Magyarországon csaknem ötven csípőszúnyogfaj fordul elő.
Az idei szezont kihagyja a fürdő.
Ahogy meglátta a rendőröket, megpróbálta megölni magát egy miskolci kutyafuttatóban.
Nagy erőkkel keresik a 21 éves debreceni férfit.
Az állam 2,2 milliárd forinttal támogatja az ötmilliárdos beruházási programot.
A helyszínre a győri és a csornai hivatásos, valamint a börcsi és a koroncói önkéntes tűzoltókat riasztották.
Az M85-ös út bekapcsolja a várost a sztrádahálózatba.
A csornai nő még a szomszédoknak is válaszolt halott anyja nevében.
2018. november 12., 09:05
A megye I.-ben játszó Sipőcz Tamás a pályán esett össze.
2018. szeptember 26., 19:09
Ebben az ügyben nyomoz az OLAF is.
2018. szeptember 10., 11:47
2015 óta csúsznak a gyártás beindításával.
Most tették le az alapkövét az 57,5 km-es szakasznak.
De a csornai főtörzs túljárt az eszükön.
Egy árokból kellett kimentenie a rendőröknek egy idős nőt Csornánál
3000 éves település és temető nyomaira bukkantak a régészek.
2015. december 28., 15:03
Úgy volt, hogy nem kell fizetni Győr és Csorna között, de péntektől még sem lesz ingyen az út.
2015. december 15., 20:22
Egy sorompó nélküli vasúti átjáróban történt a baleset kedd este. A sofőr lassítás nélkül hajtott a sínekre.
A kocsiban egy férfi és egy nő, valamint egy 15 és egy 6 éves gyerek utazott.
A csornai nyugdíjas fél nap alatt megoldotta az belvízproblémát.
Szerződést kötött a Hantech a Welgerrel.
Nem tudni, hogy került a foktői vízbe a kocsi.
2013. szeptember 16., 12:00
Gázt égetnek, hatalmas lángoszlop jelent meg.
Az M85-ös gyorsforgalmi út Győrtől Csornáig épül.
A 85-ös és 86-os főút alatti szennyvízcsatornát újítják fel hétfőtől, elterelik a kamionokat.
Kétszer hét kilométer gyorsforgalmi út és Csorna keleti elkerülője 2015 nyarára lehet kész ennyiért.
Meglepetésre nagyjából a városok fele mondana le iskolája működtetéséről. Az Index birtokába került listán nemcsak kistelepülések szerepelnek, a nagyobb városok fele is szabadulna komplett intézményrendszerektől.
Ötven diáknak és tanárnak kellett elhagynia éjjel a kollégiumot, mert felrobbant az egyik kazán.
2012. szeptember 30., 12:00
Nem mindenkiből lehet köztársasági elnök, de sikeres és boldog ember igen - mondta.
Az okleveleket hagyományosan augusztus 20-án adják át, de az államfővel kivételt tesznek.
Neki is csak könnyű sérülései vannak.
A vád szerint a büfés nem rögzítette a focikaput, ami rádőlt egy gyerekre, és a halálát okozta.
Győr-Moson-Sopron megyében hajtott a sínekre egy autó. Két ember túlélte a karambolt.
A 13,5 milliárd forintos beruházással 160 munkahelyet teremt a svájci cég és beszállítókat is vár.
A csonttöréssel véget érő csornai iskolai verekedésért felfüggesztett fogház járt.
A Tesco nem az önkormányzattól, hanem egy közbeiktatott ingatlancégtől vehette csak meg a telket.
A 14 éves fiúra egy egykorú és egy két évvel idősebb iskolatársa támadt rá.
Balogh Csaba a számvevőszékes zsaroláson akadt ki.
2010. augusztus 2., 13:50
Csornán tenyérnyi helyen boldog punkfesztvált tartottak kannás borral, sült kolbásszal és a Rózsaszín Pitbull-lal. Nincs hányásban fekvés.
Alig egy órára kellett lezárni az 1-es főutat Győrnél a szombat reggeli baleset miatt.
Egy megosztó csoport miatt kettévált a szervezet, megbénítva a helyi Fidesz működését.
Szerződéses jogviszonyban, teljes munkaidőben munkába állt egy kardiológus szakorvos.
Az ÁNTSZ korábban azért függesztette fel az osztály működését, mert nem foglalkoztattak kardiológus szakorvost. Nem sikerült a hiányt pótolni.
Húsz éve tervezik az osztrák határral párhuzamos M86-ost, még ma sem tudni, elkészül-e 2020-ra.
2009. december 11., 10:02
A rendőrség szerint a csornai fürdő vezetője, a főmérnök és a büfés okolható a gyerek haláláért.
2009. november 23., 12:30
Csorna új képviselője a helyi elkerülőút keresztülverését, az új nyolcadik kerületi polgármester pedig a bűnözés visszaszorítását ígérte.
2009. november 22., 19:00
Este 7-kor zárták az urnákat a két időközi választáson, Csornán a második forduló is érvénytelen lehet.
2009. november 22., 08:01
Csornán parlamenti képviselőt, Józsefvárosban és Zalalövőn polgármestert választanak.
2009. november 20., 15:02
A vasárnapi időközi választáson dől el, be tudják-e tölteni Áder János parlamenti helyét. Józsefváros közben az új polgármesterről dönt.
Érvénytelen az időközi választás első fordulója, két hét múlva újra szavaznak Áder János mandátumáról.
Vasárnap tartják a ciklus utolsó parlamenti időközi választásának első fordulóját.
A fenyegetőnél robbanószert nem találtak, csak egy öreg írógépet, amivel levelet írt.
2009. augusztus 11., 17:08
Két hónapja itt dőlt focikapu egy ötéves gyerekre, aki meghalt. Az üzemeltetők eltűntek.
Valószínűleg nem volt rögzítve az a focikapu, ami egy héttel ezelőtt ráborult az ötéves kisfiúra.
Az orvos a műtét előtt azt mondta a páciens fiának, hogy rutinműtétről van szó, nem lesz semmi baj.
A csornai középiskolásoktól 2880 forintot kért a Magyar Közút Zrt., mert érintették a 85-ös utat.