Érdekes szerkezetet dobtak a piacra, amivel a repülőgépen történő alvást könnyítenék meg

A tervek egyszer valóra válnak?
Elszámolhatta magát az RTL, de valahogy pluszosra kell kihozni a mérleget.
Nincs semmi köszönet a forgalmi adatokban.
A külügyminiszter úgy véli, az ország délnyugati részében is több beruházást kell létrehozni.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Az ügyben nem indul vizsgálat.
A kutató díjaiból nyílt kiállítás Budapesten.
Nem csak a saját egészségünkre, a Földére is koccinthatunk!
Eltűnése előtt még azzal fenyegetőzött, hogy halálra drogozza magát.
Roppanó sercli, kicsorduló pisztáciakrém, tíz ujjon nyomot hagyó ragacsos kakaó, porcukorhintés és kardamom – a budapesti kézművespékségek legjavából válogattunk.
Mi a közös bennük? Első ránézésre semmi. Valójában mindhárom pont olyan helyzetre kínál megoldást, amire gyakran szükség lehet. 3 autó, 3 alkalom és hozzá 3 kompromisszumentes választás, miközben akár spórolhatunk is. Cikkünkben megmutatjuk, mikor mi lehet a jó döntés.
Támogatott tartalomTöbb millió magyart érint a változás.
Több mint 35 tonna szemetet szedtek össze a nepáli hegyekről.
A skodás próbálta elkerülni az ütközést, de már késő volt.
A kormányfő Magyarország leghűségesebb japán befektetőjével tárgyalt.
Hatodik részéhez érkezett az Index és a Magyar Telekom saját gyártású sorozata. Kattintson a lejátszáshoz!
Azt is megtudtuk, mennyire lennénk gazdagok, ha már a kezdetek kezdetén beleharapunk az almába.
Hozzá tartozik majd a kkv-stratégiával összefüggő feladatok megvalósítása.
Távozik a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványtól.
A kormányzó ki akarja őket tiltani.
A jelszómegosztás újabb és újabb hullámokat ver.
Az elfogyasztott gázt nem mindig az aktuális áron vásároljuk.
Úgy véli, hogy nemzetbiztonsági kérdés az elnök egészségügyi állapota.
A Lea Otthonban jártunk ahol elmondták, milyen segítséget kaphatunk.
A megállapodás lényege Kína dominanciájának visszaszorítása.
Angela White a legjobban kereső pornósztárok egyike.
Fotó is készült a kigyulladt roncsról.
Majdnem őt is meglincselték a Capitolium ostromakor.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
A tűzoltók nehezen férnek hozzá a tűzhöz.
A főszerkesztő egy brit konzervatív lesz.
A világ összes fluoreszkáló rózsaszínjét felhasználtak a forgatáson.
Hezitált, hogy elfogadja-e az elismerést.
Moszkva helyett Budapesten gyűlnek össze Európa zenei szakemberei.
Léna már korábban döntött arról, hogy énekelni kezd.
Ha teljesítményben nem is, időben sokat ellógnak azzal, hogy rágyújtanak.
A katalánok elnöke hétfőn találkozott is az argentin klasszis édesapjával és menedzserével.
Már csak az a kérdés, a londoniakkal is dűlőre jutnak-e a „királyiak”...
Ugyan a játékosok egy része még nem érkezett meg, Telkiben most is remek a hangulat.
Nem tudták kihozni a sodrából a magyar válogatott játékost.
A magyar junior-válogatott szövetségi edzői posztját hagyta ott Vas Márton.
Nem gondolnánk, hogy mérgező lehet ez az ártatlannak tűnő jószág! Elmondjuk, milyen tünetekre figyelj, ha kutyád találkozik vele.
Első hallásra viccnek gondolnánk, de tényleg nehézséget okoz sok macskának. Elmondjuk miért!
Ezekkel bátran megkínálhatod kedvenced, nem árt neki.
Még csak 19 éves, de már többször bántalmazták férfiak.
Megakadályozhatta volna a holokausztot?
A most börtönbe vonuló egykori Theranos-vezér csalással megszerzett vagyona mára teljesen elapadhatott.
A most börtönbe vonuló egykori Theranos-vezér csalással megszerzett vagyona mára teljesen elapadhatott.
A leghosszabb Defenderrel a királyi családból nyolcan is mehetnek vadászni, a fácánokkal viszont kár lenne összekoszolni a csomagtartót.
Visszagörgetve a NAV oldalán azt is megtaláltuk, hogy melyik akció során szerezték a kocsit.
Józsefnek elege van a renitens, a szabályokat tudatosan megszegő autósokból és önérzetes tilosban járókból.
Az Aygo X a legrosszabb trendek szüleménye, stílusával és karakterével mégis levesz a lábadról.
Amennyiben végigtippeled a 12 kérdéses kvízt, az elküldése után azonnal megtudhatod!
Amerikai-magyar koprodukció Sztálin életéről
Ľudovít Ódornak nem lesz elég ideje Bajnai Gordon szerepe eljátszásához.
Új ételek kipróbálásával turbózhatod fel a vasraktáraidat.
Bár számos negatív babona kapcsolódik ezekhez a madarakhoz, mégis az állatvilág egyik legintelligensebb képviselői.
Túrázni indulsz? Ezeket az appokat töltsd le!
Júliustól a szennyező többet fog fizetni a hulladéka elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért és újrafelhasználásáért.
A Székelyföldön élő Ilyés Ágota orvos és hobbipék. Kovászos kenyereit virágokkal és gyógynövényekkel is ízesíti.
Ha nem teszünk semmit, a széleskörű erdei ökoszisztéma szolgáltatások a 21. század végére átlagosan 15-23%-kal csökkenhetnek Európában.
Hasznos tippekkel mutatjuk meg, mire érdemes költenünk, ha felújításba vagy korszerűsítésbe kezdünk.
Sikeres nemzetközi devizakötvény-kibocsátást hajtott végre az MVM Zrt. csütörtökön, ami az MVM csoport zöld beruházásainak megvalósításához járul hozzá.
Cél, hogy az eddigi 50 százalékkal szemben csupán a begyűjtött hulladék 10 százaléka végezze hulladéklerakóban.
Összefoglaljuk, hogyan igényelhető a CSOK a mozaik családok esetében. Az igénylés kulcsa a kizárólagos felügyelet. Mutatjuk a lehetőségeket!
A szállítás, raktározás, a kereskedelem, valamint a közigazgatás teljesítménycsökkenése egyaránt hozzájárult az alacsonyabb volumenhez.
Pozsgai Barbarával beszélgettünk a zuglói ingatlanpiacról, a bizalmi viszonyról, valamint az évtizedes helyismeret fontosságáról.
A támadó már megérkezett Párizsba, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.
A PSG-től távozó támadó csak 2024-ben akar majd tárgyalni a szaúdi ajánlatról.
Egykor Puskás Ferenc kezei alatt is játszott.
Télen nem sikerült megszerezni, most közeledtek az álláspontok.
A Vörösök szerint "rablás" a 24 éves játékos kivásárlási ára.