Michel Barnier bukása alkotmányos válságot okoz.
Michel Barnier bukása alkotmányos válságot okoz.
A Fidesz kommunikációs igazgatója három pontban beszélt arról, hogy mi történt Pécsen.
Szeretnék eloszlatni a csalódottságot.
A Tisza Párt elnöke köszönetet mondott a Fidesz kommunikációs igazgatójának.
Teljesen máskor és másképpen tervezte az akciókat a Moszad.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Az Arcane az a fajta néznivaló, amiben nagyítóval is alig lehet hibát találni.
Érdemes vigyázni.
Megnéztük Donizetti komédiáját, A csengőt.
A BKK vezérigazgatója felelősségének érzi Budapest képviseletét.
All-day brunch, olasz és specialty kávé, saját őrlésű liszt és a kertben totyogó kacsák – Pék Szabi új helye egy kis oázis Szentendrén.
Tudta, hogy az első Apple Watch piacra kerülésének évében történt valami Magyarországon is, ami örökre megváltoztatta a fogyasztói szokásainkat? A világ eseményeivel párhuzamosan mutatjuk be Magyarország egyik legsikeresebb startupjának történetét.
Támogatott tartalomOroszországban készültséget is elrendeltek miatta.
A lány a következő állomáson sírva hagyta el a vonatot.
Egy üzemanyag-szállító vezeték sérülése kellett ahhoz, hogy ez kiderüljön.
Több kérdést is feltett a miniszterelnöknek.
Régiségből nem volt hiány.
A felelőtlen előzések jelentik a legnagyobb veszélyt az utakon.
René Benko továbbra is szabadlábon védekezik.
Megnéztük, mit hozhatnak.
Több forgatókönyv is körvonalazódik az elnök környezetében.
A három vádlott közül kettő beismerte bűnösségét.
Most először történt ilyen.
Ezek alapján a gyakornokok bére 640 900 forint lehet.
Magyarország egyik leggazdagabb embere hangsúlyozta, hogy a francia társtulajdonos nyitott a magyar termékekre.
A magyar szakember nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben még dolgozik majd Thomas Tuchellel.
A kifliszerű beadás bal külsővel, jobbról borzasztó nehéz rúgásfajta.
Januártól csatlakozhat majd a csapathoz.
Nemzeti csapatunk hibátlan mérleggel jutott tovább a csoportkörből.
Újra kifogott a Leverkusen bajor riválisán.
A Veszprém színeiben 718 mérkőzésen 2262 gólt dobott.
Jó híreket kaptak a Liverpool szurkolói.
25 év alatt csupán egyszer jártak Magyarországon.
A DK az Indexnek elárulta, mi lesz a fiatalember sorsa.
A Raiffeisen Bank különdíjjal ismeri el a legígéretesebb ötleteket és vállalkozókat.
Azonban ezt nem tudta meglépni a miniszter.
A 24 éves nő a barátjával nyaralt Koh Samui szigetén, amikor a baleset történt.
Korábban nem volt erre példa Magyarországon.
Egy iskolai dolgozó akadályozta meg a tragédiát.
Ünnepel a Cziniel.
Nemzetmentésről Kállay esetében nem beszélhetünk. Válasz Szalay-Berzeviczy Andrásnak.
A WHO is megszólalt az ügyben.
A sport, a munka és a szórakozás fellegvára a III. kerület, és ez így van évszázadok óta.
A nyitóbuli december 6-án lesz az impozáns helyszínen.
Bármilyen aranyos is ez a videó, van egy két dolog, amiről érdemes vele kapcsolatban beszélni.
Ez a kistestű vadmacska olyat tud, amire egyik házi kedvencünk sem képes.
Az emberek és a kutyák egyformán alszanak: de vajon az álmaink is hasonlóak?
Volt olyan időszak, amikor még a nevét sem volt szabad leírni.
Nyugaton az átlagbér másfél-kétszerese a magyarnak.
A nőknek méhük van, ezzel biológiailag determinált a sorsuk?
Ki milyen felelősséget vállal egy párkapcsolatban?
Ő volt Szingapúr tejhatalmú ura, de hogyan vált azzá?
Egyre többen emlegetik egy napon a klub egy korábbi klasszisával.
Most lesz majd csak igazán érdekes, ami az arany árával történik.
A KIX rendezője szerint a cselekmény mögé kell látnunk.
Az Aston Martin Vanquish egy szobor, egy ünnep, egy szerelmes vers. Az igazi autózás eltűnő korának örök, V12-es mementója.
Méretes ugrásokkal is képes növelni eladásait a Hyundai és a Kia.
Budapesten, az Astoriánál történt a baleset.
A sima autókra szóló éves bérlet ára 60 ezer forint alatt marad.
Egyetlen hónap alatt annyi drága fotót készítettek, ami szinte lehetetlennek tűnik.
Nem a szerelem, hanem egy egészségtelen függőség tartja össze a kapcsolatot, ha ezeket a jeleket tapasztalod.
Támogatott tartalomJöna karácsony, minden üzlet tele diótörő katonákkal, de honnan jöttek és miért?
Szíriában csak az biztos, hogy nem biztos semmi.
Akkor előtte olvasd el ezt a cikket!
Ezek lehetnek az okai.
Mutatjuk, melyik termék nyerte el a hazai Év Szaloncukra 2024 címet.
Kapszulás kávét inni nem a legfenntarthatóbb. Mutatjuk, miért, és azt is, mire kell figyelni vásárláskor!
A Temu jött, látott és győzött az online áruházak piacán, legalábbis jelen állás szerint.
Két olyan filmet ajánlunk olvasóink figyelmébe, melyek bemutatják, miért fontos messziről kerülnünk a medvéket.
A gyümölcsök jelentős része otthon utóérlelhető, amire létezik is egy-két trükk!
A The Athletic értesülése szerint a Pool klubvezetése megtette az első lépéseket Virgil van Dijk megtartása érdekében.
A magyar válogatott legutóbbi vb-meccse félbeszakadt, mivel az ellenfél levonult a pályáról. A nemzetközi szövetség döntött a pontok sorsáról.
Más felé venné inkább az irányt és már azt is sejteni lehet, mi lehet a következő állomás.
A renitens ifjú drukker miatt pénzbüntetést is kapott a francia élvonalban edződő együttes.
Legalább is Nasser Al-Khelaifi, a PSG elnöke meg van erről győződve.
Raphinha magasztalta csapattársát a keddi győzelem után.
Javier Mascherano az argentin U20-as válogatott éléről érkezett Miamiba, hogy első profi vezetőedzői állását megkezdje. Sokak szerint nagy kockázatot vállalt a kinevezésével a klub, de erre a következő szezonban rácáfolhat.
Eltűntek a bérlők az albérletpiacról? Máriás Áron Ottó népszerű bérlakásokról, a bérleti díjak csökkenéséről és ingatlanbefektetésről mesélt.
A tranzakciós illeték ügyfelekre terhelésével 2025-től nőni fognak a banki díjak. Kiszámoltuk, hogy pontosan mennyivel.
A lakáskeresők egy része a jövőre életbe lépő támogatások és adókedvezmények részleteire vár, ezért sokan 2025 elejére halasztották a döntésüket.
Hitel felvétele a közelgő ünnepekre csábító megoldásnak tűnhet, de valóban szükség van rá? Melyik banki termékkel járhatsz a legjobban?
Mintha összement volna a termék – a zsugorinfláció egyre jobban terjed a boltokban, de védekezhetsz ellene.
A rent back modell lényege, hogy a lakást visszabérli az eladó a tulajdonostól, így garantált, megbízható bérlője lesz az ingatlannak.