Meglepőt mondott a magyar miniszterelnök.
Meglepőt mondott a magyar miniszterelnök.
A fehér karácsony esélyeiről is beszámoltak a szakértők.
Baráti tűznek eshetett áldozatul a repülőgép.
A jeles ruhadarab akkor sem használható, ha csak egy kicsit vágnak le belőle.
Több száz intézményre nyerték el a közbeszerzést.
Hogyan fordulhat át a jó szándékú segíteni akarás rémálomba.
Egyhangú pontozás, a mesterséges intelligencia is az ukránt látta jobbnak.
Első oktatófilmjét 1,3 millióan vásárolták meg.
A világ egyik legnagyobb sztárja volt.
Megszületett a bírósági döntés Samuel Paty hírhedt ügyében.
Az eljárás összes költségét is neki kellett megtérítenie. Hatalmas érdeklődés kísérte a korszak legnagyobb plágiumperét, már csak azért is, mert egy akkori nagy mozisikert is érintett az ügy, melynek vesztese később sem tudta kiheverni a jogi fiaskót.
A mielóma multiplex kevéssé ismert rákos betegség, pedig hazánkban is ezres nagyságrendben érint embereket. Viszonylag gyakori, hogy kezdetben teljesen más jellegű problémára gyanakszanak az orvosok, hiszen tünetei merőben eltérnek a más hasonló típusú rákos betegségektől.
Támogatott tartalomLengyelország „barátságtalan cselekedetnek” tartja a magyar kormány döntését.
Pintér Sándor szerint a pedagógus karakánul viselkedett, ezért kirúgta.
Az autóból mindössze 252 példányt gyártottak.
A tulajdonosnak sikerült kimenekülnie.
A követelt díjak szerinte „nevetségesek”.
Igazi ünnepi no-go zóna.
Vidéken és a fővárosban is megerősítették a jelenlétet.
Az egykori MSZP-s EP-képviselő szerint különös az ellentmondás Lázár János és Orbán Viktor között.
Oláh József szerint talán még egy disznót is levágnak a lakadáréban.
Mutatjuk, hol tud kerülni.
Közben a többség vidéken, súlyos mélyszegénységben él.
Első gyermekét várja.
Az Orbán Viktor aláírásával ellátott rendelet alapján az iparűzési adó jövőre ismét Paksé lesz.
Sorra zavarják el az országot irányító elnököket.
A csapatok első kontingense már el is hagyta az afrikai országot.
A magyar válogatott játékos megszerezte idénybeli első találatát.
Húszévesen egyedülálló tehetség a francia óriás.
Női tőrben a korábban egymás után háromszor győztes Kondricz Kata nyerte az ob-t.
Csak szépítenie sikerült a vendégeknek.
A délutáni összecsapások vesztesei összesen egy szettet tudtak megnyerni.
A háromszoros világbajnok Michael van Gerwen kiütéssel rajtolt.
Az Arsenal kiütéses győzelmet aratott a Crystal Palace otthonában.
Pénzbüntetést és megrovást is kapott.
A humorista szerző szövegei leginkább szabadversekhez hasonlítanak.
A magyar belpolitika szereplőit sem hagyta hidegen a németországi támadás.
A legtöbb felhasználót egyáltalán nem érdekli az Apple újítása.
A két politikus a gáztranzit ügyében tárgyalt egymással, eredménytelenül.
Nagy Katalin anyaként kevés sikert könyvelhetett el.
Az utolsó pillanatban sikerült megkötni a megállapodást.
A férfi nem volt iszlamista, és az AfD-vel szimpatizált.
Újabb előadások maradnak el.
Az egyház által meghirdetett adományosztásban több gyerek is életét vesztette.
A nemzetközi kapcsolatokat Szíria békéjére és a stabilitására fordítanák.
A kérdést a horvát Index olvasóinak tették fel.
Esti fotók Budapestről és környékéről, ami megmutatja, milyen nagy a kontraszt.
Török Ábel influenszer párjával és kutyáival járja a világot, és örömmel mesél is róla! Tapasztalatairól kérdeztük.
Cicás házban kicsit körültekintőbbnek kell lenni az ünnepi asztal körül, mert számos finomság árthat az állat egészségének.
