121 ezer fiatal jövője dől el ezekben a percekben.
121 ezer fiatal jövője dől el ezekben a percekben.
Szurkolók rohantak a pályára, az argentinok a 106. percben egyenlítettek, két órával később mégis kikaptak.
Öt tipp, mire érdemes figyelniük a diákoknak a lakásbérlésnél.
Pedig Orbán Viktorra még várni kell.
A válasz csöppet sem megnyugtató.
Az egész országban összecsapások vannak a rendőrök és az egyetemisták között.
Minden perce varázslatos ennek az új filmdrámának.
Mindegy, hogy túlélik-e Ukrajnát, vagy sem.
Egy vonat és egy személyautó ütközött egymással szerda este.
Igazak-e a városi legendák a „bűnözés sújtotta” Havanna lakótelepről? Egyáltalán, miről kapta a nevét? Szerzőnk, aki ott nevelkedett, utána járt.
A kávé, ahogy általában ismerjük, forró és fekete különböző tejes megoldásokkal, azonban az utóbbi évtizedben ez a kép meglehetősen kiszélesedett. Kvízünkkel most tesztelheti, ön mennyire járatos a kávétrendekben!
Támogatott tartalomA bálnatámadásról felvételt készítő testvérpár mentette meg a hajósokat.
Zajlik az élet Tusnádfürdőn.
Erre még nem volt példa.
Tavaly is épp így szervezte a találkozót.
Testkamerás felvételek láttak napvilágot.
Az Egyesült Államok vezetője gyakorlatilag felelősségre vonás nélkül indíthat háborút.
Nem mindennapi látvány fogadta a látogatókat.
Van egy sportág, amelyben a női csúcs még a férfiak legjobbját is felülmúlja.
Évről évre bizonytalan a rendezés, viszont ha elveszítjük, lekerülünk a nemzetközi térképről.
A betegséget nem kezelik másként, mint bármely más légúti megbetegedést.
Multisporteseményen zajlik a tesztelés, általában húszéves kifutással.
Első számú férfi teniszezőnk kiemelte, adogatásait egyre jobban érzi, mint az utóbbi időszakban.
A világörökségi helyszín hatalmas megújuláson esik át.
Bármilyen frivolan hangzik.
Sportolók, művészek és influenszerek is ringbe szállnak.
A programhoz az ország minden részéről csatlakoztak.
A gazdasági szféra legjava ül a zsűriben.
A hiba elhárítása több órát vesz igénybe.
Hogyan szerezzük vissza a sikeres társadalmi felzárkózás lendületét? Forgács István írása.
Budapesten és az egyetemvárosokban kiadó szobákért is sokat kell fizetni.
A vihar áradást és földcsuszamlást okozott, és csaknem 200 km/h-s sebességgel tart már a következő célpontja felé.
A tűzoltók szabadították ki a roncsok közül.
A valdaji nyári rezidencia Sztálin korából származik.
Közúti ellenőrzés miatt menekült el a vezetéstől eltiltott férfi.
Fizetési felszólítást kapott a kormány.
Fennáll a gyújtogatás gyanúja.
A csimpánzok az állatvilág dánjai.
Döntött a NOB.
Rövid beszélgetésen elevenítették fel a NOB alakulásának történetét.
Egy mozgólépcső okozta a fennakadást.
A brit vezérkari főnök globális konfliktusra számít.
Kilencven éve töretlen Laurens Hammond orgonájának sikere.
Az ENSZ szerint a helyzet rosszabb mint 10 éve volt.
Ezúttal Pumuklit formázta meg a gerillaszobrász, és nem véletlenül esett a helyszínre a választása.
Ezekről a kutyákról nem mindenki tudja, milyen célra lettek eredetileg kitenyésztve
Kint és bent tartott macskák gondozásához is adunk tippeket.
A Nébih új rendszeréhez bármely önkormányzat csatlakozhat.
