Fekete Pákót 35 év után csak egyetlen, különös dologról ismerte fel az apja, és ehhez villantania kellett: „Nem hitt a szemének”
John Ratcliff a pokoli orosz veszteségekről beszélt.
A tüntetések azután kezdődtek, hogy leváltották a népszerű, fiatal védelmi minisztert.
A miniszterelnök közös fotót is készített Fülöp Botonddal és Ruff Bálinttal.
Orbán Viktor szerdán tart sajtótájékoztatót az ügyben.
Komoly konfliktus is kialakulhat közöttük.
A miniszter szerint hamarosan kiderül az igazság az egész országot lázban tartó kérdésről.
„Magyarországon eluralkodott az önkényuralom.”
Megalakult a Szakmai Tanácsadó és Koordináló Testület.
A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből a Konferencialigában.
Mutatjuk a budapesti és a vidéki árakat.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
A festőművész szerint a miniszterelnöknek lazítania kellene.
A Tisza Párt képviselői felállva üdvözölték.
Lázár János szerint Magyarországon nem elszámoltatás, hanem leszámolás zajlik.
Ha ilyet vett, ne fogyassza el!
Egy elzárt üreget akartak feltárni, ahol emberi csontokat, tégla- és kerámiadarabokat találtak.
A tavaly ellopott, Napóleon gyűjteményéhez tartozó nyolc ékszer továbbra sem került elő.
Valóban Lionel Messiék felé hajlana a nemzetközi szövetség keze?
A gyanús fehér „cucc” eredetére is fény derült.
A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.
A rendőrség – mint arról az Index elsőként beszámolt – nyomozást indított az ügyben.
„El kell döntenem, hogy eljött-e az ideje, hogy félreálljak.”
Ezzel nem számolt, amikor politikai pályára lépett.
Visszaveszik azok, akiknek a Covid-oltás és „fiatalítás” miatt szűnt meg a szolgálati jogiszonya.
Elfogadták a tiszás javaslatot.
Még mindig megrendülten gyászolják a rajongók a Bon-Bon legendás énekesét.
Hatalmas szócsata az Országgyűlésben.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője példákat is hozott fel.
A rendezvényen Orbán Viktor is beszédet mond.
Néhány tízezer forintot és egy kis alkoholt zsákmányolt be.
A magyar űrhajós szerint ez a sakkban is rossz mozdulat.
Apáti Bence szerint Orbán János Dénes egy tehetséges, kiváló alkotó.
Vizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit.
A házelnök nem kér a több száz négyzetméteres ingatlanból.
Négy számsorsjátékon is telitalálat született.
Szerinte a Szuverenitásvédelmi Hivatal soha nem ment senkire, csak vizsgálatokat folytatott.
A szakszervezet szerint így nem lesz biztosított az áram az üzemben.
Idén sem marad hoppon, aki a héten a keleti országrészbe látogat.
Augusztus 9-én minden Bródy Jánosról fog szólni a Sziget Fesztiválon.
Csendes Olivér nemzetközi tapasztalattal rendelkező stratégiai és innovációs vezető.
5600 tartálynyit loptak és adtak el.
A method dressing már Katalin hercegnét is bűvöletbe ejtette.
Támadás ért egy szolgálatot teljesítő vakvezető kutyát Kiskörén. Az eset rávilágít a pórázhasználat fontosságára és a gazdák felelősségére.
Kihaltnak hitték, de egy líbiai fotós 18 másodperces YouTube-videója mindent megváltoztatott. Szenzációs kutatási eredmények a homoki macskáról!
Vajon mi az igazság a föld mélyén húzódó, emberek számára be- és átláthatatlan kotorékokban zajló párharc kapcsán? Szakértővel jártunk utána.
Minden generációnak megvannak a maga traumatizáló és/vagy nyomasztó meséi, mi pedig összegyűjtöttük ezek közül is a legpusztítóbbakat.
