35 találat az Indexről, és a környékéről.
Polgári kiülő, beülő, sok fényképpel.
Igaz, az előző tiltást alig tíz éve vezették be, a mostani engedélyezés viszont komoly szigortásokkal érkezett az állatvédelem terén.
Új sorozatunkban a magyar vasúti járműgyártás leghíresebb vasparipáit mutatjuk be. Első alanyunk az idén 100 éves 424-es gőzös.
2023. november 10., 06:11
Emberi mulasztások és a véletlenek szerencsétlen összjátéka miatt következett be a 43 emberéletet követelő vonatbaleset.
Ki-be ugráltak a medencébe, több mint 10 millió forintnyi kárt okoztak.
Igazán szívmelengető esetet rögzítettek az izraeli Hai Kef Állatkertben, amelynek egy pórul járt teknős és egy bivaly voltak a főszereplői.
Tartják a pásztorok a Szent György-napi hagyományt.
Az egyik nap nem ettek, másnap meg boldogok voltak.
A zseniálisan jó fotók egyedi hangulatához nagyban hozzájárul, hogy a pásztor éppen termálvízben fürdeti a bivalyokat.
2021.02.12. 07:37 Módosítva: 2021-02-12 11:54:47
Mintegy kétmilliárd ember köszönti a ma kezdődő kínai holdújévet.
2020. december 12., 20:26
A Dzsallikattu tavaly debütált Torontóban, majd többek között Puszan, London, Rotterdam és Stockholm filmmustráin is vetítették.
Az egykori mamutlegelők visszaállításával mérsékelni lehetne a globális felmelegedést.
A hatóság szerint a döntés felpörgeti a turizmust, de a célja a környezetvédelem.
2018. november 14., 18:18
A két súlyos sérültet mentőhelikopterrel vitték kórházba.
A folyóba kergették az egész csordát a ragadozók.
Egyikük elpusztult. A pécsi vonalon a járatok 60-90 perces késéssel közlekednek.
2016.08.30. 19:12 Módosítva: 2020-09-17 18:32:54
Fekete bányából fehér arany: az olaszok így emlegetik a bivalytejből készülő mozzarellát. Most megmutatjuk, hogy készítheti el otthon is ezt az univerzális sajtot.
Egy állat ott helyben elpusztult, két másikat a sérülései miatt kényszervágásra ítéltek.
Vízibivaly-futtatást rendeztek a borsodi faluban, de az állatok itt az emberek helyett a gyalogakácot gázolták le.
Minikerékpár sem szállítható a villamoson, ezt most egy életre megtanulta az ikerbabakocsis szegedi nő.
Az indiai baleset az utasszállító felszállása közben történt.
2014. szeptember 19., 16:46
Nápolyi bivalyokat visznek Mezőtúrra, onnan jön majd a bivalytej.
2014. augusztus 24., 08:57
A puli lusta, a kecskék pimaszok, a bivalyok pedig békésen dagonyáznak a legyeikkel.
Új játszóterek épültek a Salföldi Majorban és Kápolnapusztán. Június 7-én pedig Bivaly Nap is lesz.
A kenyai rezervátumban élő állatot állatorvosok mentették meg, olyan durvák voltak a sérülései.
2013. december 14., 14:47
A kisebb bivalyra támadó oroszlánt levegőbe repíti egy nagyobb bivaly.
2013. november 23., 13:17
Ha odaadással dolgozik vele egy összeszokott páros, akkor hálás, de könnyen hisztissé válhat a frissen felújított legendás 424-es gőzmozdony.
Negyedmilliárd forintból javítják a két magyar bivalygulya egyikének körülményeit.
Vízibivaly-gyerekek érkeztek Budakeszire. Ha nem keveri össze a bölénnyel, elnevezheti a vietnami eredetű ősi magyar mozzarellafajtát.
Ezen a hétvégén nyit a Coke Club is, ha valaki a rossz időben bulizni akarna. Családoknak viszont inkább a bölényfesztivált javasoljuk.
Az állatok tulajdonosánál kikapcsolták az áramot. Villanypásztor nélkül a bivalyok újra és újra elszöknek, csapatokba verődve járkálnak.
2008. szeptember 13., 08:45
Bivalyerős testőrsége van egy kínai asszonynak: vízi bivalyai mentették meg egy medve karmai közül - írja az MTI.