7 találat az Indexről, és a környékéről.
Minden idők legnagyszabásúbb kísérletére kerül sor Nagy-Britanniában.
Robert Fico tervei szerint rövidebb lenne a hét, de hosszabb a munkanap.
A kurzarbeitprogramon keresztül eddig 125 ezer dolgozó fizetésébe adott bele a kormány.
Kiderült, pontosan melyik területre mennyi pénz jut, és hogy áll eddig a megvalósítás. A kormány úgy számol, már több tízezer munkahelyet sikerült megmenteni.
Több ponton változott az alig két hete bejelentett kurzarbeit, de még így is maradnak kérdések. A program így több cégnek lehet vonzó, a dolgozók viszont kevesebb pénzt kaphatnak.
A portál birtokába került kormányzati anyag szerint havi átlag 64.5 ezer forintos támogatással tervezték a programot.
Azt még nem tudni, az állam mennyivel segíti ki a bajba került dolgozókat. Viszont az biztos, hogy a magyar kisker láncoknak is fizetniük kell a járványalapba.