Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
Feszült pillanatok az ülésteremben.
A tulajdonszerzés azonban még nem jelent birtokba kerülést.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
A vendégek zokon vették a hazai drukkerek reakcióját.
Ugyanaz a bér, ugyanaz a munka, alacsonyabb képesítés.
A szerelmesek a magánéletük tiszteletben tartását kérték mindenkitől.
Gyúrhatjuk egymást, de nem gyilkolhatjuk meg. Ez a felfogás az igazi szuverenitás alapja.
Összegyűjtöttünk párat azok közül a foglalkozások közül, amelyek már rég eltűntek Budapestről.
A szalámit mindenki szereti. Van aki vékonyan szeli, más pedig vastagon. Van, aki reggelire eszi, míg mások vacsorára. Lehet fogyasztani sajttal, paradicsommal vagy akár magában. De következik ebből bármi a személyiségünkre nézve?
Támogatott tartalomAz a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
Megérkezett a törvényszék álláspontja.
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
Több hiányosság is előjött.
Gyulay Zsolt: Példaként állítják mások elé ezt a munkát.
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.
Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás, valamint kötözködés a Hír TV tudósítójával.
Az idősek megélhetése került a fókuszba a legújabb felmérésben.
A lány felügyeletével a lajosmizsei nő kiskorú gyerekét bízták meg.
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
A nyomozók lezárták az utcát.
A csapatfőnök szerint mérlegelik, mi lenne a legjobb döntés a fiatal versenyző számára.
A 48 csapatos tornának az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada ad otthont.
Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
A miniszterelnök találkozott a nagykövetekkel.
Kereskedőkre csapott le a rendőrség.
A kedvcsináló a nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
Csoda, hogy túlélte.
Még mindig nem került pont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakulásáról szóló ügy végére.
Pierre Gaslyt is diszkvalifikálták.
Az illuzionista Weisz Erik néven született Budapesten, 1874. március 24-én.
Új gazdát keres a közel 6 méter magas, részletgazdag alkotás.
Ahhoz, hogy szoros kapcsolatot alakítsunk ki kutyánkkal, érdemes kiismernünk a jellemét is. Cikkünkben ehhez nyújtunk segítséget.
Többet mond el a személyiségedről, mint azt elsőre gondolnád!
Nem a rossz szagú lehelet lesz az első árulkodó jelzés.
Valóban ő lenne a "jó milliárdos" megtestesítője?
Megelégelte a filmipar övezte szokásjogot és szexizmust
"Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire."
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
Mivé alakul át a világunk?
Mennyire kell félnie a bankoknak a következő években?
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja‑e majd.
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
A rajongókkal és az elvárásaikkal csak a baj van. De néha direkt fel akarják bosszantani őket.
A háttere egy bakteriális gyulladás, ami kezelhető.
Az Eritreával fennálló feszültség ismét kiéleződni látszik.
Több mint 3000 ember gyűlt össze.
A hatóanyag egy olyan növény, amely akár halált is okozhat.
Az eljegyzés óta nagy a csend a pár körül.
A legtöbbet naponta fogyasztjuk, de érdemes tudni, hogy nagy mennyiségben veszélyesek lehetnek.
2025. márciusban is fut a lakásbiztosítás kampány, ami egy jó alkalom arra, hogy olcsóbb és jobb biztosításra válts.
Mutatjuk a jelzáloghitel-elengedés feltételeit az igénylőkre , gyermekekre, illetve a hitelre vonatkozó követelményeket, és az igénylés folyamatát.
2025 januárjában ás februárjában közel 200.000 új hirdetés került fel a a Használtautó.hu-ra, mutatjuk a legnépszerűbb modelleket.
Az áremelkedési tempó különbségei miatt ismét reális lehet egy fővárosi lakásból elköltözni egy agglomerációs településen található házba.
Mutatjuk, mely hiteltípusok alkalmasak önerő nélküli autóvásárlásra, és hogy mi a különbség a lízing és a fedezet nélküli kölcsön között.
A Használtautó.hu GT podcastban Varga Tibor, az Autóvizsgálat.hu alapítója mesélte el, mit néz át egy autón a helyszíni állapotfelmérő.