14 találat az Indexről, és a környékéről.
Nem a mozikban fogják bemutatni, hanem Netflixen.
Azért jól érezte magát az Eurovízión a magyar induló, de nagyon elfáradt.
...sőt, még csak nem is abnormális, ízlésromboló, vagy fura. Steiner Kristóf elmondja, miért.
A kiírás szerint ki kéne zárni, de az MTVA máshogy döntött.
2013. december 11., 19:41
A Dal zsűrije kiválasztotta azt a 30 előadót, akik januártól a nemzetközi szereplésért versengenek.
Míg az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntője zajlott, a magyar induló szabadtéren lépett fel.
Az énekesnő is indul a jövő heti malmői Eurovíziós Dalfesztiválon, dalát igazi nagyágyúk írták.
A tervező korábbi antiszemita viselkedése miatt az állami televízióban nem lehet a ruháit mutogatni.
Hiába próbálkozott be a stylist, az Izraeli Rádiós-és Televíziós hatóságnál nem ment át a designerruha, melyben a 'helyi Adele-ként' emlegetett énekesnő fellépett volna Malmőben.
Legalábbis ezzel vádolják most Radics euróvíziós dalának szerzőit.
Az otthontalanokból álló Underdog zenekar nagy reményekkel indult neki a versenynek, de nem jutottak be.
Ugyanakkor tegnapi kifakadásáért is elnézést kért.
Minden politikai fogoly szabadonengedését várja a német kormány Azerbajdzsántól.