Rózsa
10 °C
26 °C

Ahol megszűnt Magyarország

2011. 03. 14. 10:00
| Módosítva: 2012. 12. 06. 12:11

„Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének parancsát” – olvashatjuk az új alkotmány tervezetének „Nemzeti Hitvallás” című részében. Sőt azt is valljuk, hogy a polgárnak és az államnak a közös célja a biztonság, a békesség, a rend és még néhány hasonlóan remek dolog kiteljesítése. Valljuk azt is egyébként, hogy múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.

A baj csak az, hogy miközben a Fidesz legkiválóbb elméi ezeknek a valóban rendkívül fontos vállalásoknak a kidolgozásával voltak elfoglalva, mintha kevesebb figyelem jutott volna arra a tényre, hogy az államnak, amit irányítanak, egy része megszűnt működni. Azokban a pillanatokban, amikor Szájer József nagy buzgalommal dolgozott ipadjén az új alkotmányon, Gyöngyöspata községben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai és további felfegyverzett betyárok gyakorlatilag átvették a rendfenntartó szerepét.

Március hatodikán kétezren masíroztak végig a cigánysoron, majd ezután is sokan a községben maradtak, és rendszeresen járőröztek, mert szerintük így lehet megakadályozni a lopásokat. Működő állam pedig annál nagyobb kudarcot nem produkálhat, mint hogy a területének egy részén megszűnik az erőszakmonopóliuma.

Sokat lehet vitatkozni arról, hogy mi tartozik egy állam feladatai közé, de abba még a keményvonalas libertariánusok sem nagyon szoktak belekötni, hogy a rendfenntartás igen. Az állam elsősorban nem attól állam, hogy – például – mi együtt mindannyian „büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi teljesítményére”, hanem attól, hogy a területén egyedül ő alkalmazhat erőszakot. A polgárok ezt elfogadják a rendért cserébe. Egyébként az új alkotmány tervezete is rögzíti az Alapvetések című részben: „Az Alkotmány és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására kizárólag az állami szervek jogosultak.” Ez biztosítja, hogy mindennapi konfliktusainkat ne vérbosszúval intézzük el. Vagy például azt, hogy ne alakítsunk fegyveres csoportot, és ne szálljunk meg egy községet.

Az, hogy Magyarország egyes részein az állam nem tudja megvédeni az emberek biztonságát, persze nem újdonság. Az államnak ez a kudarca eddig is fennállt, éppen eléggé tragikus ez önmagában. Az viszont, hogy az állam tétlenül szemléli, hogy a piac működni kezd, és a magánszereplők (és a lehetőséget kíméletlenül cinikusan kihasználó párt) átveszik tőle ezeket a feladatokat, új és dermesztően félelmetes jelenség. Arról nem beszélve, hogy az a rend, amit ezek az erők fenntartanak, egészen másféle rend.

Amikor Sajóbábonyban tömegverekedéssé fajult a konfliktus a helyi cigányok és a városba érkező jobbikosok között, joggal írtuk, hogy világosan látszik, a kormány már feladta az egészet, és nem is várható, hogy tegyen valamit az ügyben. Azóta eltelt másfél év, itt van egy kormány, aminek minden eszköze és felhatalmazása megvan, mégis pontosan ugyanannyit tesz ezekért az emberekért, mint az előző.

Ha már hagyták, hogy idáig jussanak a dolgok, legalább most kötelességük lett volna észbe kapni. Orbán Viktornak, a két hét alatt rendet ígérő Pintér Sándornak, és mondok valami vicceset, Schmitt Pálnak is már napokkal ezelőtt személyesen kellett volna Gyöngyöspatára utaznia, ahol miután minden ostoros betyárt eltakarítottak, először bocsánatot kellett volna kérniük az egész ország előtt a megfélemlített polgároktól, akiknek a biztonságát képtelenek voltak biztosítani, aztán azonnal minden erővel el kellett volna kezdeniük a probléma megoldásán dolgozni. Talán még azon az áron is, ha a vármegyerendszer halaszthatatlan bevezetése emiatt csúszik egy kicsit.

Eddig nem történt erőszak, de egyrészt bármelyik pillanatban történhet, másrészt önmagában már az is elfogadhatatlan, hogy egy állam így elárulja a saját polgárait. És Gyöngyöspata egyáltalán nem a végállomás, állítólag már több hasonló község jelezte, hogy szívesen vennék a polgárőrök jelenlétét. És nyilvánvalóan nem azért, mert mindenki véresszájú fasiszta ezeken a helyeken, hanem mert senki más nem foglalkozik velük.

Az a kormány, amelyik nemhogy cselekedni, érdemben megszólalni sem képes ebben a helyzetben, miközben minden nevetséges bohóckodásra jut ideje és energiája, semmilyen tiszteletet sem érdemel.