Felrobbantotta az Instagramot Lamine Yamal barátnője ezzel a fotóval
Hamarosan döntenek.
A miniszterelnök csalónak, piti tolvajnak nevezte a képviselőt.
Szerinte a kormányfő a legfontosabb aktuális kérdésről sem mondott konkrétumot.
A biztonsági kamera rögzítette a rémisztő pillanatokat.
Eltemették Szántó „Öcsi bácsit”.
Érdekes jelenséget figyeltek meg országszerte.
Tenyérbemászó körülményeket emleget.
Megmondta a magáét.
Barátja verte agyon az áldozatot.
Cormac McCarthy ma lenne 93 éves.
Államfő kerestetik, avagy a királynő könnyen gyaloggá válhat a táblán.
Szerinte minden négy percből hármat nem a kormányzásra fordított.
A kormány mérlegeli, szigorítsa-e a volt kormányzati tisztségviselők versenyszférában történő elhelyezkedésére vonatkozó szabályokat.
A pontos körülményeket a hatóságok még vizsgálják.
Feszült rajongói találkozón volt a feleségével, amely szóváltásba torkollott.
Az elemző arra figyelmeztet, hogy a politikai elit maga alatt vágja a fát, ha az Országgyűlést lájkvadász arénává változtatja.
A volt miniszter szerint politikai karaktert mutatott, védte az elnöki intézményt, és méltósággal távozhat.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hírösszefoglalója.
Hétfő este találkozik a tömeg a hősökkel a Cibeles szökőkútjánál.
A magyar bajnok Győr majd északmacedón vagy lett együttessel csaphat össze a következő körben.
Argentína 90 percen át csak bekkelt, Fernández butasága pedig a hosszabbításra megpecsételte a sorsát.
Vasárnap véget ért a világbajnokság, amely több szempontból is történelmi jelentőségű volt.
Luis de la Fuente a megnyert vb-döntő után jelezte, igényt tart a kissé felelőtlen ígéret betartására.
Többen az autópályákon ragadtak.
Az egyikőjük 30 métert zuhant.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium egyértelmű választ adott.
A rendészeti illetményalap például már 2008 óta nem emelkedett.
Mintha csak a Végső állomás című misztikus film egyik jelenetét élné újra meg újra.
A mindenkori győztes párt híveinek tetszik, amikor a bukott kormány emberét rendőrök viszik el.
Lehet, hogy önnek is jár belőle.
Szerinte bárki is ül be az államfői székbe, az elmúlt 16 év köztársasági elnökeinél jobb lesz.
Csavaros történet, amely bármikor megeshet Budapesten.
A kommentelőket a végletekig megosztja.
Nem először történik hasonló.
Az amerikai elnök megint túltolta, kiakadtak azon, amit a vb-döntőben művelt.
A házelnök látja el ideiglenesen Sulyok Tamás feladatait.
Közjogi aggályokra hívta fel a figyelmet.
A plébános a Sulyok Tamás melletti tüntetésen szólalt fel.
A politikus szerint a megígért társadalmi egyeztetés elmaradt.
Polgár Judit válthatja Sulyok Tamást.
Órákig várhatnak a reptereken az utasok.
Az aktív eutanáziáról is kifejtette a véleményét.
A lépés hozzájárulhat a magyar nyelvű oktatás hosszú távú fenntarthatóságához.
Alec Neel Vance és édesanyja, Usha Vance is kiváló egészségnek örvend.
Jogászok álltak ki az államfőjelölése mellett.
Gondoltál már arra, hogy mi történik a kutyatáppal a meleg konyhában vagy a garázsban?
Vajon minden cica ösztönösen tud úszni, vagy utálják a vizet? Nézd meg a meglepő videót, és ismerd meg a legfontosabb kerti óvintézkedéseket!
A toklász súlyos sérülést okozhat a kutyáknak. Tudd meg, hogy hogyan irthatod ki veszélyes növényt a kertből.
Nagyon sok víznek kellett lefolynia a Dunán ahhoz, hogy egy sok gondot okozó zátonyból napjaink közkedvelt szabadidőparkja legyen.
A Hungaroring 1986 óta szerepel a naptárban, és sok emlékezetes futam otthona volt.
