Már megjelenésük előtt lenyomhatja az új konzolokat az AMD új videókártyája
A Big Navi kártyák ugyanazt az architektúrát használják majd, mint az új Xbox és PlayStation, de lehet, hogy előbb kerül a polcokra.
A Big Navi kártyák ugyanazt az architektúrát használják majd, mint az új Xbox és PlayStation, de lehet, hogy előbb kerül a polcokra.
Bővíthető belső memóriával érkezik majd a Sony új generációs konzolja, a számítási kapacitása kisebb az új Xboxénál, de a fejlesztők szerint ez nem baj.
Négyszer olyan erős lesz, mint az Xbox One, és 8k-t és 120 fps-t is tud majd.
Elképesztőek a fények és árnyékok, de még így is nagyon szögletes a kockavilág.
A Cyberpunk 2077-ben is szereplő színész volt a cég videojátékos bemutatójának egyik nagy attrakciója. Ezzel együtt a Microsoft egy ötlettelen termékbemutatót villantott, és inkább erőből oldaná meg a konzolháborút.
Erősebben, gyorsabban, magasabbra. 8K felbontásban, SSD-vel felturbózva, sztárjátékokkal. Csak azt nem tudjuk, mikor, és mennyiért.
A cég főnöke új, relatíve olcsó grafikus csipet jelentett be a CES-en, ami tömegekhez juttathatja el a minden eddiginél látványosabb játékokat.
Az SSSS algoritmussal valós időben lehet olyan trükköket megjeleníteni, amivel a filmes cégek számítógépei képkockánként fél órát küzdenek.
Az Intel konferenciáján az új Quake-kel mutatták be, mire képesek a jövő áramkörei.
Egy lépéssel közelebb a sci-fihez: amerikai tudósok metaanyagokkal mikrohullámok számára láthatatlanná tettek egy gyűrűt. A sajtó máris Harry Potter köpenyéről álmodozik, a tudósok óvatosságra intenek.