A közösségi média sok szempontból lehet káros a kutyák számára. Jogász mondta el, mit tehetsz, ha veszélyes videókat látsz.
Miben volt más elődjénél a barátságos diktátor?
A zseni, akit elfelejtett a hazája.
Honnan jött és hogyan került oda, ahol most van?
Valóban a nyitott kapcsolat a legfőbb probléma?
Nem kell meglepődni, hogy mindent elönt a gorombaság
Miért az FKF emberei a legnagyobb sztárok?
Miért állítunk éppen fenyőfát?
A rozsdával tisztában volt olvasónk, a motor- és a váltóhiba azonban nem volt benne az alacsony árban.
A guminyomásellenőrző szenzorral lehet gond, amit a Tesla egyszerűen old meg.
2030-ig jelentősen megvágnák a gyártási kapacitást is.
A 6 literes, 6 hengeres motor eddig ásványi olajjal üzemelt, de a tulaj most váltana.
Az utasoknak apróság, de a járművezetőknek hatalmas segítség.
A pszichológus tapasztalatai szerint teljesen tönkreteszi a szerelmet, ha a felek rosszul kommunikálnak. Elárulta, mik a leggyakoribb mérgező mondatok a kapcsolatokban.
Támogatott tartalomAz első gázlámpák Pesten 1856. december 24-én, szenteste gyulladtak fel, a mai Rákóczi úton.
Feltűnt már, hogy újabban új jelentésben használatosak ezek a névmások? De vajon mindig helyesen használjuk-e őket?
Elfogták a hírhedt osztrák állatkínzót, de újabb szaporítót keresne
Az otthonfelújítási lehetőségek egyre nagyobb teret kapnak, de milyen hatással lesz ez az építőanyagárakra?
Karácsonykor nemcsak szeretteinket ajándékozhatjuk meg, hanem a rászoruló állatokon is segíthetünk adományokkal, önkénteskedéssel.
A karácsonyi időszak legnépszerűbb szezonális édessége a szaloncukor.
Egyre több lakásban dolgozik szinte naponta robotporszívó, ám a belépő árkategória nem kis összeg.
A fehérre festett területen kevesebb hőt nyelnek el a felületek, ennek hatására megváltoznak a helyi időjárási körülmények.
Olekszandr Uszik egyhangú, 116-112-es pontozással legyőzte Tyson Furyt Rijádban, így megvédte nehézsúlyú világbajnoki címét.
Nem mindennapi eset történt az északír bajnokságban, melynek magyar főszereplője volt, Gyollai Dániel kapusként szerzett gólt.
Az FC Barcelona 2-1-re kikapott a vendég Atlético Madridtól a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának szombat esti rangadóján.
A klub jogi lépéseket tett, és december 27-én várható döntés az ügyben.
Különleges ok áll a távozás hátterében és új csapata is megvan már.
Yamal ráadásul személyesen látogatott el oda, ahol korábban ő is sztárrá vált.
A 46-szoros válogatott hátvédnek török értesülések szerint a Gaziantep dobhat mentőövet, melynek keretében korábbi NB I-es játékosok vannak.
Trent Alexander-Arnold jövője az Anfielden egyre bizonytalanabb. Mit jelenthetnek az "örökségépítésről" szóló szavai, és mit gondol erről Arne Slot?
Minden ajtó, amit kinyitunk, egy új fejezet kezdete. Összefoglaltuk az idei év legjeit, izgalmas statisztikáit.
A 2024. december 31-ig befizetett összegekre vehető igénybe a 20% adókedvezmény, amit 2025-ben kaphatsz meg.
Az OTP Bank azon kevesek közé tartozik, ahol teljes körűen megvalósíthatóak a Falusi CSOK által támogatott lakáscélok, nagyon gyors átfutási idő mellett.
Milliós négyzetméterárak, sláger ingatlanok, ingatlanközvetítő szerepe: interjú Keszler Annával, a BeMyHome tulajdonosával.
A kamatmentes munkáshitel igénylése különböző személyi, jövedelmi és munkaviszonnyal kapcsolatos feltételekhez kötött, összefoglaltuk ezeket.