Rá sem lehetett ismerni a 72 éves John Travoltára a cannes-i filmfesztiválon
Kicsit még döcög a gépezet, de Magyar Péterék létrehoztak egy új felületet is.
A miniszterelnök nem kímélte az államfőt.
Szerinte a köztársasági elnök nem érti, hogy nem csak közjogi tartalommal bír a pozíciója.
Krausz Ferenc nyílt levélben reagált a miniszterelnök döntésére.
Nébl Zsolt rövidre zárta a beszélgetést.
Nagy a felháborodás az Igazságügyi Szakértői Kamarában.
Nem lesz olcsó a tankolás.
A pilóták túlélték a balesetet.
Az átadás-átvétel után kérdezték a volt minisztert.
Az építkezést végző cég megkezdte eszközeinek elszállítását.
Egy megriadt mezei nyúl hatalmas ugrással, egyenesen a rolleres arcába csapódott.
Egy ismertebb politikus van közöttük.
Az ingatlanügyletekre közvetlen rálátásuk van.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Tanács János geológus 82 évet élt.
Az áldozat apja szerint lényegében kivégezték a fiát.
Komplex piacfelügyeleti és népegészségügyi vizsgálat várható.
Bennfentes információk szerint a két sztár folyamatosan tartja a kapcsolatot.
A publicista kitart a véleménye mellett.
A Ruszin-Szendi Romuluszról készített videója miatt.
A tűzoltóknak öt vízsugár segítségével sikerült eloltaniuk a lángokat.
Hegedűs Zsolt kifejtette, mely tünetek esetén érdemes orvoshoz fordulni.
A felesége, Lestár Ágnes a csodát várja, s minden vágya, hogy kaphasson egy üzenetet a túlvilágról.
Válasz Fodor Gábornak, aki szerint tévút az államfő megtámadása, a személyes megítélése lényegtelen.
Konyhája évtizeden át külföldről is vonzotta a vendégeket.
A rendőrség garázdaság vétség gyanúja miatt indított eljárást.
A 45 éves szakember megérti, hogy a szurkolók miért bizonytalanok a választási eredmények óta...
A hölgyeknél Udvardy Panna viszont bejött a legjobb 70 mezőnyébe.
Az Atlético Madrid a kiesés szélére taszította a Gironát. Lewandowski elbúcsúzott Katalóniától.
„Ez az időszak sajnos most lezárul, de majd nyílik egy újabb” – mondta a támadó.
Magyar Péter is a helyszínen szurkolt nemzeti csapatunknak.
Már öt éve, hogy korábbi úszóklasszisunk visszavonult.
Három másodperccel a vége előtt pecsételődött meg Sofronék sorsa.
A két fővárosi csapat kéz a kézben jutott fel, de a kispestiek múlt heti bravúrja így nem ért sokat.
Ketten is fejjel előre zuhantak le a lelátóról...
Honfitársai szerint történelmi mérföldkőhöz ért az 56 éves férfi.
A színésznő az új filmjét népszerűsítette.
Az indiai Panipat városa a világ egyik legnagyobb textilhulladék-feldolgozó központja.
A hősök köztünk élnek, néha mindössze 9 évesek.
Az X oldal ellen 2025 januárjában indítottak vizsgálatot.
Az esztéta a Tisza Pártról is kifejtette a véleményét.
Hamar megdőlt a fideszes politikusok érvelése.
Most mindenki Kármán Andrásra figyel.
Csaknem két évtizedig nem szabadulhat a Három hónap jegyesség vőlegénye.
Társai is megmenekültek.
Úgy tűnik, vannak kutyák, akik a cicákhoz hasonlóan szeretnek meglepő fekhelyet választani maguknak.
Nem minden vad macskaféle képes azonban dorombolni, a viselkedés pedig szorosan kapcsolódik az anatómiához, az evolúcióhoz és a viselkedéshez.
Kedvenced alvási szokásai sokat elárulnak a kapcsolatotokról. Ha a kutya veled vagy a közeledben szeret aludni, az nem a kényelemről szól.
14 évesen kapott egy gitárt, amin magától tanult meg játszani. Szorgalma páratlan tehetséggel párosult. Játéka mindenkit elkápráztatott.
A Keleti környéke sokak számára csak egy közlekedési csomópont, pedig a környék sokszínű gasztronómiai univerzumot rejt.
A női nadrág nemcsak praktikus viselet volt, de a női szabadság és mozgalmasság jelképévé is vált, miközben kritikák is kísérték annak elfogadását.
Egy hadaró beszédű pesti sztárból lett a magyar viccek örök figurája.
Ez az a tárlat, amit a nyáron többször is érdemes bejárni – főleg ha Olaszországba nem jutunk el.
