14 találat az Indexről, és a környékéről.
Az izzó napsütés semmit és senkit sem kímél.
Dél-Koreában ingyen javítják a hibás tévéket.
2019. november 28., 06:07
A korai Ecoboost motorral szerelt C-max részt vett a visszahívási akción, később kétszer kért egy kis hűtőfolyadékot, most pedig javíthatatlan.
A túlmelegedésből nemcsak teljesítményromlás, hanem komoly meghibásodás is származhat, ezért nem szabad félvállról venni.
Egy füstölő iPhone-akkumulátor miatt kellett körülbelül ötven embert kimenekíteni.
2017.06.14. 17:37 Módosítva: 2017-06-16 11:44:06
A 650 lóerős Corvette Z06-nak minden emberi számítás szerint a pályanapok rémének kéne lennie, de csak negyed óráig bírja.
Túlmelegszik, lelassul, hamar lemerül, égeti a zsebet. Mit tehetünk a telefonunk egészségéért?
A Magyarországon eladott iPhone-ok közt is lehetnek hibásak. Ingyenes a csere, sőt, pénz is visszajárhat.
A Microsoft levelezőrendszere 16 órát állt, mert egy frissítés túlmelegítette a szervereket.
Tíz perc alatt közel 50 fokra forrósodik, a vevők háborognak, az Apple szerint minden rendben.
2011. augusztus 19., 19:21
A belga Pukkelpopon két éven belül heten vesztették életüket, ezzel hirtelen nagyon veszélyesség vált a fesztivál, de nem annyira, mint egy amerikai fesztivál, ahol szinte minden évre jut haláleset.
Egy fiún szivacsmintázatú bőrelszíneződés jelentkezett, egy lánynak foltos lett a lába a laptop hőjétől.
Elég tíz-húsz perc a napon, és az Apple táblagépe pánikszerűen kikapcsolja magát.
A Lipcsébe tartó gép hajtóművei túlmelegedtek.