- GALÉRIA
- cikkünk frissül
Puccskísérlet Dél-Koreában: betiltották a pártokat, de a parlament ellenáll
Az elnök rendkívüli katonai jogrendet vezetett be, a parlament leszavazta.
Az elnök rendkívüli katonai jogrendet vezetett be, a parlament leszavazta.
Menczer Tamás lökdösésről posztolt, Magyar Péter szerint ittas volt a politikus.
Ülésezett a bizottság, csaknem 30 évig semmi sem derülhet ki az elhangzottakról.
Üzleti okok állnak a döntés mögött.
Megosztottak az elemzők.
Meglepő adatokat közölt a HungaroMet.
A testület a magyar börtönök és pszichiátriai intézmények viszonyait vizsgálta.
„Jelentős vállalás mellett” ígérik ezt.
A Karmelitától a kineziológiáig.
Hét feldíszített és kivilágított járművel december 2-án megkezdte ünnepi köreit a BKV fényflottája. Fotósunk elcsípte az indulás pillanatait.
Kevesen gondolták, hogy rövid időn belül az egész világot megrázó járvánnyá válik, amely alapjaiban alakítja át mindennapjainkat. A pandémia tanulsága, hogy teljes megoldás hiányában az ártalomcsökkentő lépések jelentősen mérsékelhetik a kockázatokat.
Támogatott tartalomAz ítélet jogerős.
Mark Rutte szerint a tagállamok meg szeretnék erősíteni Ukrajna védelmét.
Bizalmi szavazást indítottak ellene.
További drágulás várható az ingatlanárak tekintetében, ám ezzel párhuzamosan élesednek a kormány lakhatást könnyíteni szándékozó lépései.
A leendő elnök épp a vámtarifák emelését ígéri.
Szalome Zurabisvili a korábbi eredmény megsemmisítését szerette volna elérni.
Ezzel egy új rekord született.
Bill Skarsgard szerint ez az alkotás maga a gonosz.
Hamarosan törlik a meglévő regisztrációkat.
Egy pluszelemmel is kibővült a Demján Sándor Program.
Donald Trump mellett a republikánusok és a demokraták is kritizálják a leköszönő elnököt.
A kormányhivatal szabályosan járhatott el az ügyében.
A kormányfő szerint kitüntetést érdemelnek, nem büntetést.
Jövőre az ideinél is alacsonyabb béremelkedés várható, ami miatt sokan új állás után nézhetnek.
Elena Lasconi egy EU-párti nemzeti egységkormányra tett javaslatot.
A szuperszámítógép szerint a Liverpool tizenhárom forduló után toronymagas esélyessé lépett elő.
A Heysel- és a Hillsborough-tragédia emlékén gúnyolódva provokálták az ellenfél szurkolóit.
A magyar sznúker 17 éves üdvöskéjének legnagyobb élménye a Ronnie O’Sullivan elleni összecsapás volt.
Kós Hubert és Gulyás Michelle olimpiai győzelmének részeseként Magyarovits Zoltán védi a magyar úszóedzők becsületét.
A klubja közölte, hogy tiszteletben tartják a döntését.
Hajmeresztő videót közölt az MKIF.
Már elérhető Sasi-Szabó Tamás frissített vagyonnyilatkozata.
Vannak viták Brüsszellel, de ez nem egyenlő az EU-s források hiányával.
Van olyan tétel is, amely 57 százalékkal nő.
Az egykori miniszterelnök özvegye életének 93. évében, súlyos betegség után hunyt el.
A filmek érzelmes jeleneteiben a színészek olyan könnyedén sírnak, hogy szinte elhisszük, mindez spontán történik. De vajon mi áll a háttérben?
De legalább a fogyasztás kezd életjeleket mutatni.
Tiltakozást és heves indulatokat váltott ki a javaslat.
Carlos Tavares két év múlva ment volna nyugdíjba a Peugeot és az Opel tulajdonoscégének éléről.
Andrew Garfield mégis hálás a szerepért.
A színésznőt szórakoztatja kedvence szókimondása.