Pamela Anderson új beautykampánya egyszerre meseszerű és furcsán mesterséges.
A Robitussin, a Skála Kópé és az Apa keződik! is a legemlékezetesebb reklámok között foglal helyet.
A német bírósági döntés egyértelműen bizonyítja, hogy a fogyasztók és a hatóságok nem tűrik többé a rejtett áremeléseket.
A márkák egyre gyakrabban állnak ki a női egyenjogúság és az esélyegyenlőség mellett, de csak akkor érnek el vele sikert, ha hitelesek.
A Spotify 20. évfordulójára a kezdetektől mutatja meg a felhasználók zenehallgatási szokásait.
Péntek óta minden üzemanyagtípus csaknem kétszer többe kerül, de mit sem számít, mert gyakorlatilag nincs üzemanyag az országban.
Fürtökben akadtak a nógrádi rendőrök traffipaxára a gyorshajtók, egy Porsche 911 GT3-mal is száguldoztak.
A kakasviadalt egy harmadik autós fedélzeti kamerája rögzítette.
Max Verstappen drámája után két hőse is volt a 24 órás nürburgringi futamnak, igaz, a korábbi Forma–1-es pilóta, Timo Glock nem tartozott közéjük – épp ellenkezőleg.
Ketten kórházba kerültek, és Fabio di Giannantonio úgy győzött Barcelonában, hogy ő is benne volt az egyik balesetben.
Pont ötven évvel a Volkswagen Golf GTI bemutatása után a Volkswagen meglépte azt, amitől a puristák egy része rettegett: megérkezett az első teljesen elektromos GTI, az ID. Polo GTI.
A visszahívás amerikai modelleket érint és nem egyszerű szoftverfrissítésről van szó.
Itt van a Ferrari F8 alapokra épített HC25.
Újabb Roadmovie, amiben szerepel Karotta új autója is, egy Fiat 124 Sport Spider!
A japán Ladaként ismert drift legendát itthon is imádták. Mivel a legtöbbet széthajtották, nem sok érte meg a dicső veteránkort.
Az illatok a szaglás által közvetlen hatással vannak az idegrendszerünkre, az érzelmeinkre és a közérzetünkre. A láthatatlan gyógyító – Az illatok terápiás ereje címmel június elsején jelenik meg a Femina első könyve. Molnár Éva a gyönyörűen illusztrált kötetben az illatok gyógyító erejéről ír.
Támogatott tartalomA magyar lakosság csaknem fele érintett magavérnyomás betegségben, sok a felderítetlen érintett. A hipertonia sokáig tünetmentes lehet, ám kezeletlenül évek alatt szinte valamennyi szervünket súlyosan károsíthatja. Ezért kell szűrni, mutatjuk, hogyan.
Magyarország a szűrésre vonatkozó OECD-lista végén áll. A vastagbélrák tarol hazánkban, pedig azon kevés ráktípusok közé tartozik, amely szűréssel nemcsak korán felismerhető, hanem bizonyos esetekben meg is előzhető.
A sürgősségi fogamzásgátlás körül kialakult társadalmi és etikai viták gyakran összemossák a prevenciót a terhességmegszakítással, figyelmen kívül hagyva a biológiai tényeket.
Ha ellenérzéssel tölt el a gondolat, hogy betoljanak a „kattogó csőbe", nem vagy egyedül. Honnan ered, mennyire indokolt és hogyan kezelhető ez a félelem?
Tévhit, hogy a cöliákiát mindig hasi panaszok jelzik. Sok esetben még egyes orvosokat is megtévesztő panaszok utalnak rá. Ha felismerjük, a glutén elhagyásával teljesen jól lehetünk, máskülönben pokollá teheti az életünket.
A kardiológusok szerint az 50 év fölöttiek ezzel a szokással jóval megnövelhetik a a szívinfarktus kockázatát.
A Cannes-i Filmfesztivál egyik legnagyobb csillaga idén a várandós Palvin Barbara.
Kiderült, hogy mekkora vagyona van az Egyeslt Királyság legfelkapottabb házaspárjának.
A szakértő szerint olyan tünetekről van szó, amelyeket könnyen figyelmen kívül lehet hagyni.
Az érzelmi intelligencia az a készség, amely segítségével megértjük és kezeljük a saját és mások érzelmeit.
Még a legnagyobb színészeknek is vannak hullámvölgyeik: Harrison Ford elárulta, hogy a saját nehéz időszakában hogyan keresett pénzt.
Egy évszázadnyi történelem, emlék és reflektorfény: ezek a világsztárok a mai napig inspirációt jelentenek a fiatal generációk számára.
Ma a világon mindenki autógyártóként ismeri - de a történet egészen másként indult.