„Hazudik!” – Vádolta meg az oltárnál a Házasság első látásra vőlegényét a menyasszony barátja
Évente ezermilliárdok múlhatnak azon, hogy az állam hol keresi a pénzt.
Nőtt a rá nehezedő nyomás.
Évekig diktátoroknak dolgozott, a nevét eddig senki sem ismerte, elképesztő karrierjének függőségei és az FBI vetett véget.
Kijev lépéseitől függ minden.
Jöhet atomháború, halálos világjárványok, szupervulkánok, pusztító aszteroidabecsapódások és bénító napviharok.
Hét gyereket és három felnőttet kórházba kellett szállítani.
Egyes korlátozások már péntektől érvénybe lépnek.
Több esetben már zajlik a nyomozás.
Nyomatékosan kérik a betegeket: a kezelést semmiképpen ne hagyják abba önhatalmúlag.
A „Fehér Farkas” lecsapott.
A rapper Magyar Péter „őrjöngéséről” és a Szijjártó Péterrel közös fotójáról is beszélt.
Mutatjuk a részleteket.
Egyetlen gleccseromlás elég a bajhoz.
Megnéztük mennyire könnyű ma háziorvost találni Magyarországon.
Az előző miniszterelnök internetes kommunikációjáért egy Kaminski Fanny által vezetett cég felelt.
A szakemberek dolgoznak.
Közérdekű adatigénylés cáfolta a kormányfő állítását, hogy a jármű amúgy is felszállt volna.
Utána elment templomba is, és egy lottószelvényt is vett.
Nyolc év után kerül le a képernyőről.
Két betegellátás között gyakran sütött palacsintát kollégáinak.
Megtorlásra készülhetnek.
Bóna Szabolcs szerint az OTP-vezérnek továbbra is lehet ráhatása a kuratóriumra.
Az ügyvéd szerint a volt miniszterelnöknek keze nyoma egészen biztosan kimutatható az aranykonvojügyben.
Minden forint itthon hasznosul.
Az illegális termékek ma már egész Európát érintő, komplex gazdasági és közbiztonsági kihívás.
A sikertelen mentesítésnek következményei lehetnek.
Hiába a biztató rehabilitációs munka, nem akar kockáztatni a csapat.
Felfoghatatlan összegek röpködtek a futballistákért.
Több mint egy hónapja nem tudott edzeni.
A magyar kalapácsvető Európa-bajnok lett augusztusban.
Akciófilmbe illő jelenet az A1-es autópályán.
Nem esett messze az alma a fájától.
Megérkezett a vészjelzés.
További két autó is lángra kapott.
Az államfő az új legfőbb ügyész személyének kiválasztása kapcsán fogadta az elnököket.
Így védekezzünk, hogy ne legyünk áldozatok! Nyakas Gábor kutyaviselkedési-szakértő mondja el a tudnivalókat kutyatámadás esetén.
A macskák között is meglepően sokan akadnak, akik szívesen erednek egy eldobott játék után, majd visszaviszik azt a gazdájuknak.
Kiderült, hogy még annál is érzékenyebben reagálnak kedvenceink az emberi érzelmekre, mint azt korábban hittük.
Három hónapig tartott az ostrom, melynek egy leleményes hadicsel hozta meg a sikerét.
Számos szuper ingyenes eseménnyel indul az ősz.
Vannak balesetek, amelyeket örökre megőriz az emlékezet, minimum elrettentő mementó gyanánt.
Három különleges fogás is készül, amely kizárólag itt lesz elérhető.
Egyike Budapest világörökségi helyszíneinek.
Egy világsztár nem csupán azért kerül a reklámba, hogy az ismertségét „kölcsönadja”. A cél, hogy a személye köré érdekes történetet építsenek.
Van viszont női méhet formázó plüssjáték és „okos védelem”. De akarjuk-e mindezt az arcunkba tolva látni?
A cégek azt próbálják megoldani, hogyan lehet több AI-eszközt és ügynököt egyetlen, összefüggő munkafolyamatba szervezni.
