte hátulgombolós Ottlik Géza szpottolta a szomszédból. A kis  Ottlik 1913-ben apja halála után, másfél éves korában anyjával és nővérével költözött a B épületbe. A második emeleti lakásukból, a gyerekszoba ablakából Kosztolányiék ablakára lehetett látni, és „négyéves korában látta Kosztolányit, de csak jóval később tudta meg, kit is látott”. Izgalmas és borzongató, jelen- és múltbeli pillanatokat kuszáló lehetett, amikor Réz Pál, akinek évtizedekkel később mindezt mesélte, az idős Ottlik kézbe adott egy régi levelet, amelyen Kosztolányi címeként Fehérvári út 15/a. állt. „Nagyon izgatta, sokáig nézte a levelet, feljegyezte az adatokat: Kell a BUDÁ-hoz – mondta.”

Még több történet, nyitott terek és kapuk várnak május 5-6-án, a Budapest100-on! Ha pedig még többet olvasnál Budapest történetéről, kövesd az Urbanistát a Facebookon!