Egyre több Kárpátaljáról érkező roma menekült fordul vissza Ukrajnába
Hozott változást a több mint 50 éve elfogadott világnap? Ennek jártunk utána.
Hozott változást a több mint 50 éve elfogadott világnap? Ennek jártunk utána.
A kiállítás személyes hangon megszólaló hősei a kastély egykori lakóit idézik meg, főúri tradíciókon keresztül kalauzolják végig a látogatókat.
Plakáton üzen az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
Két év után ismét módosulnak az érettségizők számára az előírások, idén már szóbelizniük is kell a diákoknak.
Mérhető gazdasági ösztönző hatást várnak az új fizetőeszköztől.
Több mint két hete folyik a vörösiszapos víz a folyóba.
Ugyan csak február végén kezdődött az orosz–ukrán háború, már most látható, hogy a magyar turizmust alapjaiban rázhatja meg a konfliktus.
Az elkövetkező hetekben a válságkezelés legégetőbb problémáiról beszélt a karitatív szervezet alelnöke egy lapinterjúban.
A háborúban mindenki veszít, mondja az Amerikába emigrált pszichológus, aki szerint fontos megőrizni a reményt.
Döntésüket az orosz–ukrán háború következtében kialakult rendkívüli helyzettel magyarázzák.
Utoljára 2007 augusztusában volt ilyen magas az infláció.
A munkavállalók negyede évente vált munkahelyet, minden második dolgozó gondolkozik a váltáson – derül ki a Jófogás felméréséből.
A felújítási projekt nem csúszik emiatt.
Ma döntenek Áder János utódjáról, a kormánypártok Novák Katalint jelölték a posztra, az ellenzék Róna Péter közgazdászt.
Megugrott az építőipari vállalkozók száma, akik idő előtt állnak odébb.
A külügyminiszter úgy véli, ha az ellenzék kezében lenne az irányítás, veszélyben lenne Magyarország.
A DK elnöke szerint a kormánypártok minden mondatában szerepel, hogy Gyurcsány, Gyurcsány, Gyurcsány meg Gyurcsány.
Drága mulatság lehet a késedelem.
Jövő héten folytatják az egyeztetéseket, akár harminc-negyven százalékos díjemelés is jöhet.
Számos visszaélést tapasztaltak az elmúlt időszakban a fővárosban.
A hétfőtől megszűnő kötelező maszkviselés a kórházakra továbbra is érvényes marad.
Rendben célba ért a Magyar Vöröskereszt egytonnás segélyszállítmánya Beregszászra, az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezetéhez.
A következő napokban még háromezer fő utazását segítik.
Az orosz–ukrán háborúnak csak vesztesei lesznek – nyilatkozta a házelnök.
Az egykori közmunkás, aki nem vágyik budai villába, parlamenti képviselővé válhat.
Pölöskei Gábornéval, a szakképzésért felelős helyettes államtitkárral beszélgettünk.
Soha nem látott mértékben nő a műtéti beavatkozások száma.
Az éjszakába nyúló botrányos közgyűlés után egymást hibáztatja a két oldal.
Helyszíni riport a Krakkó romatelepről.
Új albumról, hitről és vallásról kérdeztük az Anima Sound System vezetőjét.
A tatabányai Mésztelepi gettóból bármelyik nap kiköltöztethetik a lakókat.
Az év polgármesterével, Balaicz Zoltánnal beszélgettünk.
A kórházi főigazgatóság otthoni munkavégzést kér a dolgozóitól.
A végveszélybe került Alföldvízről és a 2 milliárdos pandémiás mínuszról is beszélgettünk Békéscsaba polgármesterével.
A közel ötvenezer férőhelyre dupla ennyien pályáznak. Körkép.
Küzdenek a hálapénz ellen, most mégis levelet írtak egyik orvosuk miatt. egyik orvosuk miatt.
Súlyos betegség után, életének 85. évében halt meg.
A rövidített időtartamú képzéssel a cél, hogy vonzóbbá váljon a pedagógusi pálya.
Két első évfolyamos osztály lehetett a gócpont.
Szentgyörgyvölgyi Péter elfoglaltságai miatt nem megy el a vizsgálóbizottság ülésére.
A távozás okairól a kuratórium elnöke és a felügyelőbizottság is szűkszavúan nyilatkozott.
Elbocsátják őket, ha nincs alapos indokuk a vakcina elutasítására.
A roma kapcsolatokért felelős kormánybiztossal beszélgettünk.
A magyar légierő színeiben repül, de nem magyar parancsnokság alá tartozik.
A februári házkutatás és az SZFE-n kialakult helyzet miatt költözik Amerikába.
Mottó: A krumplileves legyen krumplileves!
Folytatja az országjárást a DK elnöke.
Szeptember 18. és 26. között lehet szavazni.
A főpolgármester szerint a kormány félti tőle a hatalmát.
Cserhalmi Györgynek írta utolsó levelét Latinovits Zoltán, ebből kiderül, utolsó nap jobban érezte magát.
A program pontos forgatókönyv és protokoll szerint zajlik.
Bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program.
Koronavírus a világban – az Index hétvégi hírösszefoglalója.
Minden eddiginél kedvezőbbek a feltételek.
Az esztergomi lakosok szerint az érseki város nem tudott megfelelően profitálni a NEK 2020-as rendezvényből.
A hangoskodást torolta meg.
Borús jövőkép rajzolódik ki a zsákfalvakkal kapcsolatban, de megoldás lehet idővel a falusi csok.
A plusz két hét haladék ellenére is sokan elhagyják az egészségügyi pályát.
Az Áldott Kereszt Egyesület cigány keresztjét már több pápa is megáldotta.
Ismerkedés a szakma ágazataival, a legmodernebb berendezésekkel, módszerekkel, jogi szabályokkal.