12 találat az Indexről, és a környékéről.
Pontosan megfogalmazták a feltételeket, de még hosszú az út az érvénybelépésig.
Az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász egyelőre még nem reagált.
Ma két éve derült ki, hogy az alkotmányjogász gyógyíthatatlan beteg.
Az alkotmányjogász már nem biztos abban, hogy megéri az újratárgyalás eredményét.
Az államfő azt közölte, hogy csak kivételes esetben fog törvényt kezdeményezni.
2024.05.29. 08:17 Módosítva: 2024-05-29 19:37:38
Az eutanáziát mindenütt élénk vita övezi.
Az alkotmányjogász Magyar Péternek is üzent a posztjában.
Karsai Dániel jelenlétében egy szó nélkül szavaztak erről a kormánypárti képviselők.
Több párt népszavazást sürget a kérdésről.
De amíg képes a kommunikációra, nem fogja feladni.
A súlyos betegségben szenvedő jogász bízik a számára kedvező strasbourgi döntésben.
Az ügyvéd utolsó perceiben nem akar amiatt aggódni, hogy a segítőit a bíróságon elítélik.