tovább...

Legnépszerűbb az indexről

Legfrissebb az indexről

Tovább a Dívány Címlapjára

Tovább a Femina.hu-ra

Tovább a femina címlapjára

Tovább a Port.hu címlapjára

Több száz fős tömeg gyűlt össze vasárnap délután az Andrássy úton, hogy a Terror Háza bezárása, illetve Schmidt Mária kirúgása ellen demonstráljanak. A jelenlévők szerint sokkal többen is lehettek volna, a fellépők pedig arról beszéltek, hogy bízniuk kell a kritikus tömegben, amely elégedetlenségből hamarosan megindul majd a jelenlegi kormány ellen, és leváltják azt. Nagy Ferónak is volt véleménye, de az inkább tűnt Fidesz-kritikának sem, mint lelkesítő beszédnek.

Krizbai Teca számára a Megasztár jóval több mint egy újabb tehetségkutató: egy új élet kezdete. A Csillag Születik egykori döntőse 15 évvel ezelőtt már megmutatta, mire képes, azóta azonban rengeteg minden történt vele. Pszichológiát tanult, megházasodott, majd elvált, később pedig ismét rátalált a szerelem. Zenész párját, Csabit azonban tavaly novemberben elveszítette. Teca most négy igennel jutott tovább a Megasztár válogatóján, a sikeres produkció után pedig a Blikknek mesélt arról, mit jelent számára ez a visszatérés.

Megtörte a csendet Kis Grófo, miután öccse egy zaklatott élő videóban súlyos vádakkal illette, és azt állította, hogy az énekes és volt felesége rendőröket hívott rá. A mulatós sztár elismerte, hogy a kapcsolata valóban megromlott a testvérével, ám határozottan visszautasította az elhangzottak igazságtartalmát.

Ma már számos korszerű eszköz segíti az inzulin pótlását a cukorbetegek számára: az okostollaktól és az inzulinpumpától egészen az előretöltött penekig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak mutatja be ezek használatát, és hasznos segítséget nyújt a megfelelő alkalmazásukhoz. A kisfilmből az is kiderül, milyen tünetek esetén szükséges orvoshoz fordulni.

Legnépszerűbb

Tovább a Blog.hu Címlapra
| Sikerlista