A Google az új szabályozást a bizalom kérdésével köti össze. Gyorsítják az AI terjedését, egyben láthatóbbá teszik, amikor a reklámon ügyködött.
Volt, hogy egy vezérigazgatói válasz előtt is Várhegyi Attila jóváhagyását várták, miközben hivatalosan nem tartozott a közmédia vezetői közé.
Mintegy 300 méternyi rézkábelt loptak el a madridi F1-es pályáról alig két héttel a futam előtt. A szervezők már van a vészforgatókönyvük is.
Újabb hírek láttak napvilágot a VW-csoport lehetséges gyárbezárásaival kapcsolatban.
Különleges magyar hirdetés terjed a neten: 320 ezer forintért árulják a BYD-666 rendszámot, amelyhez ajándékba jár egy friss műszakis Maruti 800-as.
A sovány disznó vágta talán elmaradt, azonban a büntetés nem.
Isack Hadjar kihagyja a Forma–1-es Olasz Nagydíjat, helyére Liam Lawson ül be a Red Bullba. Max Verstappen sem vesz részt a pénteki első szabadedzésen.
Vádat emeltek egy nő ellen Debrecenben, aki bosszúból felgyújtotta párja autóját. A tűz átterjedt két másik járműre is, 1,8 milliós kárt okozva.
Egy ideje már mondogatják, hogy érkezik az elektromos Range Rover. Most bemutatták.
Red Bull-szerződéshosszabbítás ide vagy oda, folytatódik Max Verstappen és a Mercedes közös története. Újra GT3-as autóval versenyezhet a világbajnok, akár még az idén.
A korábban az Egyesült Államokban történt esetekkel kapcsolatban a közelmúltban derültek ki részletek.
Olvasónk Kia Vengával vagy Hyundai ix20-szal szemez, de a motorok és a váltók kérdésében nem biztos.
Egy részeg alak megkívánt egy Opelt a dohánybolt előtt, ezért úgy döntött, hogy megszerzi.
A MotoGP-világbajnok Fabio Quartararo egy ritka, mindössze 50 példányban gyártott McLaren 750S Le Mans-i kiadást vett át Barcelonában.
A rolleres férfi megsérült, miután egy autós nem adta meg neki az elsőbbséget, és elütötte.
Eladó egy fantasztikus Toyota Celica GT-Four az ikonikus Castrol-dekorral, és nagyon kéne.
Bár az összeolvadás elmaradt, a Honda és a Nissan együtt fejleszti a jövő elektronikus rendszereit. A szövetséghez a Mitsubishi is csatlakozhat.
A D-vitamint sokan megfázások elleni pajzsként is szedik, ám egy több ezer fős klinikai elemzés megkérdőjelezi, hogy valóban védelmet nyújt-e a napi pótlás a légúti fertőzésekkel szemben.
A gyaloglás többek között a szív- és érrendszer, az izmok, az ízületek és a mentális egészség szempontjából is üdvös lehet, rendszeresen végezve pedig további előnyökre is számíthatunk.
Az agy egészségének védelme nem egyetlen módszeren múlik, életmódunk szinte valamennyi területén tehetünk valamit azért, hogy minél jobban működjön. Mutatjuk, hogyan.
A középkorú nőket érintő hormonális átalakulás a szív- érrendszer, az agy és a csontok egészségét is befolyásolhatja. Mutatjuk mit lehet tenni a helyzet javítása érdekében.
Fájdalmas vallomást tett a TV2 Házasság első látásra című műsorának szereplője, Moritz Anastasia: a korábbi párkapcsolataiban fizikailag is bántalmaztak.
Szerdán állt bíróság elé rágalmazás és becsületsértés miatt Molnár Áron. A színész-aktivista ellen a fóti gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila tett feljelentést. A felek szerdán találkoztak a bíróság előtt, rögtön kisebb balhé alakult ki.
