Dobó Ági arról mesélt, milyen fontos dologra tanítja őket a Costa Rica-i életük
Tizenhat év kormánypárti plakáttermése.
„Elő is fogom léptetni, és meg is fogom fenyíteni” – mondta a honvédelmi miniszter.
Az egykori igazgatóhelyettes hamis vallomásra akart rábírni egy bicskei áldozatot.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Új korszak kezdődik.
A Fidesz törvényjavaslatot nyújtott be a tilalom visszaállítására.
A biztonságpolitikai szakértő szerint nem bosszú kell.
Nem javasolja neki az „ügyvédellenes hergelés” folytatását.
A gyanúsított családjában nem a mostani lehetett az egyedüli hasonló eset.
A meseterapeuta szerint a történetmesélés az egyik legjobb eszköz arra, hogy kockázat nélkül szerezzünk tapasztalatot a világról.
Az abszurd balesetről rengeteg mémet készítettek.
Hatalmas utasforgalmat vár a vasúttársaság.
Az egykori politikus szerint az igazságvágy könnyen átcsúszhat bosszúba.
Katalin, az egyik vásárló hitelt is felvett, hogy házat építtessen Vácrátóton, most nincs se háza, se pénze.
Az American Airlines járata jelentősen leegyszerűsíti és lerövidíti a tengerentúli utazást.
Ment az adok-kapok a politikusok között.
A rendőrség már vizsgálja, történt-e mulasztás az ügyben.
1996-ban parancsot adott menekülteket mentő civil repülőgépek lelövésére.
Matthew Woodruff elismerően beszélt a közös munkáról.
Az erről szóló dokumentumot szerdán nyújtották be az Országgyűlésnek.
Sikoltozva ébredt a kenyai munkás, olyan megrázó munkát végzett.
A csúcshőmérséklet 23 és 27 fok között várható.
Így hónapokra elhúzódhat az ügy.
A kapitány szavai nagy visszhangot váltottak ki, szerdán igyekezett tisztázni a helyzetet.
Súlyos vádak érték, és még a választások előtt hozta meg a döntést az elnöki tájékoztató szerint.
Ilyen formában még soha nem találkozott egymással a négy fővárosi klub csapata.
A következőn világbajnokságra már így juthatnak ki a mieink.
„Szeretném megtudni, hogyan lehet ilyen elképesztő magabiztossággal nettó baromságokat nyilatkozni.”
„A rólam mondott véleményét nem tudtam hová tenni. Nem tudom, mivel érdemeltem ki.”
A szenzációs magyar győzelem után a főszereplők értékeltek az Index helyszíni tudósítójának.
Az amerikai szankciók miatt sürgetővé vált az orosz részesedés sorsa.
Az egykori fideszes képviselőt fiktív foglalkoztatás ügyében helyezték bűnügyi felügyelet alá.
A popdíva megrázó vallomásaitól hangos a Netflix.
A fideszes képviselő 4,3 milliárd forintos veszteséget okozott a MÁV-nak.
Két ciklusban maximalizálnák a kormányfő mandátumát.
Az észak-atlanti ország az első EU-n kívüli ország, ami részese lehet egy ilyen megállapodásnak.
Az üzemeltető a korábban elmaradt Tisza-rendezvényről is megszólalt.
Hófehér falak, türkizkék tenger és egy burjánzó botanikus kert – a Miramare-kastély Trieszt ékköve, amely első látásra maga a paradicsom.
Munkásságát 1975-ben József Attila-díjjal ismerték el.
Az Akárkifia az eddigi legérettebb Bohemian Betyars-album.
A jelenség gyakran előfordul a kutyáknál, de vajon mi hozza elő belőlük? Cikkünkben mindent felfedünk erről a furcsa szokásról.
Irracionálisnak tűnhet, hogy néha mitől retten meg egy macska; a konyha számos olyan dolgot rejt, amely a frászt hozza kedvenceinkre.
Az ausztrál kutyafajták között vannak miniatürizált patkányirtók, dingók leszármazottai és kenguruvadászok is.
10 kérdést válogattunk össze a magyar történelem egyik legismertebb személyiségének életéről. Teszteld a tudásodat!
Nemcsak egy hosszú hétvége áll előttünk, hanem a visszatérő jó idő is.
Házhoz szállítás az applikációk kora előtt is létezett.
Május 25-ig ad otthont a rendezvénynek a Vörösmarty tér, amely a hagyományok újjáélesztésével Budapest egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé válik.
A változatos feltétekből rengeteg különböző kombinációt összeállíthatunk, kifejezetten baráti áron.
A Burger King londoni maratonos kampánya a Whoppert a verseny utáni jutalomként mutatta be, valódi futók élményeire építve.
Több felmérésből is jól látszódik, hogy a podcastek megállíthatatlanul törnek előre.
A YouTube adatai szerint óriási a potenciál a tévén nézett rövid videós tartalmakban.
Forgács Mariannt a Be Social CEO-ját arról kérdeztük, hogy a brandeknek és tartalomgyártóknak mely platformokat érdemes most használni.
