Ma este kiderül, ki nyeri az Éttermek csatáját és a 20 milliós fődíjat
A tisztségviselők szerint több mint konstruktív a Magyar Péter vezette kormány hozzáállása.
A nő közösségi oldalán egy családi fotó mellett írt arról, mit jelentett számukra a férfi.
Péntek reggel nyilvánosságra hozta a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait.
A miniszterelnök elmondta, miből van elege a magyar népnek.
Migránsügyben is állást foglalt a kormányfő.
Hirtelen döntés született.
Portré Sándor Zsolt altábornagyról, aki nem volt elég „fiatal” a rendszernek.
További információk jelenleg nem hozhatók nyilvánosságra.
Kocsis Máté terrorról beszélt, amely a Fidesz-szavazókat éri április 12. óta.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hírösszefoglalója.
A helyi polgármester azonnali intézkedéseket és az új KRESZ szigorítását követeli a kormánytól.
A meseterapeuta szerint a történetmesélés az egyik legjobb eszköz arra, hogy kockázat nélkül szerezzünk tapasztalatot a világról.
A holland politikus 2009 óta volt EP-képviselő.
A fideszes politikus szerint a Tisza-kormány fél az egykori miniszterelnöktől.
A Facebookon osztotta meg a gondolatait.
Egyik kedvenc helyén, Spanyolországban töltötte élete utolsó napjait Scherer Péter.
Letartóztatták az elkövetőt.
A jegybankelnök a Tisza-kormánnyal való együttműködésről is beszélt.
A Nobel-díj elnyerése óta először lépett fel Magyarországon.
Feleségére bízza a filmkészítéssel kapcsolatos feladatokat.
Vizsgálat indul, a lakosság nincs veszélyben.
Két embert súlyos sérülésekkel vittek a debreceni kórházba.
Egy filmben szúrta ki a színésznő lábán a különleges darabot.
Nem csak közlekedés, iparstratégia is: magyar vasútipari dilemmák
Az önkormányzat figyelmeztette a sertéstartókat.
Jászapáti Petra közösségmédia-oldalán jelentette be a hírt.
A szakember január derekán vette át a portugál Rúben Amorim menesztése nyomán megüresedett kispadot.
Hivatalos bejelentés még nem született.
2024 után lett ismét kontinensbajnok az olimpiai ILCA 6 hajóosztályban.
A Manchester United viszont folytatja a munkát.
A Kanadai Nagydíjon tiszta vizet öntött a pohárba.
A csarnok érdekessége, hogy teljeskörűen automatizált.
Havanna szerint Rubio állításai nem felelnek meg a valóságnak.
Több évtizedes szakmai múlttal csatlakozik a képviselőcsoport munkájához.
Több mint 25 éves kutatói és oktatói tapasztalattal rendelkezik.
Ma 56 éves Naomi Campbell.
Az érintett vállalatok ellen nemrég indult végrehajtási eljárás.
Az emberöléssel vádolt férfi állította: kényszer, fenyegetés hatására tett beismerő vallomást.
Csuhaj Ildikónak adott interjút a jegybankelnök.
Őszintén vallott a Vígszínház korábbi igazgatójáról és a botrányról.
A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadó szerint a basszusgitárost nem lehet pótolni.
Június 1-jén ismét Femina Klub. Szily Nóra vendégei Erős Antónia és Pokorny Lia lesznek.
Ez pedig Magyarországnak sem túl jó hír.
Több ügyet is vizsgálna a kormánypárt.
Első nagyinterjúját adta a friss külügyminiszter.
A rendező a színházi világ jövőjéről beszélt.
Spirituális tapasztalatairól vallott Szigligeti Ivett.
Hogyan igyekeztek megoldani az amerikaiak a német juhászkutyák egészségügyi anomáliáit? Mivel „turbózták” fel az így kialakított kutyatípust? Fajta-e a king shepherd?
Ismerős lehet a helyzet sok gazdi számára, ahogy kedvence folyamatosan vakarózik, harapdálja vagy nyalogatja magát. De vajon mi lehet az oka?
Egy idős kutya van, hogy butaságot csinál. Ilyenkor jönnek jól a barátok, akik nem engedik, hogy baja essen.
Az asszony a kor legmodernebbnek számító nevelési elveit vallotta.
Bár néha úgy fest, csak ledobjuk valahol a pokrócot, politikai nyomásgyakorlás eszköze is lehet a piknik.
Nem ez volt az első próbálkozása, legutóbb azonban nem járt sikerrel.
Az Operaház felújítása miatt nem játszották egy évtizedig.
Pest teraszai idén is hozzák azt a pezsgő városi hangulatot, ami miatt a nyári estéknek egyszerűen nem lehet ellenállni.
Scherer Péterre ikonikus reklámjaival emlékezünk: humoros, szerethető karakterei generációk számára maradnak emlékezetesek.
Júniusban indul a BBC News Magyarul, amely az AI tartalomgyártásban történő alkalmazásának térhódítását is jelenti.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint az ALDI döntése legrosszabbul a napilapokat érintheti, ám a Lapker bizakodó a jövőt illetően.
Áprilisban a napilapot kézből terjesztőknek mondtak fel, most már a tárolók is eltűntek a közterületekről.