A neves szexuálpszichológus ledönti a tévhiteket.
Mit tegyek, ha külföldön bajba kerülök?
Mégis minek követjük napi szinten vadidegenek életét?
A szerettünk elvesztésének gondolata Herendi Gábor új filmjének zenéjében is megjelenik.
Szczecinek városa még tavaly augusztusban rendelt öt új Ikarus 120e típusú elektromos autóbuszt.
Eggyel több úton juthatunk el Nyugatra.
A dohányzás visszaszorítása fontos közegészségügyi cél, ennek kapcsán szokott felmerülni az ártalomcsökkentés fogalma. Adódik azonban a kérdés: mégis, mit takar a kifejezés?
Támogatott tartalomVannak dolgok, amikkel fiatalosabb idősek lehetünk.
Nem csak a gyümölcsleveseké a világ, még kánikulában sem!
Nem ő lesz a rovarundorral küzdő emberek kedvenc állata.
Az ESG sokak számára megfoghatatlan, pedig a cégek életében óriási jelentőségű. Ráadásul hazánk két évvel a régió előtt jár.
Az Alpok számos pontja kalandra hív: az osztrák hegyvidék és az olasz Dolomitok egyaránt!
Hogyan érkezzünk meg tudatosan ebbe a vízi csodavilágba? Ljasuk Dimirty új filmje segít megtalálni a válaszokat.
Ausztrián belül váltott csapatot a 24 éves magyar középpályás, aki új együttesétől egy évre szóló szerződést kapott.
Az argentin válogatott sokáig azt hihette, hogy Medina 90+16. percben szerzett góljával sikerült az utolsó utáni pillanatokban pontot mentenie.
Javier Mascherano semmit sem tartott magában a Marokkó ellen elszenvedett szürreális vereség után.
Az ukrán védő ciprusi csapathoz igazolhat, míg a Loki kerete egy korábbi horvát U21-es válogatott labdarúgóval bővülhet.
A Barcelona fiatal védője még sokáig emlegetni fogja olimpiai debütálását, viszont cseppet sem pozitív okokból.
Az ESPN kérte meg olvasóit, hogy rangsorolják az évszázad legjobb játékosait.
Európában először hazánkban tűnt fel újra az aranysakál, melyet a magyar Vöröskönyv szerzői 1989-ben kihaltnak tekintettek azután, hogy az utolsó, hivatalosan…
Egyre több város szenved az úgynevezett túlturizmus miatt, ami nem csoda, hiszen 2024-ben közel 4,7 milliárdan terveznek utazást a világon, ami…
Olaszország egyeurós projektjei és az elnéptelenedést orvosolni hivatott kedvezményes lakásvásárlási ajánlatairól már rengetegen olvashattak, ám arról talán…
Sokan álmodozunk arról, hogy minden magunk mögött hagyva egyszer egy trópusi szigeten pihenjük majd ki a dolgos éveinket.
A recept szerint a finom ízekben süllyedhetünk el.
Habár a magas hegyvonulatok vagy a tengerpartok mentén közlekedő vonatok kétségkívül látványos élményt nyújtanak az utazóknak, a meredek emelkedők, az éles…
A felvételi ponthatárok szerdai kihirdetésével magasabb fordulatszámra kapcsol az egyetemvárosok és Budapest albérletpiaca.
Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan és milyen intézkedésekkel tudhatod biztonságban az otthonodat a nyaralás alatt is.
Budapesten és az egyetemvárosokban a bérlés mellett a vásárlás is jó befektetés lehet.
Két biztosítónál találtunk olyan utasbiztosítást, ami megtéríti a hazautazásod költségeit, ha az otthonodban árvíz, tűz vagy robbanás tesz kárt a nyaralás alatt.
Milyen lehetőségei vannak az árverési vevőnek a jogcím nélküli ingatlanhasználók kiköltöztetésére és a liciten nyert lakás kiürítésére?