A Kóbor alakulat készítőivel interjúztunk.
A két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
1987-ben néhány napos ítéletidő köszöntött Budapestre. Ám mielőtt azt hinnénk, hogy különleges volt ez a tél, keményebbeket mutatunk.
A pihenni vágyók számára kialakítottak egy homokos plázst is a Duna-parton, ahol napágyakról lehet csodálni a tájat.
Állatorvos hívta fel a figyelmet a problémára.
A kapcsolatotokról mondd el sokat.
A fajta joggal vívta ki az őt övező tiszteletet. Az alábbi érdekességek tovább árnyalják a róla kialakult képet.
Volt olyan időszak, amikor még a nevét sem volt szabad leírni.
Egyre többen emlegetik egy napon a klub előző évtizedét meghatározó brazil klasszissal.
A nőknek méhük van, ezzel biológiailag determinált a sorsuk?
Ő volt Szingapúr tejhatalmú ura, de hogyan vált azzá?
Most lesz majd csak igazán érdekes, ami az arany árával történik.
Tilla: A saját poklunkat a szeretteink is átélik
A KIX rendezője szerint a cselekmény mögé kell látnunk.
Az Aceman luxuskiegészítő, még ha a technikája nem is erre utal.
Az összegből minimális ráfizetéssel két komplett Lamborghini Temerario is kijön.
Nem a sportosságot, inkább a szexi dizájnt kereső vásárlókra gyúr az 550-es Benelli.
Nem a szerelem, hanem egy egészségtelen függőség tartja össze a kapcsolatot, ha ezeket a jeleket tapasztalod.
Támogatott tartalomDecember közeledtével ellepik a boltok polcait a csillogó fóliába bújtatott Mikulások. De vajon mi rejtőzik a díszes csomagolás alatt?
Mutatjuk, melyik termék nyerte el a hazai Év Szaloncukra 2024 címet.
A gyümölcsök jelentős része otthon utóérlelhető, amire létezik is egy-két trükk!
Nem csak a természetet károsítja, még törvényt is sértünk a vakondcsapda használatával.
Kapszulás kávét inni nem a legfenntarthatóbb. Mutatjuk, miért, és azt is, mire kell figyelni vásárláskor!
A Rail Baltica egy zöldmezős vasúti projekt, amelynek célja a balti államok integrálása az európai vasúti hálózatba.
Mindez az Ománban zajló socca világbajnokság második csoportmérkőzésén történt.
A korábbi világelső játékos szerint az olyan játékosokat, mint Jannik Sinner és Iga Swiatek, élethosszig tartó eltiltással kellene sújtani, ha bármilyen körülmények között tiltott szerek használata miatt buknak meg.
Elárulta, mit kért tőle Arne Slot a meccs végén.
Riqui Puig körülbelül harminc percet szakadt keresztszalaggal játszott az MLS Nyugati Konferenciájának döntőjében, a 85. minutumban viszont így is gólpasszt jegyzett.
Több jel és forrás is arra mutat, hogy ennek a pletykának - a korábbiakkal ellentétben - már lehet alapja.
A La Liga panaszlevelet küldött a Real Madrid csapatának.
A lakáskeresők egy része a jövőre életbe lépő támogatások és adókedvezmények részleteire vár, ezért sokan 2025 elejére halasztották a döntésüket.
Hitel felvétele a közelgő ünnepekre csábító megoldásnak tűnhet, de valóban szükség van rá? Melyik banki termékkel járhatsz a legjobban?
Mintha összement volna a termék – a zsugorinfláció egyre jobban terjed a boltokban, de védekezhetsz ellene.
A rent back modell lényege, hogy a lakást visszabérli az eladó a tulajdonostól, így garantált, megbízható bérlője lesz az ingatlannak.
Összegyűjtöttük, milyen kedvezményeket, jóváírásokat kínálnak a bankok a személyi kölcsönökre a novemberi-decemberi Black Friday időszakban.
A legolcsóbb bankszámla megtalálásánál több szempontot vizsgáltunk: számlavezetési díj, kártyadíj, utalás, készpénzfelvétel.