Tóth Gabi olyan szettben lépett A Nagy Duett színpadára, ami mellett nem lehet némán elmenni: „A szentendrei Wonder Woman”

Hamarosan a csapból is az ő neve folyik majd.
A miniszterelnök szerint az Oroszország megtörésére irányuló stratégia kudarcot vallott.
A magyar bíboros mellett egy konzervatív koalíció állt.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Az iratokat a tokiói nagykövetségről szállították a dél-amerikai országba.
Az egyik kezezés számít, a másik nem?
Lemondás, őszödi árnyak, kémbotrány – búcsú egy politikai stílustól, belépő egy újba. Fodor Gábor írása.
Legutóbb május 8-án változtak az árak.
Nagyobb, mint amit Ferenc pápa használt.
Az eljárás folyamatban van.
A különleges japán tea a fővárosban is hódít. Összegyűjtöttük a kedvenc helyeinket, amelyek kifejezetten a matchás termékekre fókuszálnak.
Kvízünk segítségével tesztelheti, hogy mennyire biztos a tudása azokban az égető kérdésekben, amelyek önmagunk és a környezetünk megóvása szempontjából kiemelt fontossággal bírnak.
Támogatott tartalomNonloso, ahogyan Pierre látja.
Gyilkos galóca volt a Wellington-bélszín titkos összetevője.
Én sosem tudtam Ferire haragudni, a szememben egy nagy bohóc.
Nincsenek a tárgyon emberi gyártásra utaló nyomok.
Már a jövő héten bejelenthetik az átadást.
Ha bekövetkezik, az a környező élővilágra mérhet csapást, de a szárazföldön nem kell tőle tartani.
A Budapesti Közlekedési Központ is reagált a hírre.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei ügyészség két férfi ellen emelt vádat.
Végül egy magyar bíboros ment oda hozzá két szerzetessel.
A legnagyobb luxusszállodák szolgálnák ki.
Akinek visszaigényelhető adója van, május 20-ig meg kell adnia a kiutalási adatokat.
Az állatot a túrázók vehették észre.
A kiutasítások csak olajat öntöttek a tűzre.
Véleményezte Donald Trump újranyitási tervét is.
Az ország belsejében három határsértőt is elfogtak.
Natasha Richardson 45 évet élt.
A korábbi polgármester négy hónap után mondott le tisztségéről.
A Real Madrid negyedóra után kettővel vezetett, végül mégis csak szépíteni tudott.
Jelenleg az olasz bajnoki címért küzd.
Profi vízilabdázó létére videoelemzőként segíti majd édesapja munkáját.
A Liverpool két perc alatt kétszer vette be az „ágyúsok” kapuját, de így sem tudott nyerni.
A bringás szépen hárította az állat támadási kísérletét.
A nagykanizsai záráson 13 találattal diadalmaskodott nemzeti együttesünk.
Semmi jel nem mutat arra, hogy ez az állapot megváltozna.
A Személyhajósok Szövetsége szerint a teljes tiltás nem megoldás.
Liliom és nyíllal átlőtt szív is helyet kapott a pajzson.
A politikus a budapesti I. kerületben, a Duna közelében lakik.
Az állandó késés, a bambulás és az elnyújtott szünetek is a deviáns viselkedések közé tartoznak a melóban.
Isztambul lehet a béke kulcsa.
Több mint negyven év után jelentette be megszűnését.
A létesítményt vízbetörések miatt az utóbbi években többször is le kellett zárni.
Értelmét vesztette számukra az online lét, egyre többen döntenek a digitális detox mellett.
A fiatal lány a saját zenei útját járja.
Íme Anglia Nádasdy Ádám szemüvegén keresztül.
Az ország több pontján is forgalomkorlátozásra kell számítani.
Nápolyi pizzák különleges feltéttel, kistányéros fogások, natúr borok és Aperol-mentes spritzek.
Kedvenceink hihetetlen dolgokra képesek. A következő igaz/hamis kutyás kvízben ezekre a kvalitásokra kérdezünk rá.
A macskák titokzatossága teszi őket igazán különlegessé – minél jobban megismerjük őket, annál jobban gondoskodhatunk róluk.
Kedvenced elbújhat, ha beteg – ez természetes viselkedés, amit érdemes felismerni, hogy jobban gondoskodhass róla.
Miért drágább a pisztáciás fagyi? Márkó és Barna a Síkideg e heti adásában.
Lassan 95. éves, és még mindig aktívan uralja a globális sajtót.
A Brancs jó edzés a vállalkozói léthez.
Negyedik világbajnokságára készül a magyar jégkorong-válogatott.
A béke egyre távolabb kerül, ráadásul két új szereplő is megjelent.
A Vasutasok Szakszervezetének elnöke: a változáshoz egyeztetni kell.
A szakemberek szerint az időszakos szünet jót tehet.
A szexről beszélni, nem perverzió, hanem edukáció.
Kezdődik a 2025-ös Ki Mit Tube, megszólalt az egyik zsűritag.
Ez itt még egy nagybetűs AUTÓ
Az olasz csendőrség hivatalos panaszt nyújtott be a Római Ügyészségnél az új Alfa Romeo Tonale szolgálati autókkal kapcsolatban.
CEO nélkül nincs döntés, ami fél éven keresztül csak ár egy cégnek.
Öt év után frissült a Corolla Cross.
Magyar katonák gyalogsági ásóba öltözve, egy fában lakó idős férfi és még sok más fotó.
A világ számos pontján nem ezt használják. Nem véletlenül!