Forgács Mariannt a Be Social CEO-ját arról kérdeztük, hogy a brandeknek és tartalomgyártóknak mely platformokat érdemes most használni.
Varga Péter 20 év után távozhat a Porschétől és a Mercedes-AMG-nél folytathatja a pályafutását
Furcsa gondolkodású sofőrök miatt van szükség a közúti ellenőrzésekre.
Karácsony Gergely bejelentette: 2030-ra a budapesti utak 61%-án 30 km/h-s sebességkorlátozás lesz, és drasztikusan növelik a traffipaxok számát.
Több olyan felvétel is van, amelyen az autós megcsúszik, felelőtlenül porol vagy másokat veszélyeztetve, pofátlanul közlekedik.
Biztonsági övekből készített rögtönzött vontatókötéllel húzott egy Volkswagen Passat egy Volkswagen Tourant az M3-as és az M35-ös autópályán.
A hétszeres Forma–1-es világbajnok Lewis Hamilton rossz hírt közölt a Kanadai Nagydíj előtt azokkal, akik a visszavonulásában reménykedtek.
Több fronton is drasztikus emelkedés várható Budapesten a taxis szolgáltatások árában.
Ezek a legnépszerűbb használt motorok Magyarországon - a listát a BMW GS vezeti
A vad hajsza végén pofára esett a cseh rendőrök elől menekülő férfi.
Azután halt meg a NASCAR Cup Series kétszeres bajnoka, hogy súlyos betegséggel kórházba került. 41 évet élt.
A jelek szerint a kínai gyártó egyre komolyabban gondolja, hogy gyári csapattal ugorjon fejest a Forma–1-be. Christian Horner is felbukkant a BYD körül.
A megfelelő melltartó kiválasztása – mérettől függetlenül - nemcsak esztétikai kérdés, hanem a komfort és az egészség szempontjából is kulcsfontosságú. Cikkünkben megtudhatod, hogyan válassz pont a te testedhez tökéletesen illő darabot.
Támogatott tartalomA szaglás romlása mögött nemcsak egyszerű megfázás, hanem fül-orr-gégészeti, neurológiai vagy más betegségek is állhatnak. Szakértő segít eligazodni a lehetséges okok között.
A magyar lakosság csaknem fele érintett magavérnyomás betegségben, sok a felderítetlen érintett. A hipertonia sokáig tünetmentes lehet, ám kezeletlenül évek alatt szinte valamennyi szervünket súlyosan károsíthatja. Ezért kell szűrni, mutatjuk, hogyan.
Tévhit, hogy a cöliákiát mindig hasi panaszok jelzik. Sok esetben még egyes orvosokat is megtévesztő panaszok utalnak rá. Ha felismerjük, a glutén elhagyásával teljesen jól lehetünk, máskülönben pokollá teheti az életünket.
Magyarország a szűrésre vonatkozó OECD-lista végén áll. A vastagbélrák tarol hazánkban, pedig azon kevés ráktípusok közé tartozik, amely szűréssel nemcsak korán felismerhető, hanem bizonyos esetekben meg is előzhető.
A sürgősségi fogamzásgátlás körül kialakult társadalmi és etikai viták gyakran összemossák a prevenciót a terhességmegszakítással, figyelmen kívül hagyva a biológiai tényeket.
Ha ellenérzéssel tölt el a gondolat, hogy betoljanak a „kattogó csőbe", nem vagy egyedül. Honnan ered, mennyire indokolt és hogyan kezelhető ez a félelem?
A kiégés mindig másokkal történik meg. Mi inkább kimerültek vagyunk, sokszor a körülményeket okoljuk „nem túl jó” állapotunkért. Ez a szindróma nem egyenlő a fáradtsággal, és nem akarat kérdése, hogy érint-e bennünket.
Az elosztók és hosszabbítók akármennyire is hasznosak, érdemes elővigyázatosnak lenni velük, és nem túlterhelni őket, mert akár komoly baj is lehet.
A sokak által ismert influenszer anyukát és az apját a hét elején tartóztatta le a rendőrség.
Bár elsőre sokak számára nem tűnhet súlyos problémának a szaglás csökkenése, azonban komolyabb problémák lapulhatnak mögötte.
A 69 éves színészlegendának négy gyermeke született két házasságból.
Ezek a kevésbé ismert kódok a fedélzeti személyzet diszkrét kommunikációs eszközei.
Jobb, ha ezt az egyébként nagyon kényelmes és mindennapos konyhai szokást minél hamarabb befejezzük.
Egy vizsgálat szerint azoknál, akik több tartósítószert és ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztanak 29 %-kal nagyobb a magas vérnyomás kockázata.
Pintér Adrienn ikerfiai már 19 évesek, és már igazi sármos fiatalemberek.
Ezeket a sztárokat világszerte az emberek a művésznevükön ismerték meg, ám sokuk nem ezekkel a hangzatos, egyszavas nevekkel született.
A narancsbőr nem csak túlsúlyos nőknél jelenik meg, és nem is egyszerűen „akaraterő kérdése”. Mutatjuk, mi áll valójában a hátterében.
A Bond-lányok is sokkal árnyaltabb és teljesebb karakterré fejlődtek az idők során.