Megvan a Párharc második évadának győztes párosa

Ezekben az országokban úgy isszák az energiaitalt, mint a vizet.
Súlyos vádak érték a honvédség vezérkari főnökét.
A miniszterelnök szavai kiverték a biztosítékot Ukrajnában.
A külügyminiszter szerint nincs ebben semmi új.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója
Vajon Magyarország mindent megtesz, hogy szabaduljon Putyin szorításából?
Banai Péter Benő a 13. havi nyugdíjról is szót ejtett.
A táborfalvi felkészítésről fotókat is megosztottak.
Olyan gyorsan mozgunk a káoszban, hogy abban nincs kielégülés.
Budapest és környéke ezen a nyáron is számos kikapcsolódási lehetőséget kínál, úgyhogy ha nem jönne össze idén a nyaralás másutt, esetleg szimplán programötleteket keresünk spontán nyárestékhez, a főváros akkor is biztos pont lesz.
Egy időben össze is melegedett vele.
Egész életében rémálmok gyötörték a tervezőt.
A Francois Cluzet és Omar Sy főszereplésével készült alkotás elsöprő sikert aratott Európában.
Állami vezetőkkel találkozik.
A királyi sarj könyvében vallott kábítószer-használatáról, ám kijelentéseivel csúnyán megütötte a bokáját.
A biotechnológia és a genetika fejlődésének tükrében a transzneműek ügye a legfontosabb társadalmi kérdéseket veti fel.
Ázsiai kollégájával tárgyalt a színfalak mögött.
A támadó vett egy kést a boltban, majd megtámadta az első szembejövő embert.
Nyakunkon a válság.
Ellenben százezreket érnek.
Nem csitul a feszültség a Koreai-félszigeten.
A mulatós zenész egyre rosszabb bőrben van.
A felperesek szerint hazudtak egy termékről.
Ez a videó mindent megváltoztathat.
Az új szer óriási jelentőségű lehet a diabétesszel küzdők életében.
A nyúl vitte a puskát, de a videó készítője sem volt makulátlan.
A lábadozó színművész a minap ünnepelte a 75. születésnapját.
A XVIII. kerületbe riasztották a fővárosi tűzoltókat.
Csak úgy izzik köztük a levegő.
Ha az állítások bizonyítást nyernek, vádat emelhetnek az énekes ellen.
Az új ellenőrzési rendet kísérletképpen június 26-ig vezetik be.
Hatalmasat kaszált, újabb milliomosa van az országnak.
Ez az évszázad legsúlyosabb vonatszerencsétlensége az országban.
Meglepő titkos tárgyalásokra derült fény.
Josef Fritzl 24 éven át tartotta fogva saját lányát és a tőle született gyerekeit egy ablaktalan pincében.
Rengeteg belső dokumentum került a sajtó birtokába.
Ököllel ütlegelt egy rendőrt.
Csuja Imrét olvastak, pedig Mucsi Zoltánt kellett volna.
A biokémikus beszélt vágóhídról, marhaagyról, és elárulta, mi a közös benne és Neumann Jánosban.
Volt falat, amelyet jól meg kellett rágni, a főétel elfogyott, és akad, amit nehezen emészt meg a gyomor.
A legendás Paavo Nurmi a fasorban sem lett volna.
A rendőrök mentették meg a játékvezetőt.
A magyar futball Joao Cancelója Debrecenben futballozik – kulcsszerepe is volt a bronzban.
A tulajdonosok az infrastruktúrán is spórolnának.
Az MTVA-nál kifakadtak.
Az utóbbi években egyre nagyobb hőhullámok vannak hazánkban, ez az emberek szervezetét is megterheli, hát még az állatokét!
Az állatorvos javaslatait mindig érdemes betartani!
Az ember egészségének is jót tesz.
A kormányrendelet alapján a győztes főigazgatói pályázatot nyilvánossá kellene tenni.
Mindig voltak és lesznek is olyan cégek idehaza, amelyek kirakataikkal megszépítik az utcaképet. Három érdekes példát hoztunk most.
Az anyák megmentőjének tragédiája.
Aligha most robban föl a Balkán puskaporos hordója
Újabb kép érkezett egyik kedves olvasónktól, egy purhab művész alkotásáról.
Cikkünk folytatásából kiderül, milyen ritkaságokkal bővült a magyar rendszámos guruló rakéták gyűjteménye.
Szabálysértés, szabályszegés, bűncselekmény, mi kell még?
A tartalomból: POV cserbenhagyás, Topolino, lovak, malacok.
18,5-től 21,9 millióig tart a hazai árazás.
Ha a legkisebb ökológiai lábnyom a cél, de kényszerű kompromisszumokat sem szeretnénk kötni.
Kíváncsi vagy, hogyan csökkentheted ökológiai lábnyomod a bevásárlás során?
A Székelyföldön élő Ilyés Ágota orvos és hobbipék. Kovászos kenyereit virágokkal és gyógynövényekkel is ízesíti.
Ha eddig onnan szerezted be a szörpnek valót, mostantól ne tedd!
Az 218 millió liter nyersolajat szállító elhagyott hajó környezeti katasztrófát okozhat, ha a hajótest komolyan megsérül, és a szállítmánya a környezetbe jut.
Az éghajlatváltozás az északi-sarkvidéki katonai bázisok infrastruktúráját
Egy új tanulmány arra figyelmeztet, hogy mégsem teszünk jót a bolygónak az elhullott állatok zsírjából készült bioüzemanyaggal.
A legfrissebb adatokból az látszik, hogy a visszaesés megtorpanni látszik, ez pedig a lakáshitel-felvételi kedvet is élénkítheti.
Az elszabaduló energiaárak mellett a magas infláció egyetlen utat hagy a jelenleg magas fenntartási költségű otthonok tulajdonosainak. Korszerűsítési tippjeink!
A megtakarítások kamatjövedelmét júliustól 28 százalékos adó terhelni, de az állampapírok kivételt kapnak. Mutatjuk a részleteket!
A fokozatosan bővülő kínálat a később lakáspiaci élénkülés egyik fontos előfeltétele, a kereslet pedig a lakáshitelkamatok csökkenésével kaphat majd lendületet.
Májusban megtartotta Green Brunch elnevezésű tudás-és tapasztalatmegosztó rendezvényét a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete.
Kötelező marad az energiatanúsítvány, de nem kell beírni a számát a szerződésbe. Érdemes ezt mégis kérni, bizonyos esetekben igen jól jöhet.
Szerintük véget vethet az RTL az ingyenesen nézhető Bajnokok Ligája meccseknek.