L.L. Junior és Frey Timi végleg szakítottak, a táncos a harmadik félről is megszólalt
Az elemző arra figyelmeztet, hogy a politikai elit maga alatt vágja a fát, ha az Országgyűlést lájkvadász arénává változtatja.
Tenyérbemászó körülményeket emleget.
A kommentelőket a végletekig megosztja.
A szakértő úgy véli, hogy az életkor önmagában nem garancia semmire.
A politikus szerint a megígért társadalmi egyeztetés elmaradt.
A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.
A lefújás után elszabadult a pokol a pályán, még a piros lap is villant.
Vasárnap véget ért a világbajnokság, amely több szempontból is történelmi jelentőségű volt.
Polgár Judit válthatja Sulyok Tamást.
Közjogi aggályokra hívta fel a figyelmet.
Égésgyorsítót vitt magával és azzal leöntötte az egyik rendőr autóját.
Több mint egy évvel azután, hogy bejelentették válásukat Dobrev Klárával.
A polgármester megosztotta a fotóját, a lakosság segítségét kéri.
A sofőr ittas volt, nem volt jogosítványa, de nem is a saját autóját vezette.
Cova, ahonnan elküldik az étlapot.
Folytatódik az idén a roncsautó-program Romániában, már jelentkezhetnek rá a lakosok.
Alec Neel Vance és édesanyja, Usha Vance is kiváló egészségnek örvend.
A polgármester szerint számos tisztességes ellenzéki képviselő volt az elmúlt 16 évben.
Indulhat a fieszta.
Argentína pocsékul játszott, Fernández buta kiálítása pedig megpecsételte a sorsát.
Luis de la Fuente a megnyert vb-döntő után jelezte, igényt tart a kissé felelőtlen ígéret betartására.
Spában Charles Leclerc és Max Verstappen állhatott még a dobogóra.
A rendes játékidő végén még kettővel is vezettt az ellenfél, a hosszabbításban már nem volt kérdés.
Evenepoel nyerte a hegyi befutót.
Ilyen volt a földkerekség legnagyobb meccse, a világbajnoki döntő.
Fotókon a pusztítás.
Egy váratlan körülmény is nehezítette a mentést.
Egy mezőcsáti fiatalhoz riasztották a mentőket, Constantinovits Miklós is velük tartott.
Majka hazatért, és mostantól ismét teljes erővel a koncertszezonra koncentrál.
Jöhet a jégeső.
Ezentúl csak a szilveszter és az újév a kivétel.
Nagy feladatot szánnak a sakk királynőjének.
Harminc éve dőlt el a sorsa, Londonban szem nem maradt szárazon.
A DK volt elnöke új szerepben tündökölt.
„Nem Facebook-bejegyzés dönt a felelősségről” – üzente az Alkotmánybíróság elnöke.
Az Index utánajárt, miért állították le Olaszország egyik legismertebb oknyomozó műsorát.
Teherán a térség több országát támadja rakétákkal és drónokkal.
Két baleset is történt.
A tünetek lehetnek enyhék, erősek, sőt, akár kínosak is, de minden esetben beszélni kell róluk a szakorvosnak.
Az ország egyik legkisebb településén a 22 választásra jogosult közül 19-en adták le szavazatukat.
Az előzni tilos tábla is kint volt.
Megnéztük, mennyi a realitása, hogy az amerikaiak partra szálljanak a stratégiai fontosságú szigeteken.
Tizenhat ismert szereplő támogatja kinevezését, többek között Kapu Tibor, Rubik Ernő és Mácsai Pál.
Kedvenc orvgyilkos kalózunk visszatért, és már megint a Karib-tengeren csintalankodik.
Számos cikkünk jelent meg a témában, mégis úgy érezzük, hogy érdemes még róla beszélni.
Vajon minden cica ösztönösen tud úszni, vagy utálják a vizet? Nézd meg a meglepő videót, és ismerd meg a legfontosabb kerti óvintézkedéseket!
A toklász súlyos sérülést okozhat a kutyáknak. Tudd meg, hogy hogyan irthatod ki veszélyes növényt a kertből.
A belvárosi tér megosztja a városlakókat: van, aki szerint túl giccses, mások szívesen időznek itt.
A Fortepanra felkerült gyűjtemény megmutatja a művész humorát, a város iránti szeretetét.
1950-ben lett Budapest része. Vajon mennyire ismered a múltját és a jelenét?
Nem kell több százmillió dollárt fizetni ahhoz, hogy egy márka a világbajnokság egyik legemlékezetesebb reklámját készítse el.
