Az utolsó pillanatban hagyta faképnél a barátja, ezért inkább az apukáját vitte romantikus utazásra ez a fiatal nő
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5729/57296/572969/57296923_9660ea3813b7d7a2c053d070a21c9105_wm.jpg)
Bizonytalan, melyik hová vezet.
A földmozgást a lakosság is észlelte.
El is magyarázták, miért van ez így.
Kiderült, jogi megoldást keres a kormány, hogy újrainduljon Ukrajnán keresztül a kőolajellátás.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
A száguldó cirkusz a világ egyik legnézettebb kifutója is, de mi a helyzet Mogyoródon?
Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, viharos szél, jégeső is kísérheti.
Bevallotta, hogy ittas volt.
Egyesek szinte forradalmi hangulatban nyilatkoztak.
Lépcsőn lökte le áldozatát.
Kávézó, kocsma és étterem bőven van itt, nehéz is eligazodni köztük. Segítünk.
Teljesen kicserélődött a vendégkör.
Közülük többet az állam már milliárdokért felújított.
Nem kell rá sokat várni.
A barlang csupán 150 méterrel a felszín alatt található, így bázisnak tökéletes lehet.
Hosszú küzdelem közepette.
A válasz sem maradt el.
Nem biztos, hogy az eset véletlen.
A közösségi oldalán jelentkezett a hatszoros Formula-1-es futamgyőztes.
Visszatérhet Nagy-Britanniába az edző.
69 éves volt.
Hányadik helyen állunk az éremtáblázaton és hogy állunk egy főre vetítve?
Kyle Walker a három évvel ezelőtti tornán is a legjobbak között volt.
Huszonhét személyt vettek őrizetbe.
Ezekre kell figyelni az extrém hőség alatt.
Szerinte vissza kell térnie Európának a józan ész talajára.
A táblák homokos részein már láthatóak a növényeken az aszály, a hervadás, száradás jelei.
Érdemes szem előtt tartanunk a terrorszervezet Európának címzett legutóbbi fenyegetéseit is.
A külső, illetve a belvárosi és budai kerületek között háromszoros az árkülönbség.
Mint mondta, mindent meg fog tenni, hogy működőképes legyen a Fővárosi Közgyűlés.
A politikus arról is beszélt, milyen volt Trumppal a telefonbeszélgetése.
Az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt.
Reagált az ország a továbbtanulók rohamára, Budapesten szűkült, vidéken bővült a kínálat.
A BMW 3-as szériáját és a Rolls-Royce Phantomot is nagyban neki köszönhetjük.
Bár kijelentette, hogy egy jelöltnek sem segít, de a volt elnök elleni támadás fordulópontot hozhatott.
Egy meggondolatlan letöltés már rögtön problémát jelenthet.
Meredek történetekkel találkozhatunk a reptéren kialakított kiállítóhelyeken.
Nyakas Gábor kutyaviselkedés-szakértő mondja el a tudnivalókat.
3 könnyen elkészíthető receptet hoztunk a gazdiknak.
Tanulmány bizonyítja, milyen negatív hatásai lehetnek a kánikulának házi kedvenceinkre.
Almási Kitti a monogámiáról. Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk.
A goebbelsi propaganda - a pszichológia szemszögéből.
A magyar Indiana Jones, Breglec Viktor története.
Frei Zsolt generációs léptékekben gondolkodik.
Az új autók árai durván elszálltak, de azért képben vagy velük? Ebben a kvízben most bizonyíthatod!
Beszámoló a Symposium Peregrinum 2024 konferenciáról, ahol a jóslatok szerepét vizsgálták a mediterrán régió történelmében.
Mitikus generációk és generációs mítoszok.
A különleges külsejű, alapvetően rejtőzködő, de fájdalmas csípésű bikapókokból itthon is többféle él.
Bár látványra csodaszép, elfogyasztva akár halálos is lehet.
Nyáron veteményezni? Persze! Cikkünkben bemutatjuk, miért jó, ha nyár derekán is kerül a konyhakertbe zöldség.
Miért imádjuk a bazsalikomot? Reggelig tudnánk sorolni!
A holt zónák terjedése mellett azzal is szembe kell néznünk, hogy ha nem változtatunk, a folyamatok visszafordíthatatlanná válhatnak.
A Wolverhampton - Como felkészülési mérkőzést beárnyékolta egy incidens, amikor Hvang rasszista megjegyzést kapott.
Elköszöntek az angol válogatott kulcsemberei a távozó szövetségi kapitánytól.
Horváth Krisztofer számára véget ért a nyári szünet, a magyar válogatott támadó megérkezett Torinóba és már a csapattal edz.
Álvaro Morata négy év után hagyja el az Atlético Madrid csapatát, miután az AC Milan kifizeti a szerződésében foglalt kivásárlási záradékot.
A country sztár soha nem hallott verzióban, ittas állapotban adta elő az MLB éves Home Run Derby-jén az Amerikai Egyesült Államok himnuszát.
Közel 5 percen keresztül nézhetjük végig, ahogy egy drón elkalauzol bennünket a Mount Everest aljától egészen a hegycsúcsig.
Ha máskor nem is, nyáron a legtöbben örülünk annak, ha például a buszokon, villamosokon vagy a repülőkön kellemesen hűs a klíma.
Bár az olaszok egyik legismertebb ragujának alapját a sofritto, vagyis a hagyma, a sárgarépa és a zellerszár adja, a bolognaihoz ez a hozzávaló is esszenciális.
Könnyen előfordulhat, hogy több alkalommal is elhaladtunk már alatta, mégsem tudtuk, hogy mennyire jelentős történelmi emlékmű.
Ha éreztük már úgy, hogy legszívesebben a világ végére költöznénk, akkor talán megérthetjük a férfinak az életét.
Az Airline Ratings repülésbiztonsággal és minősítéssel foglalkozó portál elkészítette éves listáját.
A korábbinál tempósabb drágulással kanyarodott rá az albérletpiac a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után induló főszezonra.
Mekkora lakáshitel önerő szükséges? Gyakorlati példákon keresztül mutatjuk meg, mikor kell 10-20%-os vagy nagyobb önerő.
Az adásvételi szerződésben az egyes vételárrészleteket különböző jogcímek szerint fizetheted meg. Mi a különbség előleg és foglaló között?
Megnéztük, hogy a gyakorlatban melyik banknál mit is jelent és hogyan működik, ha bankváltás nélkül szeretnél személyi kölcsönt felvenni.
Egyetemre készülsz, és először költözöl otthonról albérletbe? Összeszedtünk pár tippet, hogy ne váljon az izgalmas mérföldkő rémálommá!
Sokáig a magyar infláció volt a legmagasabb az Európai Unióban, jelenleg azonban a 4. helyre csúszott. A legmagasabb inflációt Romániában mérték.