Ezeken a helyeken a szabadság és a hamisítatlan nyári hangulat a főszereplő.
Fülöp Tibor 1972-ben megnyerte a Ki mit tud?-ot, ma pedig az ország egyik legidősebb, még aktív bűvésze.
Nem kell több százmillió dollárt fizetni ahhoz, hogy egy márka a világbajnokság egyik legemlékezetesebb reklámját készítse el.
A tartalomgyártók szponzorált üzenetei továbbra is megszakítják a videókat.Az eredmény hosszú távon változtathat ezek láthatóságán is?
Egy félresikerült szófordulat miatt került a kritikák kereszttüzébe a Pepsi. Az ügy miatt sokan felemlegették a 2017-es botrányt.
A Geely egyszerre több fronton építi magyarországi jelenlétét. Podcastunkban Varga Zsombor marketingigazgató mesél a stratégia hátteréről.
Kevés meglepetést hozott a heti toplista: az igazán érdekes változásokat az M1 körüli átalakulás mutatja.
És ehhez egy forintot sem kellett hirdetésre költeni.
Videón a Skoda első hosszabb menetpróbája a nyári kánikulában.
Egy szabálytalanság miatt figyeltek fel rá, meg akarták állítani, de menekülőre fogta.
Valótlanul állította, hogy miként reagál a Xiaomi elektromos autója baleset esetén.
Előkerült az AAB-000 tábla is.
Folytatódik az idén a roncsautó-program Romániában, már jelentkezhetnek rá a lakosok.
Sokan kételkedtek abban, hogy egy 2012-es évjáratú, sirályszárnyas Mercedes-Benz SLS AMG-ért valaki 245 milliót fizetett egy online árverésen.
Azokra gondolt a bajor márka, akiknek a mesterséges intelligencián alapuló chatbot nélkül már az autóvásárlás is fejtörést okoz.
A Belga Nagydíjon visszakapta a sorstól Andrea Kimi Antonelli azt, amit két héttel ezelőtt elvett tőle: simán győzött, miközben a csapattársa megint nullázott.
A BYD alá tartozó Denza tovább fokozza az őrületet a Z Special Edition változatával és jó eséllyel komoly rekordokat fog dönteni.
A Belga Nagydíj időmérő edzése után ismét élesen bírálta az idei szabályokat a Forma–1 négyszeres világbajnoka, Max Verstappen.
Úttörő elektromos autójával sem akarja elengedni a klasszikus V8-at a Bentley, az életben tartásához profi zenészeket fogadott.
Két villamos épp a kocsiszínbe tartott, amikor egymással ütköztek vasárnap éjjel.
Magyarországon egymillió nőt érint közvetlenül a változókor. Sokan hosszú ideig élnek együtt súlyos, életminőséget rontó tünetekkel anélkül, hogy szakemberhez fordulnának. A Richter Gedeon Nyrt. legfrissebb nemzetközi kutatásából kiderül, miért marad el a szakorvosi konzultáció, és milyen láthatatlan falakba ütköznek a nők a segítségkérés rögös útján.
Támogatott tartalomA daganatos sejtek növekedését irányító egyik legfontosabb molekuláris szabályozó működését sikerült befolyásolniuk az ELTE Biológiai Intézet kutatóinak.
Májunk rendkívüli regenerációs képességgel rendelkezik, ezért sokáig akkor sem okoz jellegzetes tüneteket, amikor már károsodott. Mutatjuk, kik lehetnek veszélyeztetettek, és milyen jelek utalhatnak arra, hogy ideje kivizsgáltatni a problémát.
Az utóbbi években a pékségek kínálata jelentősen átalakult. Valóban egészségesebbek ezek a termékek, vagy részben marketing ötletek eredményei?
Egy friss amerikai kutatás szerint az 1970-es és 1980-as években született embereknél három-négyszer nagyobb valószínűséggel fordul elő vakbélrák, mint azoknál, akik az 1940-es években jöttek világra. Mi lehet az oka, és mit tehetünk ellene?
Ők voltak Hollywood legnagyobb sztárjai az 1970-es években, akikért rajongók milliói odavoltak.
Búzaföld a WTC tövében, cápatámadás túlélője, elfeledett labdajáték – a hét képválogatása.