A miniszter szerint teljes átvilágításra van szükség azért, hogy a közmédia a jövőben elláthassa köszszolgálati funkcióját.
A Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója bízik benne, hogy a Tisza-kormány fel fogja számolni az öreg használt autókat Magyarországon. Szerinte a kínai márkákból is lesz, ami ki fog esni.
A BYD európai regionális vezetője a 2026-os Automotive Summiton azt mondta, a jövő mobilitása csak együttműködésben valósítható meg.
A Volvo teherautó üzletága belebonyolódott egy kisebb dízelbotrányba, ami elképesztően sok pénzbe kerül majd nekik.
A mérés során azt tapasztalták, hogy az autó olyan hangos, mint egy légkalapács.
A férfit korábban már számos szabálytalanság miatt büntették.
Rengeteg anyagi káros és halálos baleset is történt ugyanabban a kereszteződésben és a helyzet már tarthatatlan volt.
Bő három évvel ezelőtt nevezték át a megyéinket vármegyékké, az új kormány azonban visszaállítaná a régi rendszert.
Ha nem tetszik a kamu V8, itt van néhány kiváló alternatíva.
Igen, Akrapovic. Nem, nem kipufogórendszer. A motorozás világának legismertebb szlovén gyártója kifejezetten az adventure piacra száll rá, méghozzá egy pár lábtartóval.
Az Audi RS Q8 korábbi rekordját döntötte meg az elektromos kínai Xiaomi YU7 GT.
Európa rossz úton jár a villanyautókkal is – az Automotive Summiton elmondták, mi lenne a megoldás.
Olyan szimulált váltón dolgozik a Hyundai, ami kézi és automata váltóként is képes működni egy elektromos autóban.
A rendőrök kilökték, mire az autó a tetejére borult. Végül a három éves gyerek a saját lábán szállt ki a rommá tört autóból.
Ezt Vitézy Dávid, a nemrég megválasztott közlekedési és beruházási miniszter jelentette be.
A menopauzával - klimaxszal - járó hormonális változások a hüvelyre is hatással vannak, ami kellő odafigyelés hiányában gyakoribb intim fertőzéseket okozhat. Hogy milyen hormonális, illetve egyéb megelőzési módok kínálkoznak ennek elkerülésére, azzal kapcsolatban Dr. Geri Schmitt nőgyógyász ad tanácsokat.
Támogatott tartalom
A szaglás romlása mögött nemcsak egyszerű megfázás, hanem fül-orr-gégészeti, neurológiai vagy más betegségek is állhatnak. Szakértő segít eligazodni a lehetséges okok között.
A magyar lakosság csaknem fele érintett magavérnyomás betegségben, sok a felderítetlen érintett. A hipertonia sokáig tünetmentes lehet, ám kezeletlenül évek alatt szinte valamennyi szervünket súlyosan károsíthatja. Ezért kell szűrni, mutatjuk, hogyan.
Tévhit, hogy a cöliákiát mindig hasi panaszok jelzik. Sok esetben még egyes orvosokat is megtévesztő panaszok utalnak rá. Ha felismerjük, a glutén elhagyásával teljesen jól lehetünk, máskülönben pokollá teheti az életünket.
Magyarország a szűrésre vonatkozó OECD-lista végén áll. A vastagbélrák tarol hazánkban, pedig azon kevés ráktípusok közé tartozik, amely szűréssel nemcsak korán felismerhető, hanem bizonyos esetekben meg is előzhető.
A sürgősségi fogamzásgátlás körül kialakult társadalmi és etikai viták gyakran összemossák a prevenciót a terhességmegszakítással, figyelmen kívül hagyva a biológiai tényeket.
Ha ellenérzéssel tölt el a gondolat, hogy betoljanak a „kattogó csőbe", nem vagy egyedül. Honnan ered, mennyire indokolt és hogyan kezelhető ez a félelem?
A kiégés mindig másokkal történik meg. Mi inkább kimerültek vagyunk, sokszor a körülményeket okoljuk „nem túl jó” állapotunkért. Ez a szindróma nem egyenlő a fáradtsággal, és nem akarat kérdése, hogy érint-e bennünket.
Jobb, ha ezt az egyébként nagyon kényelmes és mindennapos konyhai szokást minél hamarabb befejezzük.
A tökéletes külső ára pedig sokszor jóval magasabb, mint azt bárki gondolná.
A 70 éves színészt hosszú idő után kapták lencsevégre Kaliforniában.
A kiégés érzése napi szinten rengeteg munkavállaló számára jelent problémát: nem véletlen, hogy egy újabb kutatás vizsgálta a jelenséget.
A szakértő szerint olyan tünetekről van szó, amelyeket könnyen figyelmen kívül lehet hagyni.
Kedden az egész országot megrázta a hír, miszerint Scherer Péter 64 éves korában elhunyt hosszú betegség után.
A Cannes-i Filmfesztivál egyik legnagyobb csillaga idén a várandós Palvin Barbara.
Kard a Towerben, korona a történelemben.
Nem mindenkinél ugyanúgy jelenik meg.