Egy félresikerült szófordulat miatt került a kritikák kereszttüzébe a Pepsi. Az ügy miatt sokan felemlegették a 2017-es botrányt.
Megújul az M1 műsorstruktúrája és kiderült, hogy a 2026–2027-es szezonban továbbra is a közmédiában lesznek láthatók az NB I mérkőzései.
A Geely egyszerre több fronton építi magyarországi jelenlétét. Podcastunkban Varga Zsombor marketingigazgató mesél a stratégia hátteréről.
Kevés meglepetést hozott a heti toplista: az igazán érdekes változásokat az M1 körüli átalakulás mutatja.
Ha egész nyáron a kitűnőket favorizáljuk a közbeszédben, annak biztosan lesz hatása a gyerekek lelkére.
Videón a Skoda első hosszabb menetpróbája a nyári kánikulában.
Az első félévben 75 562 használtan importált személyautót helyeztek forgalomba, 22,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Azokra gondolt a bajor márka, akiknek a mesterséges intelligencián alapuló chatbot nélkül már az autóvásárlás is fejtörést okoz.
Folytatódik az idén a roncsautó-program Romániában, már jelentkezhetnek rá a lakosok.
Sokan kételkedtek abban, hogy egy 2012-es évjáratú, sirályszárnyas Mercedes-Benz SLS AMG-ért valaki 245 milliót fizetett egy online árverésen.
A Belga Nagydíjon visszakapta a sorstól Andrea Kimi Antonelli azt, amit két héttel ezelőtt elvett tőle: simán győzött, miközben a csapattársa megint nullázott.
Úttörő elektromos autójával sem akarja elengedni a klasszikus V8-at a Bentley, az életben tartásához profi zenészeket fogadott.
Két villamos épp a kocsiszínbe tartott, amikor egymással ütköztek vasárnap éjjel.
A Helderburg 111 millió forintos Land Rover Defender restomodja szembemegy a V8-as trendekkel, és a klasszikus 300Tdi turbódízelt kapta meg felhúzva.
A Belga Nagydíj időmérő edzése után ismét élesen bírálta az idei szabályokat a Forma–1 négyszeres világbajnoka, Max Verstappen.
Egy edelényi kereskedésből lopta el a Cupra Formentort a jogosítvány nélküli tolvaj. Árokba csúszott a 20 milliós autóval, pechjére civil ruhás rendőrök segítettek neki.
Huszonegy év után végleg nyugdíjazzák a legendás nyolcliteres motort. Legördült a szalagról a 99., egyben legutolsó Bugatti W16 Mistral.
Egy híd közepe szinte vízszintbe süllyedt egy több évvel ezelőtti természeti katasztrófa által, a görögök kitartóan közlekednek rajta azóta is.
Magyarországon egymillió nőt érint közvetlenül a változókor. Sokan hosszú ideig élnek együtt súlyos, életminőséget rontó tünetekkel anélkül, hogy szakemberhez fordulnának. A Richter Gedeon Nyrt. legfrissebb nemzetközi kutatásából kiderül, miért marad el a szakorvosi konzultáció, és milyen láthatatlan falakba ütköznek a nők a segítségkérés rögös útján.
Támogatott tartalomA daganatos sejtek növekedését irányító egyik legfontosabb molekuláris szabályozó működését sikerült befolyásolniuk az ELTE Biológiai Intézet kutatóinak.
Májunk rendkívüli regenerációs képességgel rendelkezik, ezért sokáig akkor sem okoz jellegzetes tüneteket, amikor már károsodott. Mutatjuk, kik lehetnek veszélyeztetettek, és milyen jelek utalhatnak arra, hogy ideje kivizsgáltatni a problémát.
Az utóbbi években a pékségek kínálata jelentősen átalakult. Valóban egészségesebbek ezek a termékek, vagy részben marketing ötletek eredményei?
Egy friss amerikai kutatás szerint az 1970-es és 1980-as években született embereknél három-négyszer nagyobb valószínűséggel fordul elő vakbélrák, mint azoknál, akik az 1940-es években jöttek világra. Mi lehet az oka, és mit tehetünk ellene?
Még a rajongói is csak nagyon nehezen ismerték fel a 64 éves hollywoodi sztárt.
A vágy változása önmagában még nem jelenti azt, hogy baj van egy kapcsolatban: a stressz vagy a fáradtság mind hatással lehetnek az intimitásra.
Ők voltak Hollywood legnagyobb sztárjai az 1970-es években, akikért rajongók milliói odavoltak.
Búzaföld a WTC tövében, cápatámadás túlélője, elfeledett labdajáték – a hét képválogatása.