A kastélyszerű épület úgy vonzza a tekintetet, mint a mágnes. Nemcsak kívülről izgalmas az épület, hanem belülről is.
Heinrich Ödön a 19. század közepén épített nyaralótelepet, melynek központja egy 51 ezer literes hordóból kialakított szalon volt.
Ezeken a helyeken a szabadság és a hamisítatlan nyári hangulat a főszereplő.
Közösséget szeretnének építeni, amiben nem csupán a matcharajongóknak van helyük.
Hamis Tinder-, Instagram- és TikTok-profilokhoz használták fel egy brit nő fotóit, akit emiatt idegenek rendszeresen zaklattak.
„Think outside the bot”, „Authentic Intelligence” és más szellemes szlogenekkel kampányol a The Economist.
Augusztustól főszerkesztő-helyettesként csatlakozik Magyari Péter és Bogár Zsolt a Kossuth Rádióhoz.
Nem kell több százmillió dollárt fizetni ahhoz, hogy egy márka a világbajnokság egyik legemlékezetesebb reklámját készítse el.
Kevés meglepetést hozott a heti toplista: az igazán érdekes változásokat az M1 körüli átalakulás mutatja.
Egy nyers és analóg autót szeretnének építeni, így mindenképpen kézi váltó lesz benne.
Az új Mercedes GLS Maybach-verziója pontosan olyan erős, mint az AMG, csak éppen minden szempontból fényűzőbb.
A balesetben a vétlen fél súlyos, míg a gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett, ezért mindkettejüket kórházba szállították.
Bemutatták a Galaxy TT szedánt, ami rögtön két rekordot is döntött.
Alaposan összemaszatoltak Körmenden egy Audit, üzenetet is hagyott az ismeretlen elkövető, aki egy megcsalást akart megtorolni, de nem jó célpontot választott.
A kínai autók két fontos problémára is megoldást jelenthetnek Oroszországban.
Az üldözés következtében az egyik sértett fiatal meg is sérült. A vádemelés megtörtént a két évvel ezelőtti ügyben.
Úgy tépte a gázt a sportmotoron, hogy a sisakon kívül semmilyen jellegű védőfelszerelést nem viselt.
A teherautó több autónak is nekicsapódott és a legtöbbjükben javíthatatlan károkat okozott.
A főpolgármester szerint nagy szükség lenne még több rendőrre Budapesten – és ezt a gyorshajtásokból befolyó összegből fedezné.
Az illatterápiát a kétezres évek eleje óta a francia egészségügyi intézményekben is használják kiegészítő kezelésként. Molnár Éva a Femina első könyvének, A láthatatlan gyógyító – Az illatok terápiás ereje című kötetnek a szerzője arról is beszámol, mely területeken alkalmazzák ezt a módszert, és hogyan támogatja a neurológiai problémákkal élő betegek kezelését.
Támogatott tartalomA daganatos sejtek növekedését irányító egyik legfontosabb molekuláris szabályozó működését sikerült befolyásolniuk az ELTE Biológiai Intézet kutatóinak.
Májunk rendkívüli regenerációs képességgel rendelkezik, ezért sokáig akkor sem okoz jellegzetes tüneteket, amikor már károsodott. Mutatjuk, kik lehetnek veszélyeztetettek, és milyen jelek utalhatnak arra, hogy ideje kivizsgáltatni a problémát.
Az utóbbi években a pékségek kínálata jelentősen átalakult. Valóban egészségesebbek ezek a termékek, vagy részben marketing ötletek eredményei?
Egy friss amerikai kutatás szerint az 1970-es és 1980-as években született embereknél három-négyszer nagyobb valószínűséggel fordul elő vakbélrák, mint azoknál, akik az 1940-es években jöttek világra. Mi lehet az oka, és mit tehetünk ellene?
A tóban egykor tilos volt fürödni, ma tízezren tempóznak át rajta évről évre.