Napra pontosan 340 évvel ezelőtt, 1686. szeptember 2-án foglalták vissza Budát az Oszmán Birodalomtól. A magyar történelemben a végső ostrom utolsó napja fordulópont, de vajon hogyan él ez az emlék az átlag törökökben? Itteni török giroszosokat kérdeztünk.
Igazi lúzerek azok a betörők, akik egy héttel ezelőtt surrantak be egy budapesti lakásba. Persze, akkor még minden bizonnyal az élet, de legalábbis az alvilág császárainak gondolták magukat, hiszen busás zsákmányhoz jutottak, ám azóta kiderült, hogy náluk jóval nagyobb befolyással rendelkező „vállalkozók” ügyeibe ütötték bele az orrukat.
Egy ismeretlen számról érkező hívás során gyakran hallhatjuk a kérdést: „Hallanak engem?”. Az automatikus válaszunk, az „igen”, ártatlannak tűnik, mégis számos rémhír és figyelmeztetés kering arról, hogy ez a szó csalók kezébe kerülve komoly problémákat okozhat. A történet szerint a csalók rögzítik a választ, majd azt manipulálva bizonyítékként használják fel, hogy jóváhagytunk egy vásárlást vagy tranzakciót. Bár a jelenség mögött valóban létező csalási módszerek állnak, a helyzet nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan gondolják.
Gombos Edina és férje, Alberto Costafreda 2015-ben költöztek az Egyesült Államokba, miután hosszú éveken át Magyarországon éltek, ahol két gyermekük is született. Bár mindketten új életet kezdtek Amerikában, Alberto, aki kubai származású, különösen erős kötődést érez Magyarországhoz, és gyakran emlegeti honvágyát.
Kisó, azaz Kiss Orsolya és Haraszti Ádám több mint egy éve alkotnak egy párt, ám a kapcsolatukat eddig nem verték nagy dobra. Most először meséltek a szerelmük történetéről, amely egy horvátországi nyaralás során derült ki a nyilvánosság számára is, amikor közös fotókat osztottak meg. Elárulták, hogyan ismerkedtek meg.
Van valami különleges a szeptemberi napokban, de 2026. szeptember 2. igazán kiemelkedik a csillagok állása szerint. Ezen a napon Lilith közvetlen mozgása olyan energiákat szabadít fel, amelyek három csillagjegy számára különösen szerencsés és boldog időszakot hoznak. A Bika, a Rák és a Mérleg szülöttei most igazán érezhetik, hogy az univerzum nekik kedvez. De miért pont ők? És mit tartogat számukra ez a nap? Nézzük meg közelebbről!
Heves vitát váltott ki a közösségi médiában egy magyar édesanya beszámolója. A fiát és annak három barátját egy Krk szigeti, zsúfolt étteremben vacsoraidőben állította fel és küldte el a pincér, amikor kiderült, hogy főétel helyett csupán négy adag palacsintát rendelnének. Az ügyben megkérdeztük a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletét is, s kiderült, létezik-e egyáltalán jogilag „minimális fogyasztás” a mediterrán vendéglátásban.
Az, hogy a híres séf megszállottan műveli a szakmáját, nem újdonság: süt, főz, szervez. Arról azonban kevesen tudnak, hogy van Budán egy mesebeli kert, amit a saját pénzből épít-szépít, hogy a kerületi iskolásoknak, az ismerősöknek és ismeretleneknek biztosítson kikapcsolódási lehetőséget. A legtöbbjüknek ingyen.
A leárazásokkal sok pénzt spórolhatunk, de nem minden akciós termék jelent valódi jó üzletet.
A szerelemnek nincs lejárati ideje: ezt azok a világsztárok is bizonyítják, akik 50 felett találták meg életük párját.
A „showmance” kifejezés olyan sztárrománcot jelöl, amely két, ugyanahhoz a produkcióhoz kapcsolódó híresség között szövődik a nyilvánosság előtt.
Fáradtság, fejfájás, hasi panasz? Néha a gyümölcscukor a ludas.