Vonatimádók új kedvence, egy régi állomásból luxusszállás született
Az amerikai elnök kijelentette: a blokád marad, amíg nincs egyezség.
Mutatjuk a kiszervezett alapítványi birodalom teljes leltárát.
Az oklevelek kiadását is felfüggesztették.
A Fidesz nyílt levélben reagált a miniszter megszólalására.
Feladatuk a Tisza-program költségvetési és adópolitikai célkitűzéseinek végrehajtása lesz.
Már négy éve ígérik, most úgy tűnik, tényleg elkészült.
Egy olasz kutatócsoport tagjai az áldozatok.
Összecsapott az RMDSZ és a román szélsőjobb.
A 26 éves sportoló mellett Zombori Gábor is diadalmaskodni tudott versenyszámában.
Egy roma alapítvány vezetője tett fel kérdéseket.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Nézd mi az az összeg, ami már szembe tűnne a koncertezőknek, ha valaki váratlanul elkezdené csapolni a bankkártyájukat!
Sűrű időszakon van túl a színésznő.
Leengedett ablaknál, az autóból kikönyökölve hasított az úton.
Sőt, a publicista szerint fideszesebb volt a Fidesznél.
Két mérkőzése maradt hátra Majoross Gergely csapatának.
Miközben babyboom van a sztárvilágban, a gyerekvállalással kapcsolatos témák sokakat érzékenyen érintenek.
40 éve halt meg Dajka Margit.
A miniszterelnök nem sokkal korábban egy kérdést szegezett a frakcióvezetőnek.
A zseniális Éric Cantona kungfurúgással intézett el egy huligánt, majd a mennybe ment, és azóta is királyként tekintenek rá.
A gyermek fejsérülést szenvedett.
A támadót a titkosszolgálat emberei megölték.
Megkezdődik a nyári vágányzárak és pótlóbuszok időszaka.
Az angol bajnokság utolsó fordulójában Bruno Fernandes megdöntötte Thierry Henry és Kevin De Bruyne asszisztrekordját.
Több mint kétszer annyi ki nem kényszerített hibát ütött a magyar teniszező, mint riválisa.
„Ha az a rakéta kicsit arrébb csapódik be, reggelre nincs anyám és testvérem.”
Az FTC hiába nyert a NEKA otthonában, be kell érnie az ezüstéremmel.
Bár sokáig Kulcsár Krisztián számított az esélyesnek a pozícióra, az elmúlt egy hétben már sejteni lehetett az új befutót.
A 38 esztendős futballista úgy gondolja, megérdemelten képviselheti hazáját a világtornán.
Mint egy nyomozó, lehajol a sárba, és megpróbálja megállapítani, mikoriak lehetnek az utolsó lábnyomok.
Az elmúlt 25 év legjelentősebb átalakítását jelentette be a napokban a keresőóriás.
A biztonságpolitikai szakértő szerint nem TikTok-kormányzás várható.
360 körül ragadhat a forint, de egyetlen hír mindent átírhat.
Összeszedtünk hat olyan világsztárt, akik végleg búcsút intettek a közösségi médiának, és azt is elárulták, hogy miért döntöttek így.
Ígéretet tett arra, hogy a választókerületének képviselete prioritás marad.
A NAV nyomozást indított a Nemzeti Kulturális Alapkezelő ügyében.
A dán történelem leghosszabb kormányalakítási folyamata zajlik épp.
Ráadásul most pontosan azok a tudósok kérdőjelezik meg, akik évekkel ezelőtt bejelentették azok létezését.
A színművész elmondta, mi volt élete legnagyobb sikere.
Az iráni atomprogram továbbra is a jövő nagy kérdése.
Sosem tudta feldolgozni kisfia elvesztését.
Tavaly nyárig kell visszamenni az időben.
Egyes pszichiáterek szerint a rendszeres spirituális gyakorlatok mérhető hatással lehetnek az agy működésére is.
A férfi márciusban írt a bíróságnak, hogy engedjék szabadon.
Sokan azt gondolják, hogy a kiemelten intelligens kutyákkal könnyebbek a hétköznapok, mivel könnyebben tanulnak és jobban kezelhetők. A valóság azonban ennél árnyaltabb.
Vannak olyan macskás meghatározások, szabályok és érdekességek, amelyeket sokszor unásig ismétlünk. Be tudod fejezni őket, ha elkezdjük?
Vannak olyan kutyás meghatározások, szabályok és érdekességek, amelyeket sokszor unásig ismétlünk. Be tudod fejezni őket, ha elkezdjük?
Melyik zenekar volt a Queen előzenekara? Ki előtt tiszteleg idén a Sziget −1. napja? Teszteld a tudásod!
Futóedzések, naplementés andalgások, kacsales és spontán piknikek otthona egyszerre.
Olyan budapesti környékeket gyűjtöttünk, ahol jólesik nyári délutánokon, estéken múlatni az időt.
A Veres Pálné utca kedvenc reggelizője újabb egységgel bővült, ahol a kísérletezésre is több a lehetőségük.
Victor Vasarely születésének 120. évfordulója alkalmából nyílt látványos kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.
Egy szerencsétlenül végződő rollerezésből napok alatt mém lett, a sztorira pedig már a rendőrség is rákapcsolódott.
A vállalat egy kínai tartalomgyártót perelt be, mert az valótlanságokat állított a videóiban.
Több médiatartalom miatt intézkedett a Médiatanács, vizsgálják a Hír TV és a kisalföld.hu ügyeit is.
