Felesége sem hagyta szó nélkül Szoboszlai Dominik luxustáskáját, íme Buzsik Borka reakciója
Ezzel eldőlhet a kamatcsökkentés korszaka is.
Az elemző rögtön kiszúrta a fordulatot.
Forsthoffer Ágnesnek kellett közbeavatkoznia a miniszterelnök beszéde után.
Presley Gerber 27 éves korában halt meg.
A legmegdöbbentőbb, hogy Magyar Péternek még igaza is van.
Meglepő eredmény született az orosz választásokon.
Szexuális zaklatással vádolják.
Szokatlan intézkedés a tatai tóparton.
Valósággal tobzódnak a fizikus körül a Nobel-díjasok.
Mindenkit arra kér, őt és a családját ne keverjék bele öccse ügyeibe.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Ráadásul a júniusi meghallgatást el kellett napolni, mert Renner Erikát nem értesítették időben.
Brutális leszámolás történt múlt hét pénteken a fővárosi Akácfa utcában, ahol egy lakóház előtt kegyetlenül kivégeztek egy férfit.
Hiába az MNB-nyomozás, az üzletelés folytatódik.
Kérdéses, hogy sikerül-e vevőt találni.
Ruhabotrány a horvátországi kórházban.
A tervezetről társadalmi egyeztetést is indítanak.
Orbán Viktor a felelősöket is megnevezte.
Bizarr okokból végzett az állattal.
Reggel kabát, délután bikini.
Újabb földrengés Németországban, a CDU megint katasztrofális eredményt ért el.
Táblázatban a legmagasabb bérek.
A miniszterelnök szerint még mélyebbre süllyedtek.
Vége a semmittevésnek – üzente a miniszter.
Varga Barnabás kiesése után újabb érzékeny veszteség érte a nemzeti csapatot.
Mérkőzés közben szakították meg a játékot, az egész stadion gyászolt.
Drasztikus lépésekre kerülhet sor a feszült légkörben, meg is érkezett a válasz.
Beindult a mozgalom a kis argentin kilencedik Aranylabdájáért.
Újabb kétes jelenet borzolja a kedélyeket.
A nemzeti csapatból máris kikerült.
Igazolódtak a korábbi hírek.
Elindult a Sztárban sztár tizenkettedik évada, rögtön ketten is kiestek a versenyből.
A számlákon hat másik név is szerepel, két nevet azonban kitakartak.
Régi helyen valami új Budapesten.
Családja szerint igazi harcos volt.
A Barátok közt színésze szerint ezt a gépek sem tudják lemásolni.
Hegedűs Zsolt párhuzamot vont az onkológiai akadémiával.
A párt története legrosszabb estéjén van túl, először nem jutott be egy tartományi parlamentbe.
A választás után felfüggesztették a folyósítást.
A nő, aki még Winston Churchillnek is fejfájást okozott.
A budapesti önkormányzatok dönthetnek.
Az egyik sértett súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
168 millió forint tűnt el, elképesztő trükkel jutottak a pénzhez.
Tizenegy pályázó volt.
Gyakran hangsúlyozzák a korai szocializáció fontosságát. De az, hogy egy kutya mennyire barátságos vagy barátságtalan, több tényezőtől függ.
A macskasimogatásnak is megvan a művészete. Nemcsak az számít, hol érintjük meg a cicát, hanem az is, hogyan, mennyi ideig és ki kezdeményezi a kontaktust.
Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő szóvivője elárulja, miért veszélyes a póráz nélküli kutyázás a szarvasbőgés és a vadászati idény alatt.
Az irodakomplexumok környékén megbízható menzák működnek, ahol változatos napi menüket vagy épp nemzetközi kedvenceket találunk.
Magyarországon az utolsó halálos ítélet végrehajtására 1988. július 14-én került sor.
Prémiumbrandek egyesével válogatott ruhadarabjait találjuk itt, amiket a tulajdonos Észak-Európából szerez be.
A Petőfi Sándor életéről készült zenés darabot a Vígszínházban 2027 őszén mutatják be, az ősbemutató júliusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon lesz.
Az ötlet Myriam Lefkowitz francia táncművésztől származik, akit 2009-ben egy személyes élmény indított el.
A márkák egy része rájött, hogy amit pár éve javítani kellett, abból manapság kreatív ötlet születhet.
Végső döntés a holnapi plenáris ülésen születhet.
Az olimpia „mint a világ legnagyobb marketinglehetősége" révén könnyen feltornázhatnánk az ázsiónkat.
Pitt ráadásul kutyákra cserélte a gyerekeket is.
Két piaci szereplőnek kedvez az új közterületi reklámrendelet, magyar kis- és középvállalkozások mehetnek csődbe, 20 ezer fő érintett.
Különös baleset történt Stod városában: egy 60 éves ittas autós kerékpáros pumpapályára hajtott, ahol Fiat Tipójával felborult a hullámokon.
A dubaji rendőrségi flottát ezúttal egy 800 lóerős, a Mansory által kezelésbe vett Ferrarival bővítették.
Egy villanyszerelő elektromos autója lemerült egy alagútban, ezért merész tervet talált ki, hogy feltöltse.