Az Országgyűlés új javaslata bővítené a sajtó mozgásterét az Országházban, de a parlamenti tudósítások továbbra is szigorú szabályok között zajlanának
Az Exatlon Hungary utolsó hete ismét elég volt ahhoz, hogy a TV2 megőrizze vezető pozícióját a kereskedelmi célcsoport főműsoridős versenyében.
Gőzerővel készül a nyár első hétvégéjére a vasúti társaság.
Kipróbáltuk a Mini elektromos crossoverének legerősebb és legsportosabb változatát, amit egyenesen a John Cooper Works részleg hergelt fel.
Féltávig a Mercedesekről szólt a kaotikusan indult Forma–1-es Kanadai Nagydíj, de a technika cserbenhagyta George Russellt. Andrea Kimi Antonelli simán nyert, nullázott a McLaren.
Hullottak a korábbi győztesek, majdnem elmosta az eső a 2026-os Indianapolis 500-at, a győzelem sorsa a célvonalnál dőlt el.
A látványos üvegtetők okozta hőterhelést csökkentené a gyártó új szabadalma.
A családja elárulta, miért halt meg Kyle Busch.
Most készült el az autó, hogyan cseréljem az olajat, hogy tartós maradjon a felújított motor?
A BKK és a BRFK közös akciójában most is szép számmal derült fény szabálytalanságokra.
Nem sokon múlt, hogy a teherautós elüsse az önbíráskodó kerékpárost a Margit hídnál.
A múltkori fekete M3-as 200 ezer dolláros sokkja után itt a következő csapás a józan észnek.
Miskolcon ez néhány nap alatt a második kirívó eset, a helyi rendőrök köpni-nyelni nem tudtak.
Akkuja jól diagnosztizálható, túl sok típushibája nincs, a garanciális kérdések viszont bonyolultak.
Erős Antónia is a Femina Klub június 1-jei vendége, melynek témája: a 21. századi nő egyszerre próbál helytállni a munkában és a magánéletben, miközben szeretné önmagát sem elveszíteni. De vajon lehetséges mindezt egyensúlyban tartani?
Támogatott tartalom
Több millió új mellrákos esetet jósolnak a kutatók. A szűrés, a korszerű diagnosztika és bizonyos életmódbeli szokások ugyanakkor jelentősen javíthatják a túlélési esélyeket.
A magyar lakosság csaknem fele érintett magavérnyomás betegségben, sok a felderítetlen érintett. A hipertonia sokáig tünetmentes lehet, ám kezeletlenül évek alatt szinte valamennyi szervünket súlyosan károsíthatja. Ezért kell szűrni, mutatjuk, hogyan.
A kiégés mindig másokkal történik meg. Mi inkább kimerültek vagyunk, sokszor a körülményeket okoljuk „nem túl jó” állapotunkért. Ez a szindróma nem egyenlő a fáradtsággal, és nem akarat kérdése, hogy érint-e bennünket.
Tévhit, hogy a cöliákiát mindig hasi panaszok jelzik. Sok esetben még egyes orvosokat is megtévesztő panaszok utalnak rá. Ha felismerjük, a glutén elhagyásával teljesen jól lehetünk, máskülönben pokollá teheti az életünket.
Magyarország a szűrésre vonatkozó OECD-lista végén áll. A vastagbélrák tarol hazánkban, pedig azon kevés ráktípusok közé tartozik, amely szűréssel nemcsak korán felismerhető, hanem bizonyos esetekben meg is előzhető.
A sürgősségi fogamzásgátlás körül kialakult társadalmi és etikai viták gyakran összemossák a prevenciót a terhességmegszakítással, figyelmen kívül hagyva a biológiai tényeket.
Ha ellenérzéssel tölt el a gondolat, hogy betoljanak a „kattogó csőbe", nem vagy egyedül. Honnan ered, mennyire indokolt és hogyan kezelhető ez a félelem?
A szaglás romlása mögött nemcsak egyszerű megfázás, hanem fül-orr-gégészeti, neurológiai vagy más betegségek is állhatnak. Szakértő segít eligazodni a lehetséges okok között.
Több olyan sztár is akad, akik szerepeiknek köszönhetően összefonódik a 2000-es évekkel, ám manapság már kevés dolgot lehet róluk tudni.
A deréktáji fájdalmak nem minden esetben mozgásszervi eredetűek.
A víz mellett van még egy másik ital, amire talán sokan nem gondolnának, ám szintén egy rendkívül hatékony opció, ha hidratációról van szó.
Összeszedtünk hat olyan világsztárt, akik végleg búcsút intettek a közösségi médiának, és azt is elárulták, hogy miért döntöttek így.
Ezek a kevésbé ismert kódok a fedélzeti személyzet diszkrét kommunikációs eszközei.
Jobb, ha ezt az egyébként nagyon kényelmes és mindennapos konyhai szokást minél hamarabb befejezzük.
A kullancsok nemcsak az erdőkben, de a kertekben is ott lapulnak, azonban szerencsére néhány természetes módszerrel jó messzire űzhetjük őket.
Az elosztók és hosszabbítók akármennyire is hasznosak, érdemes elővigyázatosnak lenni velük, és nem túlterhelni őket, mert akár komoly baj is lehet.
A multitasking a modern élet egyik alapélményévé vált – sokan hatékonyságnövelő eszköznek tartják. A kutatások azonban egyre inkább azt mutatják, hogy az agyunk nem erre lett kitalálva.
Pintér Adrienn ikerfiai már 19 évesek, és már igazi sármos fiatalemberek.
1960-ban még Európa számtalan régiójában valóságos népességrobbanás zajlott.