Úgy felment a gázolaj ára, hogy a kutak ki se tudják írni.
A motoros benézte: tempósan kerülte ki a civil rendőröket Ausztriában.
Csehország lett a hetedik európai ország, ahol jóváhagyták a Tesla Full Self-Driving rendszerét. Októberben az Európai Unió is szavaz a bevezetésről.
A Mokka GSE és a Corsa GSE után menetrendszerűen itt az Astra GSE Line is.
Nem Photoshop és nem AI: hatkerekű Ford EcoSportot bocsátottak árverésre. A 2,0 literes szívómotoros, egyedi SUV alig 3,4 millió forintért cserélt gazdát.
Az autóba töltött olaj nem felel meg az előírásnak.
A lengyel rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Hamarosan megismerhetjük a Skyline 14. generációját.
Teszt: Mini John Cooper Works Cabrio - 2026.
Egészségügyi kérdésekben gyakran influenszerek által közzétett tartalmakra hagyatkoznak a tudományosan alátámasztott információk és orvosi tanácsok helyett. A kialakult helyzet súlyosságának és okainak jártunk utána.
Az SM-betegség egyik legnagyobb terhét a kívülről nem látható tünetek jelenthetik, amelyeket a környezet sokszor félreért – mintha azok az érintett hozzáállásából vagy viselkedéséből fakadnának.
Az éjszakai látás romlásának hátterében az életkorral járó változások mellett kisebb fénytörési hiba, szemszárazság vagy kezdődő szürkehályog is állhat. Szemész szakorvos mondja el, milyen jelek utalhatnak ezekre a kórképekre.
Az agy egészségének védelme nem egyetlen módszeren múlik, életmódunk szinte valamennyi területén tehetünk valamit azért, hogy minél jobban működjön. Mutatjuk, hogyan.
Tóth Gabi pár hónapja közölte, hogy végleg felhagy a tévézéssel, nem vállal több zsűrizést. A jövőben saját előadó-művészeti mentorstúdiójára és az amatőr tehetségek gondozására kíván koncentrálni. Önnek hiányzik a showműsorokból és tehetségkutatókból az előadó? Szavazzon a cikkünk alján!
Néhány hét múlva megszületik Stana Alexandra első gyermeke, a Dancing with the Stars táncosnője azonban továbbra is órákat tart. Emiatt többen megszólták, a TV2 sztárja szerint azonban minden rendben, azért nyolc hónapos terhesen is folytatja a táncot, mert jólesik neki.
Évekig tervezte Frédéric von Anhalt, hogy magyar örököst talál annak a vagyonnak, amelyet a közel tíz éve elhunyt felesége, Gábor Zsazsa és annak családja hagyott rá. A 60 millió dollárra (19 milliárd forintra) becsült összeg a magyar származású hollywoodi díva, valamint az édesanyja és testvérei vagyonából áll össze, egy úgynevezett vagyonkezelői alapban van, amelynek jelenleg egyetlen kedvezményezettje a német üzletember.
Ma már számos korszerű eszköz segíti az inzulin pótlását a cukorbetegek számára: az okostollaktól és az inzulinpumpától egészen az előretöltött penekig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak mutatja be ezek használatát, és hasznos segítséget nyújt a megfelelő alkalmazásukhoz. A kisfilmből az is kiderül, milyen tünetek esetén szükséges orvoshoz fordulni.
Több száz fős tömeg gyűlt össze vasárnap délután az Andrássy úton, hogy a Terror Háza bezárása, illetve Schmidt Mária kirúgása ellen demonstráljanak. A jelenlévők szerint sokkal többen is lehettek volna, a fellépők pedig arról beszéltek, hogy bízniuk kell a kritikus tömegben, amely elégedetlenségből hamarosan megindul majd a jelenlegi kormány ellen, és leváltják azt. Nagy Ferónak is volt véleménye, de az inkább tűnt Fidesz-kritikának sem, mint lelkesítő beszédnek.
Krizbai Teca számára a Megasztár jóval több mint egy újabb tehetségkutató: egy új élet kezdete. A Csillag Születik egykori döntőse 15 évvel ezelőtt már megmutatta, mire képes, azóta azonban rengeteg minden történt vele. Pszichológiát tanult, megházasodott, majd elvált, később pedig ismét rátalált a szerelem. Zenész párját, Csabit azonban tavaly novemberben elveszítette. Teca most négy igennel jutott tovább a Megasztár válogatóján, a sikeres produkció után pedig a Blikknek mesélt arról, mit jelent számára ez a visszatérés.
Bár ezek a testvérek egyaránt a reflektorfényben élnek, ritkán fordul elő, hogy ugyanott, egyszerre kerüljenek a figyelem középpontjába.
A népszerű színésznő életének ez volt az egyik legnehezebb időszaka.
A magasabb ár nem mindig jelent egészségesebb választást. Mutatjuk, mire érdemes figyelni vásárláskor.
Van, aki jelentősen többet keresett az Onlyfansen, mint a hagyományos filmszerepekkel.
Zászlón lobogott, mielőtt szörnnyé vált a nyugati képzeletben.